Fájdalmasan szép Jaguar

2017.01.31. 08:17

Eladták az utolsó Ford Raptort. Az autó maga a megvalósult redneck nedves álom: egy platós kisteherautó, amit a baja versenyautók közúti változatának szánt a Ford. A pickup alvázát megerősítették és a Fox futóműelemeket építettek alá, hogy bírja azt, amikor indokolatlanul kemény terepen mennek vele az indokoltnál jóval gyorsabban. Ehhez méretezték a felniket, gumikat és fékeket is, de a legjobb az egészben a 6,2 literes szívó V8-as, ami 411 lóerővel támogatja a bennünk élő BJ Baldwint. A Raptor első generációja még 2010-ben került forgalomba, de annyira népszerűvé vált, hogy hamarosan érkezik a harmadik generáció. A Ford az utolsó 2016-os, tehát második generációs darabot egy jótékonysági árverésen adta el, a bevételből pedig egy diabéteszes betegek segítésével foglalkozó alapítványt támogatott. Egy belépő árú Ford Raptor valamivel 49 ezer dollár alatt indul, de az utolsó 2016-os példány most 157 ezerért, átszámítva 45,5 millió forintért ment el. A vevő Sam Peck, egy texasi Ford márkakereskedő volt.

Charity-Raptor web

Ma inkább ne menjenek ki

Az Időkép szerint ma kettős fronthatásra számíthatunk, az erre érzékenyek készítsenek be gyógyszert. Északnyugat felől nedves légtömeg érkezik hazánk felé, ezért kezdetben az északi országrészben jöhet hó, később dél felé is nő az esély havas eső, ónos eső kialakulására. -7, 1 fok között ingadozhat ma a hőmérséklet. Hogy ne legyen olyan elkeserítő az előrejelzés, nézzék meg ezt a gyorsulási versenygépet, ahogy megpróbál felmenni egy havas emelkedőn. Mint disznó a jégen, ahogy mondani szokták:

Never film and drive  

Sokan nem is sejtik, hogy egyesekből mekkora eufóriát vált ki, ha belefut kedvenc autójába. Emberünk éppen egy Pagani Zondát akart lefilmezni, ám annyira lekötötte a telefonnal való babrálás, hogy hátulról belerohant az imádata tárgyába. Tekintve, hogy az autóban még a pohártartó is szénszálas műanyagból készült, rengetegbe fog kerülni a javítás.

Ez fájdalmasan kéne

A restomod tuningirányzat lényege az, hogy klasszikus autót úgy állítanak helyre, hogy a külsőségeket megtartják, de a műszaki tartalmat feljavítják, gyakran a mai követelményekhez igazítják. Az Eagle nevű angol cég is ilyesmivel foglalkozik, azzal a különbséggel, hogy ők csak a Jaguar modelljeire szakosodtak. Most bemutatták legújabb autójukat, a Spyder GT-t, amely egy nyitható tetejű E-type. Az eredeti 4,2 literes hathengerest 4,7 literesre fúrták, így már 330 lóerős, ezzel már 5 másodperc alatt is elérhető a 100-as tempó. Természetesen egy ilyen kivitel minden egyes változata egyedi, a vevő elképzelései alapján építve, és ennek keményen megkérik az árát: a Spyder GT-ért több mint 1 millió dollárt kell kicsengetni. 

1-eagle-spyder-gt-rear

Ezen a napon

  • 99 éve vezették be az orosz naptárreformot, emiatt január 31-ét február 14 követte. 
  • 115 éve született Jávor Pál, magyar színész, akit többek közt a Hippolit a lakáj című filmből imsrhetnek. 
  • 67 évvel ezelőtt Harry S. Truman amerikai elnök elrendelte a hidrogénbomba kifejlesztését. 
  • 61 éve született Johnny Rotten, a Sex Pistols frontembere. 
  • 36 éve született Justin Timberlake énekes, színész.  

Ha csak fele ennyire menne szárazon...

Mika Häkkinen alanyi jogon legenda, tíz éves Formula-1-es pályafutása alatt két világbajnoki címet gyűjtött be, Schumacherrel folytatott csatái örökre a sport legemlékezetesebbjei között maradnak. Visszavonulása után sem tette le a kormánykereket, tehetségét a DTM-ben is megmutatta. Ez a felvétel a 2005-ben, Spa-ban készült, a pálya több pontján áll a víz, de a repülő finn nem hibázik. Hipnotikus, nézzék:

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig az Útinform csak egy balesetről adott hírt:

  • 49-es főúton, Kocsord belterületén, a 25-ös km-nél egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött össze. A főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a település mellékútjain át terelik.

Olaj!

Olajat találtak Szolnokon, ráadásul a város belterületén. Egyelőre a szakemberek teszteket végeznek, hogy egyáltalán kiderüljön, mennyi olaj található a föld alatt. A próbafúrások már szerdán megkezdődnek, további részletekért kattintsanak az Index cikkére

fa0651f045e78a16ffd3c14e70bb8333

És Waze:

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!