Új Fiatot a Barkas helyett

2011.07.04. 13:44 - Hírszerkesztő

A Fiat a Dobló alapjaira épített új melós-autót, jó nagy platóval. Nyilván nem volt egyszerű, hiszen az alapmodell önhordó karosszériája nem olyan rugalmas, mint a nagyobb haszonjárművek létraalvázas struktúrája, de egész jól megoldották a problémát.

A Dobló Work Up ezetében egy merev dobozon ül a plató, amely egyben szerszámtartó rekeszként is szolgál - így sikerült megtartani a karosszéria merevségének egy részét. A rakodófelület így sem került sokkal magasabbra, mint az alvázas modelleken, és a paraméterei alapján elég használhatónak tűnik. A szélessége 1,82 méter, a hossza 2,3 méter, a terhelhetősége pedig ezer kilogramm, azaz az építkezéseken használt elemek többsége, így a szabvány méretű ajtók és ablakok gond nélkül elférnek rajta. Ha mégis valami túlméretes elemet kellene vinni, az ferdén feltámasztható a fülke feletti acélkeretre, de ki is lógatható hátrafelé, hiszen a plató alumínium falú, de acélvázas oldalai külön-külön rögzíthetők vagy dönthetők.

A nyitott rakfelületű Doblót eleinte kétféle motorral kínálják, 1,3 liters 90 lóerős, vagy 1,6 literes 105 lóerős dízelmotorral. Akinek ennyi kevés lenne, valamivel később megveheti a típust 2 literes, 135 lóerős dízelmotorral is - ez utóbbi már az Euro5 szabványnak is megfelel. A Work Up felszereltsége a dobozos Doblókéhoz hasonlóan elég jó, a legegyszerűbb kivitelekbe is bekerül az ABS és az elektronikus fékerőelosztó, de rendelhető ESP-vel, az emelkedőn való elindulást segítő hill-holder funkcióval. Persze van hozzá ezen felül gyári navigáció, légkondi, sebességtartó automatika, sőt, egyes változatokhoz stop-start rendszert is kínálnak.

Egyelőre csak a típus olaszországi alapárát ismerjük: 16 570 euróba kerül majd a leggyengébb, legfapadosabb kivitel, ami átszámítva úgy 4,3 millió forintnak felel meg.

Szóljon hozzá!

Kommentek

  • 2011.07.04 14:07:42Lobogó gatyaszár

    Egész jópofa.
    Pimpelném!

  • 2011.07.04 14:23:53Németh András

    Ez nekem inkább ARO mint Barkas, de lehet hogy én vagyok túl fiatal...

  • 2011.07.04 14:33:51Vampirelady

    Inkább a Zuk!

  • 2011.07.04 14:43:23dgabro

    nem nem, ez tényleg ARO! :)

    nem tudtam eldönteni mire is emlékeztet, és tényleg :)

  • 2011.07.04 14:46:01Schütii

    Inkább Barkas, mert ez nem (sem) megy terepen. Az ARO elvileg igen (jobb nem buzerálni a 4x4-et a román csodában)

  • 2011.07.04 14:58:37zsoci

    Csak az maradt ki a cikkből, hogy hogyan lehet az alsó rekeszt elérni ?

    Ha már átveszek egy sajtóhírt legalább ne szó szerint tennék, ez így nagyon igénytelen !

    Azt meg nem értem miért nincs benzines változat ?

  • 2011.07.04 15:16:42Kis ördög

    Csak a váltó kar maradhatott volna Barkaszos és müszerezetsége is de régi jó NDK csodával nem is veheti fel a versenyt.De olyan ARO kinézete van.

  • 2011.07.04 16:14:46Süni25

    Egy szép állapotú Barkast valami normális (nem 2 ütemű) motorral nagyon bírnék. De ha már platós, inkább Ford Sierra P100.

  • 2011.07.04 16:39:26gnme

    1.3 motor, bőgető fordszámon van 90LE.

    Ezer kilogramm teherbírás.

    Sírás fog el...

    Egykilenc jtd blokk hol van? Ismerjük már ezt.. ami jó, nem gyártják.

  • 2011.07.04 17:00:51no_holy_shit

    1,3 jtd pandaval siman huztam a 500kg onsulyu tanden trailert :-) pedig ott plusz 4 kereket is le kell küzdeni.

    persze nem erobajnok az 1,3 jtd, de regen volt VW t3 1.6D is 50 le-vel...

  • 2011.07.04 17:15:13knbm

    gnme
    Bőgető fordulatszám? Ennél a dízelnél? Hol élsz te?
    4500 körül már leszabályoz.

  • 2011.07.04 17:46:29klarky

    Ezen az autón semmi nem segít, olyan ronda mint a bront. (Amúgy a Fiat Strada se lett egy sikersztori, ez miért is lenne az?)

