X-faktor a volán mögött

2011.02.20. 11:20
Zenész, énekes vagy humorista könnyen talál rá módot, hogy megmutassa tehetségét. De hogyan bizonyíthatja egy teherautósofőr, hogy ő a legjobb?

Nagykanizsa vagy Tiszaújváros, Budapest és végül a svédországi Södertälje. Ezekben a városokban kellett megmérkőznie a legjobbnak bizonyult magyar teherautósofőrnek a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető verseny (Young European Truck Driver – YETD 2010.) során. Nem a 2010-es volt az első, ahol hazai sofőr is rajthoz állhatott, 2005-ben és 2007-ben is részt vettünk az először 2003-ban megrendezett nemzetközi erőpróbában. De mi célja a Scania szervezésében zajló sofőrversenynek? A márka népszerűsítése továbbá az Európai Unió balesetszám-csökkentési és járművezetők továbbképzésére vonatkozó törekvéseinek támogatása.

A közúti fuvarozás biztonságának és hatékonyságának érdekében – a szakma jelenlegi álláspontja szerint – a legtöbbet a vezetők tehetik. A haszonjármű-technika ugyanis az elmúlt évtizedekben már gyökeresen átalakult. A füstölő és lassú, gyenge fékeivel a lejtőkön óvatosan ereszkedő teherautók mára korommentes kipufogógázú, automataváltós, a sebességet és a követési távolságot maguktól tartó modern szerkezetekké váltak. A sofőrök azonban – tisztelet a kivételnek – nem fejlődtek ilyen rohamosan. Sőt, mintha inkább felejtettek volna. Hiába lett kevesebb a dolguk a technikával, – ma már nem kell gázfröccsel és dupla kuplunggal segíteni a váltó munkáját – mégsem mind biztonságos és gazdaságos vezetők. De másutt is lenne mit javítani: a korszerű rakományrögzítés, és az Unió által futószalagon termelt jogszabályok ismerete és betartása sem éri el a kívánatos szintet. Ezen még a horribilis bírságösszegek sem változtatnak, mert gyakran nem a szándékos szabályszegés, hanem a tudatlanság miatt vétenek a sofőrök.

Az utóbbi években a legtöbb ismeretet követelő szakmák közé került a teherautó- és a buszsofőrség. Nem véletlen, hogy ötévenként kötelező továbbképzés vár a gépkocsivezetőkre, és az sem, hogy a haszonjármű-márkák igen dinamikusan fejlődő üzletága a sofőrtréning. A legkeresettebb témák a biztonságos vezetés, és az üzemanyag-takarékos vezetéstechnika. A YETD küldetése több mint csupán lehetőséget adni a sofőrszakma krémjének a megmérésre.

A látványos külsőségek és a nemzetközi figyelem azt is lehetővé teszi, hogy a versenyen nem induló sofőröknek példát, motivációt adjanak a szakma jobb műveléséhez a vetélkedő kollegák. Ahhoz a felismeréshez, hogy „ha begyakorlom, én is tudok majd úgy tolatni, mint a legjobbak.”

A YETD nyílt verseny, bárki részt vehet rajta, aki nem idősebb 35 évesnél, van C+E kategóriás jogosítványa és rendelkezik saját, digitális tachográfhoz való sofőrkártyával.

Az első erőpróba az elméleti tesztlap kitöltése. Erre 2010-ben ötszáznál is többen vállalkoztak. A gyakorlati feladatokat 15-15 jelölt kezdhette meg a nagykanizsai és a tiszaújvárosi területi elődöntőkön. Az országos döntőn a területi forduló tizenkét legeredményesebb sofőrje vett rész. Ők üzemanyag-takarékos, biztonságos és hatékony vezetésben mérték össze a tudásukat, egy Scania R 440 nyerges vontató volánja mögött. Az értékelést nagymértékben könnyítette, hogy hatékonyság elbírálására a vontató beépített sofőrtrénerének (Scania Driver Support), adatait használták. Ez a fedélzeti rendszer folyamatosan figyeli és értékeli a vezetési műveleteket a következő kategóriákban: vezetés emelkedőn és lejtőn, fékhasználat, előrelátó vezetés, váltóhasználat. Az év teherautója 2010 cím elnyerésében is oroszlánrésze volt az elektronikus sofőrtrénernek, mert a hagyományos, alkalomszerű gépjárművezető-oktatásokkal ellentétben, ez a rendszer folyamatosan segíti a takarékos vezetéstechnika kialakítását.

