A Ford máris Trump kegyeit keresi?

2017.01.04. 08:48
Január 4. van, szerda, Leonák és Tituszok névnapja. A nappali hőmérséklet -1, az éjszakai -3 fok körül alakul. Ma huszonegy éve adták át a forgalomnak az M1-es Győr és Hegyeshalom közti szakaszát. Mivel a pálya építésére az államnak nem volt pénze, az utat magánbefektetők építették, akik 35 évre kapták meg az üzemeltetés jogát. Ez volt az első díjköteles, koncessziós út Magyarországon.

A nap képe

ALFA-ROMEO-Alfasud-Sprint-1738 37

Fizetős elkerülő

Díjkötelessé vált januártól a 3,5 tonna feletti össztömegű járművek számára a 7-es és 8-as főutakat összekötő székesfehérvári új elkerülő út, de a 3,5 tonnás össztömeg alatt továbbra is ingyenes a szakasz használata. A Közlemény szerint a 7-es és 8-as főutakat összekötő új elkerülő, valamint a 801-es út 1,8 kilométernyi szakasza a 2013 nyarán bevezetett magyarországi e-útdíj, a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer részeként vált fizetőssé a 3,5 tonna feletti össztömegű járművek számára. A motorkerékpárok, személygépkocsik és pótkocsijaik, valamint a legfeljebb 3,5 tonna össztömegű tehergépjárművek, lakóautók és autóbuszok a használati díjas e-matricás rendszerbe tartoznak, ezért ezeket nem érinti a változás, továbbra is ingyenesen használhatják az elkerülőt.

Anno

  • 1847-ben ezen a napon adta el Samuel Colt első revolverét az amerikai kormánynak
  • 2004-ben ezen a napon szállt le a Marsra a Spirit amerikai marsautó
  • 2008-ban ezen a szervezők napon törölték teljes egészében a másnap elrajtoló Dakar-ralit (biztonsági okokból)
  • 2010-ben ezen a napon adták át a Burdzs Kalifát, amely így hat éve már hivatalosan is a világ legnagyobb építménye.
tk3s sn dubai fog 1

Nőhet a hazai járműpiac

A gépjárműimportőrök 5 százalékos piaci növekedésre számítanak 2017-ben, előrejelzésük szerint összesen 132 400 új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben. A személyautók piacán 6 százalékos növekedést prognosztizálnak, a válság óta először haladja majd meg a 100 ezret a behozott új személyautók száma. Az egyesület várakozásai szerint mintegy 24 ezer új kishaszonjárművet helyeznek majd forgalomba, a nagyhaszonjárműveknél stagnálást, 5500 új forgalomba helyezést várnak, a buszoknál 22 százalékos növekedésre, 500 új buszra számítanak, a motorkerékpárok forgalmazásában pedig 8 százalékos növekedést jeleznek előre, ami 2400 új járművet jelent.

Mégis Amerikára koncentrál a Ford

A Ford Motor 700 millió dolláros beruházással bővíti az amerikai Michigan államban működő Flat Rock összeszerelő üzemet a következő négy évben, 700 új munkahelyet teremtve. A beruházást abból az 1,6 milliárd dolláros összegből finanszírozza, amit korábban egy új mexikói üzem felépítésére szánt.

A már meglévő, mexikói Hermosilloban működő üzemben gyártják majd az új generációs Focust. Ezzel lehetővé válik, hogy a Focus jelenlegi gyártási helyszínén, a Michigan állami Flat Rock összeszerelő üzemben kapacitást szabadítsanak fel két új modell gyártásához, megőrizve 3500 amerikai munkahelyet. A Flat Rock összeszerelő üzemben a Ford Mustang és a Lincoln Continental modellek mellett high-tech elektromos és önvezető autók is készülnek majd. A Ford 2020-ig 4,5 milliárd dollárt ruház be az elektromos hajtású autókba, takarékosabb, sokoldalúbb és erősebb modellekkel egészítve ki globális termékkínálatát.

Mark Fields (középen) és Bill Ford (jobbra) a Ford Motor Company rendes éves közgyűlésén
Mark Fields (középen) és Bill Ford (jobbra) a Ford Motor Company rendes éves közgyűlésén

Már a Combinók is 10 évesek

A körúti villamosok felújítása már 2014-ben elkezdődött, csak eddig kevésbé volt látványos. A 2001-es, 2002-es és 2003-as pályaszámú Combinókon azonban kívülről is látszik a munka: újrafényezték őket, az ajtók feletti kék-zöld csíkokat feketék váltották és megjelentek rajta a BKK által használt arculati elemek. Ez azonban csak a felszín.

BJASZ20120116019

A BKV a Combino villamosok nagyjavítását 8, 10 és 12 éves “gyakorisággal” végzi”, a munka tervezését egyeztetik a járművek gyártójával, a német Siemensszel. A BKV-Figyelő megkeresésére a következő választ adta a BKV:

"...a  hidraulikarendszert a jármű 8 éves korában, az ajtórendszert 10 év után, a hajtóműveket 12 évente kell felújítani, de például a jármű kocsiszekrénye (rozsdamentes acél váz alumínium és műanyag burkolattal) alapvetően nem igényel felújítást, csupán arculatfrissítést. A járműbe szerelt elektronikát szintén nem kell felújítani, hanem az élettartamuk lejártakor cserélni kell"

Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 370 forint, a gázolajé 382 forint lett. Legutóbb múlt hétfőn változott a 95-ös benzin ára, bruttó 3 forinttal nőtt, a gázolaj ára akkor változatlan maradt.

A nap dala

Kerüld el a dugót!

Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!