Felfüggesztették a mai nagy traffipaxolást

2017.04.19. 09:27

Hófedte áprilisi szép reggelt az Emmák, Leók és Zseraldok neve napján. Keleten és nyugaton havas esővel, Közép-Magyarországon konkrétan hóeséssel indult ez a tavaszi szerda. Egy ilyen kezdés után sok szépet nem lehet várna az ember a naptól, pedig innen már csak jobb lesz. A hó megy, a csapadék marad; késő délután még az is lehet, hogy itt-ott előbukik majd a nap.

Hófedte traffipaxok

Hajnal hat órakor elindult a nagy összeurópai traffipaxolás, a Speedmaraton. A csütörtök (20-a) hajnal hatig tartó akcióban az ország minden megyéje részt vesz, éjjel-nappal tele lesz az úthálózat traffival. A sebességellenőrzési akció helyszíneit állampolgári bejelentések alapján jelölték ki a megyei rendőr-főkapitányságok, azaz ne a megszokott helyeken várd a kamerát. Ha nem szereted a meglepetéseket, a rendőrség honlapjára feltett PDF-ekből kimazsolázhatod, hol kerülsz az akció útjába, vagy utolérheted a 21. századot és a Waze vagy a Traffi Hunter appokra bízhatod a feladatot.

Az időjárási körülményekre tekintettel a rendőrség felfüggesztette az akciót. A Police.hu-n azt írják, a körülmények miatt egy későbbi időpontban tartják, melyről előzetesen tájékoztatják majd a lakosságot. 

DSC01595

Hírsaláta

  • Letartóztatták a Force India tulajdonosát. A Forma-1-es csapat tulajdonosa, Vijay Mallyát egy ideje már csődbement légitársasága miatt körözték hazájában, sikkasztás és csalás gyanújával. Az indiai üzletember emiatt az utóbbi években nem hagyta el az Egyesült Királyság területét, csapatát is csak a brit futamokon láthatta élőben. A brit sajtó úgy tudja, Mallya maga jelentkezett egy londoni rendőrörsön kedd délután, ahol aztán őrizetbe vették. A folytatásban valószínű a brit hatóság kiadja majd Indiának. (Index)
16732814 8d2a47847660ffdbdb7e5d3b1389cf3a wm
  • Csókolnál egy Kiát ötven órán át, ha utána a tiéd lehet? Texasban vannak páran, akik épp ezt teszik. Egy helyi rádió indított versenyt még hétfőn azzal a felütéssel, hogy aki szeretne egy autót ingyen, annak elég beszaladnia egy bizonyos Kia kereskedésbe, megcsókolnia egy nyereményautót, majd addig tapadni rá szájjal, amíg minden más jelentkező feladja. A vártnál nagyobb érdeklődést és kitartást látva, időközben úgy határoztak a szervezők, ötven óra(!) után mindenképp leállítják a csókversenyt és sorsolnak majd azok közt, akik kiállják addig. Az élő kép szerint a hajrához közeledve még mindig sokan vannak szájjal a Kián. 
e565d20c-8def-4188-9aa9-61d53de82bcf-large16x9 kak1
  • Lassan lemossa magáról a dízelbotrányt a VW? A Volkswagen AG kedden közölte, hogy az előzetes adatok szerint a márciusban végződött három hónapban 4,4 milliárd eurós működési nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 3,4 milliárd euróval. A vártnál jóval kedvezőbb adatnak köszönhetően emelkedett a 12 márkát összefogó cégcsoport árfolyama, és 2,88 százalékos nyereségben, 140,95 eurón zárt a frankfurti tőzsdén. Elemzők szerint a konszern jövőjének szempontjából kulcskérdés, hogy a márka, a Volkswagen maga mögött hagyja a botrányt és fellendüljön tevékenysége. Kedvező jel, hogy a Volkswagen 900 millió euróval járult hozzá a működési nyereség emelkedéséhez, ami jelentős javulás az egy évvel korábbi 73 millió euróhoz képest. Ez részben az új modellek, különösen a Tiguan sikerére vezethető vissza, emellett Nyugat-Európában erős pénzügyi eredményeket ért el a Volkswagen márka. (MTI)

Közlekedési koffein

Busz égett a Széll Kálmán téren. Egy Karsannal lett szegényebb a BKV flottája kedd este. A menetrend szerint közlekedő 16-os busz este 9 körül kapott lángra a Várfok utcai megállóban, egyelőre ismeretlen okból. Bár a szemtanúk szerint a tűzoltók gyorsan dolgoztak, a busz teljes hosszában kiégett. 

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, a Waze-zel. Jelmondatunk: több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

A nap posztja

Oké, ide általában egy ütős autós videót szokás tenni zárásként, de a friss Petrolicious-nál sokkal erősebb tartalom az AZ Ausztrália friss posztja, a Nagy Ausztrália Kerülő Út első hetének beszámolója. Milyen az élet egy beépített, 17 éves Mitsubishi Express-ben az ausztrál vidéken? Szűkös. Bővebben erre: A Nagy Ausztrál Körút - Első hét (03.31-04.06)

17880636 1064151020383307 5669694200292914774 o