    @zsoci: Miért kéne egy haszonjárműből benzines változat?

  • 2011.07.04 17:56:52korosla

    Ma láttam ugyan ilyen autót csak fiat scudoból. Fura volt de nem volt olyan rossz.... sőt.

  • 2011.07.04 18:12:20jürgen baromartz

    platós izs

  • 2011.07.04 19:15:08gnme

    knbm: régen .. már csak rossz emlék, egy 1.4 astrával jártam európát ... mindig legalább egy napot fájt a fejem az utak után (gyakran szédültem és hányingerem is volt), annyira bőgött a pályákon

    most meg "típus" helyett gondoltunk eggyet és letekertünk az 1.3-assal 2500km-t múlt héten ... a fejem több napon át zsibongott, újból fejfájás, hányinger, bizonytalanság

    ugyanúgy pörög ez, mint az egynégy astra .. egy erőtlen, hangos, pörgő ótvar .. egy bevásárló motor

    :-) nőies voltam

    azért megnézném, hogy egytonna raklapos lángvágott anyag alatt hogy viselkedne az 1.3-as :-DDDD

  • 2011.07.04 20:32:25Z o z ó

    Ronda,meg nem megy meg miket olvasni itt...EMBEREK ez nem diszkó terepjáró lesz hanem munkásautó!

  • 2011.07.04 21:25:23vw1300

    Iveco Daily hátsó lámpák.

  • 2011.07.04 21:53:26Hintóslaci

    Ez Arora? Haha! Ezt szerintem fel tudnám rakni az Aro platójára. Ez max Izs-re hajaz, méretileg is.

  • 2011.07.05 06:20:59forlan

    Egy tonna...bagatell.Majd,mikor megkínálják másfél köbméter kétszer rostált sóderrel és a betonkeverő is felkéredzkedik mellé...na,az lesz az igazi kihívás.

  • 2011.07.05 07:00:05Lanosbetyár

    Ez ocsmány. Igaz,mostanában a fiatok elég bizarr kinézetűek. Talán nem tudnak már szép formájú kocsit tervezni? 90 lóerő! Az ám a valami! Nézzük csak, a kocsi minimum 1200 kiló. Plusz az 1 tonna teher. azaz 2200 kiló tömegre van 90 lóerő. Tehát bő 24 kiló/lóerő.A benzintank meg behorpad. Megissza a hasznot. Az árán már normális méretű erős platós járgányt lehet venni ujonnan.

  • 2011.07.05 08:31:03huleaks

    zsoci! Szerinted miért nincs benzines változat? Na, kitalálod?

    Az alsó rekeszt pedig úgy lehet elérni, hogy a rendszám helye fölött van egy kis ajtó. Ezt ki kell nyitni egy bepakolni a cuccokat.
    [link]

  • 2011.07.05 08:32:51huleaks

    Egyébként meg az autó szép.

  • 2011.07.05 10:37:55phrascarica

    Egy raklap zsákos betont rá meg a betonkeverőt, és a szakit, aztán GYIIII!

  • 2012.01.19 06:40:51ata2k6

    Én nem értem minek rinyálni az 1,3 -as dízelen? A turbóval annyi lóerősre pumpálják fel amennyire akarják, maxi az élettartama lesz 150e km, utána kidobod a varrógépet belőle. Ha kis tartományban jól húz (mint a többi hasonló felpumpált kis dízel, akkor rövidebb és közelálóbb fokozatú váltót tesznek rá és kész.. HA rövid a kardod, töld meg egy lépéssel, ha gyenge a motor, tegyél rá rövid váltót, ez amúgy is haszongépjármű, nem arra való hogy 200 -al döngess a sztrádán, lámpánál gyorsulgatni vagy a diszkó előtt villants vele (na jó azt lehet, de a betonkeverőt és a sódert vedd le róle előtte.. )

  • 2012.01.19 06:41:07ata2k6

    Én nem értem minek rinyálni az 1,3 -as dízelen? A turbóval annyi lóerősre pumpálják fel amennyire akarják, maxi az élettartama lesz 150e km, utána kidobod a varrógépet belőle. Ha kis tartományban jól húz (mint a többi hasonló felpumpált kis dízel, akkor rövidebb és közelálóbb fokozatú váltót tesznek rá és kész.. HA rövid a kardod, töld meg egy lépéssel, ha gyenge a motor, tegyél rá rövid váltót, ez amúgy is haszongépjármű, nem arra való hogy 200 -al döngess a sztrádán, lámpánál gyorsulgatni vagy a diszkó előtt villants vele (na jó azt lehet, de a betonkeverőt és a sódert vedd le róle előtte.. )

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass