Filctollal rajzolt rendszámtáblát, lebukott

2016.08.10. 08:21

Szép esős reggelt a Lőrincek, Amadók, Blankák és Enzók neve napján. Augusztus 10-e van, ma 71 éve annak, hogy Japán kapitulált a második világháborúban. Ezen a szerdán harminc éves az első Formula-1-es magyar nagydíj, és ma tizenhat éves az első magyarországi türelmi zóna, aminek születése szintén a Hungaroringhez kötődik.

Cukor

  • Aligha látott szürreálisabb autós üldözést az írországi Wexford utcája, mint amikor ezt a csészealjat követte szirénázva egy rendőrautó. Úton gurulva indul a megszállás? Ha ön ott a monitor előtt Széles Gábor, a folytatást inkább ne olvassa, nem akarjuk elrontani a kedvét. Szóval ebben a fura csészealjformájú járműben egy dizájner tanuló, Ali Kemal Ali ül. A wexfordi Kemal tervezte/építette, és szerette volna közúton megfuttatni. Ehhez kért kíséretet az ír rendőrségtől, amit meg is kapott. A videón épp a kísérettel zajló tesztutat látni. Olvasson bármit erről az interneten, ez történt, tessék megnyugodni. 
  • Filctollal rajtolt rendszámtáblát, elkapták. Még egy rendőrségi sztori, de ez már Baranyából. A Police.hu írja, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 21 éves olaszi lakost, akit 2016. augusztus 8-án 11 órakor ellenőriztek a NAV járőrei Szajk és Babarc települések között. A srác a közlemény szerint úgy közlekedett, hogy előzőleg két műanyag plexire filctollal felrajzolta a rendszámot, valamint a rendszámtábla külső jegyeit, majd azokat felhelyezte a jármű elejére, illetve hátuljára. Micsoda találékonyság, bánhatjuk, hogy illusztrációt ezúttal nem mellékelt a Police.hu. Az intézkedéskor egyébiránt azt is megállapították, hogy eltiltás hatálya alatt vezetett, ezért szabálysértési őrizetbe vették. A hamisított rendszámtábla sem játék, egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az olaszi srácellen. (Police.hu)

Hírsaláta

  • A jogosítvány bevonásával büntetné a gyermektartásdíj fizetésével elmaradó elvált apákat a szociáldemokrata párt (SPD) Németországban. Sigmar Gabriel SPD-elnök, alkancellár egy keddi lapinterjúban kiemelte, hogy pártja javaslatot készít a gyermektartásdíj szabályozásának reformjára, mert "botrányos, hogy a gyermeket egyedül nevelő anyák háromnegyede alig vagy egyáltalán nem kap tartásdíjat a gyermek apjától". Egyebek között szélesíteni kell az állami nyomásgyakorlás lehetőségét - mondta a politikus a Bildnek. Aláhúzta, hogy a jövedelem egy részének letiltása mellett új elemként "megfelelő eszköz" lenne a jogosítvány bevonása. "Az én apámnak sem akaródzott megfizetni a tartásdíjat utánam és a nővérem után" - mondta Sigmar Gabriel, hozzátéve, hogy a gyermektartásdíj megszerzése állandó harc volt, és az édesanyját a tűrőképessége határára sodorta. A szövetségi kormány szociáldemokrata családügyi minisztere, Manuela Schwesig hozzátette, hogy már régóta szorgalmaz szigorúbb fellépést a gyermektartásdíjjal elmaradó apákkal szemben. "Akinek Németországban telik autóra, annak a gyerekére is van pénze" - mondta a miniszter az SPD-s javaslatról, amelyet a koalíciós társ jobboldali CDU/CSU pártszövetség még nem értékelt nyilvánosan. (MTI)
  • A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) két BMW-jéről ír a Napi.hu. A gazdasági lap megtudta, az állami hivatal a továbbiakban nem béreli havi egymillió forintért az eddig használt 530 xDrive-ot, hanem 13 millióért vettek egy ugyanolyan autót. Kétévesen, 38 ezer kilométeres futásteljesítménnyel. Bérelni ezután egy i3-at fognak, szintén horrorpénzért. A hivatal havi 820 ezer forintot fizet majd a kis villany-BMW-jért. (Napi.hu)
  • A mobiltelefonbabrálással egy szintre, a vezetés közbeni tiltott tevékenységek közé tenné a kávézást egy New Jersey-i hivatalnok. John Wisniewski városi tanácsos szerint évi 400 ezer balesethez és háromezer elhalálozáshoz vezet, hogy egyes sofőrök figyelmét efféle teendő vonják el. Bár ezek nyilván nem csak állami adatok, Wisniewski egyelőre csak Jersey-ben próbálja meg betiltatni a kávézást a kormány mögött. (Index/FOX29)
  • Hajrá Kecskeméti Egyetem! Újra Bridgestone abroncsokon startol el a Kecskeméti Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai karának világszínvonalú napelemes autója, ezúttal a dél-afrikai Sasol Solar Challenge versenyen. A szeptember 24 – október 1. között megrendezésre kerülő „szuperautó-versenyre” a neves európai, ausztrál, japán és dél-afrikai egyetemek és főiskolák csapatai mellett a startvonalhoz áll a Kecskeméti Egyetem MegaLux autója is, hogy keresztülszelve Dél-Afrikát, Pretoriától Fokvárosig teljesítse a minimum 2100 km-es versenytávot. A Bridgestone a múlt évhez hasonlóan ezúttal is speciális, kifejezetten a versenyre tervezett és gyártott, ultrakönnyű, alig 1,5 kg súlyú gumikkal segíti a fiatal mérnökökből álló magyar csapatot. (Bridgestone/sajtóközlemény)
  • Német járműipari szoftvercéget vásárolt fel a Panasonic. Mint kiderült, a japán elektronikai konszern még júliusban felvásárolta az OpenSynergy GmbH német autóipari szoftverfejlesztő vállalat összes részvényét. Az erre fordított összeget nem hozta nyilvánosságra. OpenSynergy szoftvertechnológiája több operációs rendszert integrál egyetlen rendszerbe, ami elősegíti a sofőr információs szolgáltatásainak és a multimédiás funkcióknak az egyesítését a járműelektronikában - írja a Panasonic közleményében. A japán cég állítólag szélvédőre vetített járműelektronikai információs rendszerek gyártását tervezi. (MTI)

Blogszemle

A borzasztó csörgőkígyó címmel írt Brazília saját harcjárművéről a Killer Metals blog. A M8 alapjait követő EE-9 Cascavelt harminc évig gyártották, és meglepően komoly exportsikereik voltak vele. Több országnak sikerült eladniuk belőle, köztük Iraknak, amely az Irán elleni háborúban használta. Egyes leharcolt darabok még az amerikai invázió idején is megvoltak, ezek képeivel illusztrálja a blog a Cascavel történetét.    

Közlekedési koffein

  • Autó égett este az M2-esen, Dunakeszi térségében. 20 óra 40 körül történt, hogy a Budapest felé vezető oldalon, a 17-es kilométerszerelvénynél tisztázatlan okból kigyulladt egy autó. 22 órára már zavartalanul ment itt a forgalom. Sávlezárás volt az M5-ösön is. Petőfiszállás térségében ütközött egymással két autó és egy kamion késő délután.

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

A nap videója

Nem lehet hétről hétre következmények nélkül dicsérni a Petrolicious-t, elfogytak a jelzők, így a tegnap felkerült anyagukról most csak kulcsszavakban: Porsche 912, külváros, cuki kisgyerek, szerpentin, mélységélesség.