M-es BMW, amire az egész család vágyhat

2017.04.07. 08:15

A 80-as, 90-es évek BMW-it nem csak nálunk tisztelik kultusztárgyként, de a ritkább M-modellek aranyárban mennek külföldön is. Például az E34-es M5-ös kombiból csak 891 darab készült, abból is csak 20 darab Electa kivitel. Ez az olasz piacra szánt kombik neve, az oda tervezett penzum utolsó 20 autóját nevezték így. Ebből is csak 10 darab készült brit versenyzöld fényezéssel és gesztenyebarna belsővel, a másik 10-et kék bőrrel és ezüst fényezéssel szállították. Ezen felül az autóba ugyanúgy a 3,8 literes sorhatos motor került, hatsebességes kézi váltóval Mindössze 126 ezer kilométer van benne, és az állapota kivételesen jó. A Bring a Trailer árverésén az autó jelenleg 60 ezer dollárnál jár, ami 17,5 millió forintnak felel meg, viszont még négy napig tart a licit, így az ár még biztos emelkedni fog. Akit érdekel, itt licitálhat

Screen-Shot-2017-03-31-at-4.33.38-PM-620x381.png

Tegnap

Már csak egy hét a Demon bemutatójáig

Az eddig csepegtetett információ morzsák alapján a valaha készült leggyorsabb izomautó lesz a Dodge Demon. Eddig csak annyi tűnik biztosnak, hogy az eleve 707 lóerős Challenger Hellcat alapjaira épül az autó, és mindent megtesznek azért, hogy a klasszikus gyorsulási versenytávon, 402 méteren a lehető leggyorsabb legyen. Most azzal kecsegtet a gyártó, hogy az autó gombnyomásra képes lesz akár 100 oktánnál magasabb oktánszámú üzemanyaggal üzemelni. Ilyenkor a motor hatékonyabb, a még mindig titkolt legnagyobb teljesítményét is csak ezzel lesz képes elérni. Azért, hogy ne jöjjön létre kopogásos égés, vagyis ne gyújtsa be idő előtt a benzin-levegő keveréket, a motor kopogásérzékelője felel. Ezzel akár hagyományos és 100+-os oktánszámú benzin keverékével is működik az autó, a kopogásérzékelő egyszerűen visszavált alacsonyabb oktánszámú üzemmódba, ha megváltozik a keverék minősége. Hogy pontosan mire is lesz képes a Demon, alig több mint egy hét múlva, a New Yorki Autószalonon kiderül. 

landscape-1491454005-srt-demon-teaser-13l37m2fdda94blk3rd8p3bfrj

Ezen a napon

  • 222 évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el a francia nemzeti konvent a métert, mint hosszmértékegység. 
  • 70 évvel ezelőtt halt meg Henry Ford, a Ford megalapítója. 
  • 54 éve helyezte üzembe a MÁV az első V43-as sorozatú villanymozdonyát. 

Idén is gyors lesz a Porsche

Elcsípték a Porsche idei hosszútávú világbajnokságra szánt versenyautóját, miközben Monzában hajtották. A 2017-es Porsche 919 Hybrid LMP1 hibrid hajtáslánca 887 lóerős rendszerteljesítményt tud, ezt egy kétliteres V4-es turbómotor és egy villanymotor adja össze. Utóbbi csak az első kereket hajtja, míg a benzinmotorról hátra viszik a hajtást. Bár az autó sok elemében osztozik a tavaly használt versenygéppel, a Porsche szerint az alkatrészek 60-70 százaléka teljesen új fejlesztés. És akkor a videó:

Időjárás

Több felé gyenge eső alakulhat ki, de keleten, északkeleten kisebb rá az esély. A tegnapi szél továbbra is marad, helyenként viharossá fokozódó széllökésekkel. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul, hétvégén felhős, de száraz időre számíthatunk. 

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig a következő híreket hozta az Útinform:

  • Az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon Biatorbágy térségében baleset történt. A 16-os km-nél csak a belső sáv járható. A torlódásra jelentős, aki teheti a 26-os km-nél lévő zsámbéki csomópontnál térjen le pályáról és az 1-es főút felé kerüljön.
  • A 3-as főút Forró településen átvezető szakaszán, a 219-es km-nél egy kamion villanyoszlopnak, majd kerítésnek ütközött. A terelés véget ért, de a sérült jármű beláthatatlan kanyarban helyezkedik el, ezért jelzőlámpa irányítja a forgalmat.
  • A 4-es főúton, Debrecen belterületén a Wesselényi utcában egy személyautó kisteherautóval ütközött össze. A forgalmat irányonként váltakozva engedik el.
  • Az M43-as autópálya végén lévő magyar-román határátkelőhely (Csanádpalota) előtt 6 km-es a kilépésre váró kamionsor hossza.

Waze

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Egy zene a végére

Szóljon ma a Dubioza kolektiv, egyenesen Bosznia-Hercegovinából. A banda hip-hop, rock és népzenei elemeket ötvöz, és nagyon jól csinálja: