Több mint hetven embert mentett meg egy golyóálló 7-es BMW-vel

2016.11.08. 08:42
Szép reggelt az év 313. napján, a Zsomborok, Bagamérek és Kasztorok neve napján, egyben a radiológia nemzetközi napján.

Cukor

Egy golyóálló 7-es BMW és az ő kurd sofőre az ISIS elleni háború új hőse. A Jalopnik a BasNews-ra hivatkozva ír Ako Aburrahman pesmerga harcos történetéről, aki ezzel a huszonves, lökhárító nélküli, de golyóálló 7-essel állítólag több mint hetven embert mentett már meg az iraki Kirkukban az ISIS mesterlövészeitől.

Akót egy barátja hívta Kirkukba, ahol hamar rájött, hogy a biztonsági erők hiányosságai miatt sok sebesültnek az egyetlen reménye az orvosi segítséghez, ha átautóztatja őket a mesterlövészek által figyelt utakon. Így tette hasznossá magát megmentve kurdokat, arabokat és türkméneket egészen addig, míg 50-60 bekapott golyó után az E32 megadta magát.

yotiercsljquxnscnz8q.png

Ako története a BMW-ig is eljutott, ahonnan felajánlottak neki egy új autót, cserébe a szétlőttért, de Kirkuk új hőse visszautasította az ajánlatot, és inkább egy helyi múzeumnak adományozza majd autóját, ha vége háborúnak.

Hírsaláta

  • Svájci pénzből ronda a BAH-csomópont zöldsávjaírja a 444. Mint kiderült, a csomópont vizuális környezetszennyezéssel felérő növényvilága egy nemzetközi összefogásból megvalósuló, ökológikus szemléletváltású kísérlet, amit most már egy tábla is hirdet büszkén.
Fotó: 444
Fotó: 444
  • Mintegy 1,9 milliárd dollárt fordít petrolkémiai üzletágának fejlesztésére a Mol Nyrt. 2017 és 2021 között, összhangban az új 15 éves stratégiájával - közölte a magyar olajkonszern. A tájékoztatás szerint a következő öt évben a vállalat növelni kívánja a propilén, illetve propilén származékok termelését. A propilén értékláncon belüli a további diverzifikáció érdekében több mint 500 millió dollárból fejleszti a Mol magyarországi és a szlovákiai olefin üzemeit. A vállalatcsoport szintén jelentős befektetést tervez a propilén-oxid alapú poliolok - az autó- és csomagolóiparban, valamint a bútorgyártásban alkalmazott termékek - előállításába. A propilén és a kenőanyagok gyártásának növelése érdekében mintegy 80-130 millió dollárt fektetnek magyarországi és szlovákiai finomítók fejlesztésébe. A Mol fejlesztéseket tervez kiskereskedelmi hálózatában is, ennek részeként a Fresh Corner töltőállomások száma a jelenlegi 184-ről 700-ra emelkedik majd. A tervek szerint 2021-re a fogyasztási cikkekből és szolgáltatásokból származó EBITDA eredmény eléri a 450-500 millió dollárt, amely 2030-ra a tervek szerint meghaladja a csoportszintű EBITDA 30 százalékát. Mindemellett a kutatás-kitermelés (upstream) üzletágba több mint 2 milliárd dollár organikus tőkeberuházás jut a következő öt évben. Az olajkonszern leszögezte, hogy továbbra is a versenyképes, egyszámjegyű - jelenleg hordónként 6,3 dolláros - közvetlen termelési költség fenntartására törekednek, továbbá arra, hogy az eszközök az alacsony - hordónkénti 50 dolláros, vagy alacsonyabb - olajár-környezetben is önfinanszírozók, fenntarthatók legyenek és értéket teremtsenek. (Napi.hu)
D MTZ20150928027
  • Jó negyedévet zárt a Ferrari. A harmadik negyedévben éves szinten 20 százalékkal 113 millió euróra nőtt a Ferrari nyeresége. Az olasz luxusautó-gyár hétfőn közölte, hogy a vártnál jobb harmadik negyedévi nyereségnek köszönhetően 800 millióról 850 millió euróra növeli idei profit-előrejelzését. A vállalat bevétele a harmadik negyedévben 8 százalékkal 783 millió euróra emelkedett, és az év egészében várhatóan meghaladja a 3 milliárd eurót. A cég 8 ezer kocsi értékesítésével számol az idén. A vállalat részvénye 5 százalékkal emelkedett a milánói tőzsdén. A Ferrari az év elején kivált anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.
  • A vezető nélküli autók terroristák veszélyes fegyvereivé válhatnak, szélsőségesek akár a világ túlsó feléről irányítva is bombaként használhatják őket - figyelmeztetett kedden az ausztrál szövetségi rendőrség egy szakértője. Ramzi Jabbour kifejtette, a sofőrmentes személygépkocsikat terroristák megrakhatják robbanószerrel, előre beprogramozhatják az autók elektronikájába a célpontot, és azután a világ szinte bármely pontjára távozva, onnan távirányítással elkövethetik merényletüket. "A technika fejlődése hatalmas lehetőségeket nyit meg hétköznapi életünk megkönnyítésében, viszont jelentős kihívások elé állítja a rendőrséget" - fogalmazott Jabbour a News Limited című ausztrál médiumnak nyilatkozva. Az orgánum ugyanakkor megszólaltatott olyan rendőrtisztet is, aki egyértelműen a vezető nélküli autók mellett teszi le a garast. "Sokkal több életet fognak megmenteni, mint amennyi halált okozhatnak. Ezek az autók jelentősen javíthatják a közúti közlekedés biztonságát, hiszen jelenleg a legtöbb baleset emberi mulasztás következménye" - így Graham Ashton, Victoria állam rendőrfőnöke. (MTI)

A spanyoloknál már havazik

Az EPA spanyol hírügynökség adta ki ezt a képet tegnapról a spanyol havazásról. Annyiban csalóka, hogy az észak-spanyolországi Cantabria tartományban készült, ami ugye egy hegyvidék, még nem fedi hó a Mediterráneumot.

Download.aspx

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!