Milliárdos bírság a rongáló kamionosnak

2012.07.29. 10:14

Tavaly júliusban történt, hogy egy kínai kamionos menthetetlenre rongált egy hidat Peking mellett. A harmincnégy éves férfi – akit kínai sajtó csak Mr. Zhangként emleget – a napokban kapta meg a hajmeresztő büntetést tettéért.

Gyanú nélkül hajtott a főváros határában álló kétsávos hídra Zhang tavaly július 19-én. Homokkal megrakott, 110 tonnás kamionja azonban sok volt a gyenge szerkezetnek, és beszakadt alatta az út. A hídon ezután sorra bedőltek a pillérek közti szakaszok. Szerencsére személyi sérülés nélkül ért véget a történet, de az anyagi kár óriási lett.

Hosszas nyomozás után született meg az ítélet az ügyben. A vizsgálat egyedüli felelősként a kamionost hozta ki felelősnek, így egyedül az ő vállát terheli az a 156 millió jüanos (5,5 milliárd forint) büntetés, amit a károk rendezésére róttak ki rá.

Nem világos, hogyan gondolják a behajtást. Zhang álláspontja egyértelmű. Ő azt mondja, nem tett mást, mint amit a teherszállító társaság kért tőle, a cég azonban minden jel szerint mossa kezeit, és néma csöndben figyeli az eseményeket.