Az elméleti teszt és az indulás előtti ellenőrzés feladatainak végeztével a manőverezés következett az erőpróba hazai részén. A nyerges szerelvénnyel kilenc feladatot kellett centiméteres pontossággal végrehajtani a versenyzőknek. Ebben a megméretésben Szeness Tibor adorjánházi fuvarvállalkozó teljesített a legjobban, és összesített eredményei alapján idén ő lett a YETD versenysorozat nemzeti győztese. Tibor első helyezése egyben meghívást is jelentett a svédországi Södertäljébe, a nemzetközi döntőre.

A legeredményesebb magyar kiegyensúlyozott teljesítményének tudta be győzelmét, és annak a sokéves szokásának, hogy mindig törekedett a legkisebb fogyasztás elérésére. Bár hazai elsőségét különösebb felkészülés nélkül érte el, a nemzetközi döntőre már módszeresen tréningezett. A tét kettős volt: egyfelől a magyar sofőrök és saját hírneve, másfelől pedig a fődíjként felajánlott Scania R nyerges vontató. A nyeremény nyerges vontató konfigurálásának joga a YETD-győztest illette meg; a felhasználható keret 100 ezer euró volt.

Az idei, Scania sofőrverseny európai döntőjén 18 nemzet legjobbja indult. (A törökországi sofőrök az európai, további tíz nemzet gépkocsivezetői pedig a latin-amerikai, ázsiai, afrikai és az ausztráliai versenyeken indulhattak.) A 18 nemzeti győztes harmadát egy minősítő futamban kirostálták, így csak a legjobban teljesítő 12 sofőr vehetett részt a nemzetközi döntőben.

A minősítő futam feladatai három részből álltak:

  1. közúti közlekedés: az üzemanyag-takarékosság és a defenzív vezetés értékeléséhez,
  2. telephelyi teendők: az elindulás előtti ellenőrzés és a rakományrögzítés értékeléséhez,
  3. manőverezés: precíz járműmozgás és „fordított Z”.

Az első öt kritérium versenyei egy napon, a Scania tesztpályáján és az oda vezető közutakon zajlottak.

A. Üzemanyag-takarékos vezetés

B. Defenzív vezetés

C. Elindulás előtti ellenőrzés

D. Rakományrögzítés

E. Precíz manőverezés

F. Fordított Z

A „fordított Z”-re másnap, a döntő helyszínéül szolgáló gyárudvaron felállított tribünök előtt került sor. (A „fordított Z”-t hátramenetben kellett végrehajtani; először egyenesen haladva, majd balra és jobbra kanyarodva, végül az eredeti iránnyal párhuzamosan tolatva, a pályazáró bója feldöntéséig.) A minősítő futam napján csak annyit közöltek a versenyzőkkel, hogy a mezőny melyik részébe kerültek aznapi teljesítményükkel: első, második vagy harmadik harmad. Csak a másnapi, hármas csoportokban végrehajtott fordított Z után derült ki, melyik hat sofőrnek kell búcsúznia a versenytől.

Szeness Tibor sikerrel vette ezt az akadályt, tizenkettedikként továblépett a döntőbe. Különösen jól szerepelt az indulás előtti ellenőrzésnél. Az első napi manőverezési feladat során azonban nem volt túl sikeres, mert felkészületlenül érte, hogy „kis”, (<16 t) szóló teherautóval kellett mozogni a pályán a nyerges szerelvény helyett.

Az állva maradt tucatnyi versenyző – Tibort is beleértve – azonban nem sokáig ünnepelhetett, mert párosával, mintegy párbajozva kellett a Combo névre keresztelt komplex manőverezési feladatot végrehajtaniuk. A párosítás alapja a minősítés során elért eredmény volt: a legjobb (1.) a legkevésbé eredményessel (12.), a második a tizenegyedikkel stb. A Combo előtt a sofőröknek szemre be kellett állíttatni egy magasságmérőt, amely két, egymás felett vízszintesen elhelyezett rúdból állt. A feladat befejezésekor az alsó rúdnak hozzá kellett érnie a kamion legmagasabb pontjához úgy, hogy a felső rúd nem érinthette a járművet. Ha az alsó rúd nem, vagy nem csak az érte el a kocsit, azt hibaponttal büntették.

