A Teslából is hosszított limuzin lesz

2016.04.12. 08:35 Módosítva: 2016.04.12. 12:49

Szép reggelt mindenkinek április 12-én, Gyula neve napján. Ma az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap, némi esőre csak az északi országrészben lehet számítani. Jó hír viszont, hogy akár 24 fokig is melegedhet a hőmérséklet, ám Délen-Délnyugaton, és helyenként északkeleten erős széllökések lesznek. Ma ünnepli 70. születésnapját Ed O'Neil, amerikai színész, Al Bundy megformálója. Acélipari munkásként és autókereskedőként is dolgozott, mielőtt felfedezte magának a televízió, sőt, még a profi futballal is próbálkozott, ahogy erre sokszor utal a karaktere. Színházi és filmszerepeket 1972 óta játszik, ám a világszintű ismertséget az 1987 és 1997 között vetített Egy rém rendes család hozta meg neki. Már csak emiatt sem szólhat ma más a hidegindítóban: 

Tegnap a Totalcaron: 

  • Kipróbáltuk a pedál-tuningot, és meglepően jó eredmény született. Nincs nagy varázslat, hiszen csak a pedál-karakterisztikát változtatja meg. 
  • Hétvégén lezajlott a 25. Tavaszi Rajzás. A volswagenes találkozóról írt anyagért kattintsanak.
  • Hírszerkesztőnk pedig megírta az Audi variációját az államfők hosszított limuzinjára.

A nap hőse

Ötvenöt évvel ezelőtt állt föld körüli pályára a Vosztok-1, fedélzetén Jurij Gagarinnal, az első emberrel, aki eljutott a világürbe. Gagarint mindössze 157 centis magassága miatt választották ki a ki a küldetésre, de 19 társával együtt képezték ki. A repülés a bajkonuri Tyura-Tam ürközpontből indult, és miután a Vosztok egyszer megkerülte a Földet - 108 perc alatt - a Szaratovi terület Engelsz nevű kisvárosa mellett ért véget. Még nem létezett külön visszatérő egység, ezért az űrhajósnak katapultálnia kellett, és ejtőernyővel leereszkednie. A küldetés szigorú titoktartás mellett zajlott, és a landolás körülményeiről ma sem teljesen ismertek, ez pedig sok összeesküvés elméletnek ad alapot, sokak szerint például Gagarin nem is járt az űrben, csupán beszállt az űrhajóba, de az nélküle indult el, ahogy a leszállás is megtervezett volt. Akárhogy is, Gagarin már sosem mesélhette el, mi történt, ugyanis 1969 március 27-én egy Mig-15-össel végzett rutinrepülés során lezuhant és életét vesztette.

Autóipari hírsaláta

  • Ha nyitott tetővel akar 427-tel menni, nem kell tovább keresnie, a Henessy kielégíti a vágyait. A Venom 1450 lóerősre tuningolt változata új rekordot állított fel a kaliforniai Lamoor légibázison, ezzel a világ leggyorsabb nyitott autója lett. A cég idén 25 éves, így kézenfekvő volt, hogy negyedszázados fennállást egy abszurd rekorddal ünnepeljék, melyet mellesleg a Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse-től hódítottak el. (Motorauthority)

 

  • Suzuki-motorkereskedés nyílt Rákosmentén, a XVII. kerületben a Motor Center Gyulai forgalmazza a japán gyártó motorjai. Ezzel tizenkettőre nőtt a Suzuki-motorkereskedések száma hazánkban. Tavaly 14%-kal nőttek a hazai motor piac eladásai, a Suzuki 269 eladásával 68%-os növekedést könyvelhet el. 
  • Mindenki megnyugodhat, továbbra sem maradunk Halálos Iram nélkül. Legalábbis alig egy héttel azután, hogy leigazolták Charlize Theront - mint a nyolcadik rész főgonoszát - most arról érkezett hír, hogy Clint Eastwood fia is beszáll a szériába. Scott Eastwood az előző részben Kurt Russel által alakított rejtélyes CIA ügynök, Mr. Nobody munkatársa lesz. A film 2017-ben kerül a mozikba. (Carbuzz)
  •  Tudtuk, hogy meg fog történni, de nem gondoltuk volna, ilyen sokat kell rá várni: épül a hosszított Tesla Modell S. Az átépítést nem egy külsős cég, hanem maga a gyártó végzi a costa mesa-i központjában. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyit toldanak bele az eredetileg 4,97 méter hosszú autóba, de a biztosnak tűnik, hogy négyajtós marad. Mivel a Tesla a padlóba építi az akkumulátorokat, a nyújtás elméletileg azt jelenti, hogy több cellának jut hely, így a hatótáv is növekedhet, ám ahogy a legtöbb műszaki részletet, ezt sem hozták még nyilvánosságra. (Carscoops

Joker autója

A képregény filmek legnépszerűbb járműve egyértelműen a Batmobil, ám a most készülő Suicide Squad - Öngyilkos osztag - filmben az ikonikus antihős, Joker is autóval fog járni. Jared Leto karaktere egy Vaydort vezet, ami nem a filmkészítők kitalációja, hanem bárki számára megvásárolható gép. A Vaydor floriadai székhelyű vállalat és kasznielemeket, valamint komplett üvegszálas héjakat gyártanak az Infiniti G35 köré. Persze a lapos kupé vonalaihoz nem elég a műanyaggal való bűvészkedés, az eredeti szerkezeti elemeket is le kell vágni, valamint egy csővázat hegeszteni a helyükre. Valamivel több mint 3 millió forintért bárki megvásárolhatja az elemeket, és a filmben látható géppé alakíthatja Infinitijét. 

Közlekedési koffein

Az Útinform ma reggel a következő forgalmat befolyásoló eseményekre hívja fel a figyelmet: 

  • Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Ócsa és Újhartyán között ma elbontják az ottani terelést. A 31-es és 38-as km szelvények között csak a leálló sáv járható. Torlódik a forgalom, hosszabb menetidővel számoljanak.
  • A 7-es főúton Balatonvilágosnál a 101-es km-nél egy személyautó fának ütközött. Tart a helyszínelés, a fél útpályát lezárták.
  • A 651-es főúton Nagykónyi és Iregszemcse között két személyautó összeütközött a 3-as km-nél. A kétirányú forgalom ott is egy sávon halad.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Totalcar Retró

Tizenkét évvel ezelőtt virágkorukat érték a kedves arcú autók, így a Nissan Micra is. De vajon miért nem sminkelnek a nők szélviharban? Karotta tesztjéből kiderül. 

Ma a Totalcaron

Az új Astra kétségkívül egy jól sikerült termék. Az autóipar legsűrűbb mainstream-kínálatában egyértelműen a jobbak közé tartozik. A minősége jó, a motorkínálat széles, az egyes kivitelek tág határok között konfigurálhatóak és minden karosszériaváltozatban elérhető. Ez az érem egyik oldala, amely akár magyarázhatná az Év Autója-címet is. - Mai összehasonlító tesztünkben a Renault Mégane és az Opel Astra feszül egymásnak. Na, ki a németebb?