Egy LaFerrarival kevesebb?

2016.06.27. 07:51
Szép reggelt június 27-én, a Lászlók, Bársonykák, Daltonok, Eufémiák és Delik neve napján. Ez már az év 179. napja, és várhatóan az ország nagy részén sok felhővel, némi esővel és kevés napsütéssel telik majd.
  • Egy ferraris felvonuláson történt a legújabb LaFerrari-baleset. Egy étterem reklámtáblájára vagánykodta fel magát valaki a modern sportautó-gyártás csúcsával, és a lendületével még egy Lancia Ypsilont is megnyomorgatott. Ahogy a közhely mondja, az anyagi kár jelentős, és a lényeg, az talapzat által az autó alján okozott pusztítás nem is látszik igazán. Egy biztos: egy időre egyel kevesebb LaFerrari rója majd az utakat, de idővel azért ebből újra autó lesz. 
  • Kalapáccsal és autóval tesztelték a kínai üveghidat. Kínában mostanság nagy divatja lett az üvegpadlós gyaloghidak és kilátók építésének. A turisták többsége imádja, de sokakat elriaszt az ösztönös félelem, az átlátszó padló keltette tériszony. Az ő megnyugtatásukra tartottak nyilvános demonstrációt az új 430 méter magas Zhangjiajie-i üveghídon. A nyilvános show-n egy méretes kalapáccsal estek neki egy üvegtáblának, és előkerült egy Volvo-SUV is. (Képek az Index.hu-n)
  • Teljes szélességében lezárták Gyál területén az M5-ös autópálya M0-as lehajtóját az éjjel, miután egy kamion szalagkorlátnak ütközött. A baleset nem sokkal éjfél után történt, hajnal öt órára már zavartalanul haladhatott tovább a forgalom. (MTI)  

Ma 110 éve, hogy...

  • Szisz Ferenc egy Renault-val megnyerte az autósport-történelem legelső grand prix-jét, az 1906-os francia nagydíjat. Az F1 Classic blog nagyon részletes posztja Szisz dédunokaöccse segítségével emlékezik a sikerre: 110 éve: a legelső Grand Prix-győztes.

Motorsport-termés

  • Óriásit bakizott Mattias Ekström, akinek az idei eddig távolról sem a legjobb szezonja a DTM-ben. A kétszeres bajnoknak két dobogót leszámítva még nem sok siker termett a sorozatban, talán ezért is vállalt a józannál sokkal nagyobb kockázatot a hétvégi norisringi fordulón. Alább a mozdulat, amivel egyszerre mészárolta le az élen állót, a másodikat és rontotta el a saját futamát. A futamot így végül Eduardo Morata nyetre. Ő eddig az egyetlen a szezonban, aki a nyolc futam alatt duplázni tudott. Hiába, a DTM már csak ilyen.
  • Elkötött egy robogót Marquez. A MotoGP spanyol sztárja a hétvégi asseni forduló időmérőedzésén bukott. A pálya egy, a boksztól távoli pontján. Ilyenkor a bevett szokás, hogy egy pályabíró robogón visszaviszi a versenyzőt a csapatához, de mivel ez egy kvalifikáció volt, a spanyolnak minden másodperc számított. Így játszódott le a következő jelenet. Ja, és Marquez végül a negyedik rajthelyet szerezte meg, a másnap futamon pedig második lett.
  • Őrült utolsó kört hozott a NASCAR sonomai fordulója Tony Stewart és Denny  Hamlin között. A sorozat ritkán jár nem oválpályán, de akkor olyanná lesz, mint egy rendes túraautós bajnokság test-test elleni meccsekkel, pofozkodásokkal. 

Blogszemle

Tegnap rendezték az USA történetének második legöregebb autóversenyét, a Pikes Peak-i felfutót. Az amerikai internetes sportújságírás színvonalához híven fél nappal a felfutó után még semmit sem tudni az eredményekről, így talán még nem késő ajánlani a Caranten blog felszopó anyagát, amely a Gyí a felhők közé! címen jelent meg történelemi összefoglalóval, érdekességekkel tegnap. 

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

Leno kemény napja

Bob Riggle 2500 lóerős Barracudájával forgott éppen a Jay Leno's Garage,  amikor a Plymouth a semmiből eldobta magát. Jay Leno, aki 66 évével messze a fiatalabb szereplője volt a jelenetnek a 80 éves Riggle mellett, jól viselte a bukfencet. 3:03-nál indul a rövid csapatás.