Nemcsak a Combónál, minden feladatnál a hibamentes végrehajtásra volt érdemes törekedni, mert az idő csak azonos hibapontszám mellett vált értékelési kritériummá. De nézzük a magasságbecslésen kívül miben kellett még jeleskednie a sofőröknek a Combo eredményes elvégzéséhez!

Szlalom tolatásban, merőleges garázshelyre beállás, áthaladás előremenetben egy szűk kapun, a garázshelyről kifordulva. E manőverek végrehajtása során különösen pontos végrehajtásra volt szükség. A garázsba tolatás például akkor ért véget, amikor a félpótkocsi sarkával úgy lökte fel a piros bóját a sofőr, hogy a közvetlenül mellé állított két kék állva maradt. A vezetőfülkétől tíznél is több méterre álló bóják távolságának megbecsülését az is nehezítette, hogy felhúzott ablakkal, csak a tükrök használatával kellett végrehajtani az összes feladatot. A mi versenyzőnk ennél a feladatnál maradt alul.

A tucatnyi versenyző közül minden páros eredményesebbje, összesen hatan – jutottak tovább a következő, a „Knock off the King” feladat rajtrácsára.

Itt a minősítőfutam legjobbja és a második helyen bejutott választhattak maguknak ellenfelet, a maradék két sofőr egymással kellett mérkőzzön. A tribün előtt, egymással szemben kijelölt pályák különösen látványosak voltak és nagyon próbára tették a sofőröket. Hiába tudták ugyanis, hogy az idő másodlagos, látva, hogy az ellenfelük a másik pályán előrébb áll, szinte mind kapkodni kezdtek. Csak két versenyző tudta megőrizni a hidegvérét: a német és a svéd. A „Knock off the King” látszólag egyszerű; a pálya négy sarkában álló piros bójákat kell feldönteni úgy, hogy a kékek lábon maradjanak, majd a pálya középvonalában előrehúzva megállni úgy, hogy a vontató orra a lehető legpontosabban kerüljön a kijelölt célkör fölé.

A forduló végeztével versenyben maradt három sofőr már mind dobogós volt, de az elsőség eldöntéséért még egyszer meg kellett mérkőzniük. A minősítő futamok legjobb eredményét elérő versenyzőnek annyi előnye volt két riválisához képest, hogy pályát válaszhatott a döntő feladatra, a Super Z-re.

Ebben a manőverkombinációban már az idő is kulcstényezővé vált. Aki előbb végzett a feladattal, az győzött. A kék bóják ledöntéséért itt nem büntetőpont járt, hanem egyméternyi visszaállás után a fülkéből kiszállva fel kellett állítani a bóját és csak utána lehetett folytatni a versenyt – bekötött övvel. A falak érintését is visszaállással büntették. A Super Z a fordított Z-hez hasonlóan zajlott, azzal a különbséggel, hogy a pálya végigtolatásával és a záró bója feldöntésével nem ért véget; előremenetben is abszolválni kellett, a sarkokban elhelyezett bóják feldöntését is beleértve.

A 2010-es verseny adatai

A 12 legjobb magyar versenyző:

  1. Szeness Tibor
  2. Zsók László
  3. Széll Gergő
  4. Vámosi Attila
  5. Gulyás György
  6. Hosszú László
  7. Rónaszéki Roland
  8. Búzás István
  9. Sipos Áron
  10. Orvos-Nagy István
  11. Rajnai László
  12. Tumbász Milán

A nemzetközi döntő 12 versenyzője:

  1. Stian Østby (Norvégia)
  2. Pavel Neterda (Cseh Köztársaság)
  3. Tino Hyökki (Finnország)
  4. Frédéric Divay (Franciaország)
  5. Artur Sumbar (Lengyelország)
  6. Gabriel Warde (Írország)
  7. Zarko Tokic (Ausztria)
  8. Gerhard Thaler (Olaszország)
  9. Patrick Schildmann (Németország)
  10. Andreas Söderström (Svédország)
  11. Lionnel Collette (Belgium)
  12. Szeness Tibor (Magyarország)

A YETD 2010 győztese:

Andreas Söderström (Svédország)

A Scania sofőrversenyében részt vevő országok:

Európa:

Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország

Latin-Amerika: Argentína, Brazília

Ázsia: Dél-Korea, Kína, Malájzia, Szingapúr, Thaiföld

Afrika: Dél-Afrikai Köztársaság

Ausztrália

Szavazzon!

  • 970
    Legközelebb a magyarok nyerik a YETD-t.
  • 344
    Kit érdekel a szakmai elsőség, ha jó pénzt kiveszek a gázolajból?
  • 293
    Biztonságos vezetés, mi az? Tolom neki, mint állat.
  • 173
    Sofőr vagyok, én is elindultam volna a versenyen, ha tudok róla.

A döntő három résztvevője az osztrák, a német és a svéd versenyző volt. A német sofőr előnyre tett szert, de a svéd versenyző is egyenletesen, az idegesség legkisebb jele nélkül teljesítette sorra a feladatrészeket. Az osztrák sofőr ellenben kapkodni kezdett, és ez meg is pecsételte a sorsát. De száz szónál is többet mond a manőverezéseket megörökítő videó, melyet itt tekinthetnek meg. Vigyázat! Extrém hosszú!

Beugró kérdések a sofőrversenyre – megfejtés a szerkesztőségben

Ízelítőképpen közreadunk hetet a 2010-es YETD tesztkérdései közül. A versenyzőknek húsz ilyen jellegű kérdésre kellett helyesen válaszolni.

1. Mit jelent a kombinált fuvarozás?

  • Egy teherautó több gyártótól származó árut fuvaroz.
  • Az áru fuvarozása mellett egyéb szolgáltatások nyújtása, pl. a fuvarozott áru összeszerelése.
  • A rakományt vagy a fuvareszközöket közúti és vasúti fuvarozás kombinálásával továbbítják.

2. A szigetelt konténerek engedélyezésére szolgáló vizsgálatokat a következő időszakonként kell elvégezni:

  • 3 év
  • 4 év
  • 6 év

3. Egy 3 tengelyes teherautó esetében ugyanazok az úthasználati díjak minden országban?

  • Nem, az úthasználati díjak országonként eltérőek lehetnek.
  • Igen.
  • Nem, nincs minden országban úthasználati díj.

4. 2003-ban az EU egy új irányelvet vezetett be (2003/59/EK) a hivatásos járművezetők alapképzésének és továbbképzésének szabályozására. Azóta mindegyik tagország elfogadta ezt az irányelvet törvényhozásán, szabályozásokon és más egyedi adminisztratív intézkedéseken keresztül. Ez az irányelv a következőt írja elő:

  • A hivatásos járművezetőknek nem kell szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítvánnyal rendelkezniük, ha 21 évesnél fiatalabbak.
  • A kellő tapasztalattal rendelkező hivatásos járművezetőknek a jövőben is csak a szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítvány régi megfelelőjével kell rendelkezniük.
  • A hivatásos járművezetőknek a szaktudásukat felelevenítő folyamatos képzéseken kell részt venniük annak érdekében, hogy megőrizhessék a szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítványukat, függetlenül szakmai ismereteiktől és gyakorlatuktól.

5. Egy baleset helyszínére megérkező személy teendőinek sorrendje:

  • A baleset helyszínén kell maradni, és meg kell előzni, hogy a járművek elzárják a mentőautó útvonalát.
  • Úgy állítsd le a járművet, hogy az védje a baleseti helyszínt. Kapcsold be a vészvillogót, vedd fel a láthatósági mellényt, állítsd le az esetleg még járó motorokat, mérd fel a baleseti helyszínt, próbáld megakadályozni a további baleseteket és hívj segítséget!
  • Az életmentés a legfontosabb, minél hamarabb értesíteni kell a rendőrséget és mentőt kell hívni, majd elsősegélyben kell részesíteni a sérülteket.

6. Egy nehéz teherautó lefelel halad egy lejtőn és közben fékez. A jármű vezetője a visszapillantó-tükörben észreveszi, hogy a pótkocsi a vontatóhoz képest oldalirányban kileng. Mit kell tennie a járművezetőnek ebben az esetben?

  • Erősebben kell fékeznie.
  • A pótkocsiféket kell használnia, ha van.
  • A retardert kell használnia.

7. Miért nem kínál többet a Scania 1500 liter üzemanyagtank-kapacitásnál?

  • Szükségtelenül ne csökkenjen a jármű hasznos terhelése.
  • ADR-előírások miatt.
  • Nincs elég hely az alvázon nagyobb üzemanyagtank számára.