2017.06.14. 08:25

Így üvölt a Velar

Nem olyan rég írtunk az új Range Rover Velarról, a gyártó kicsit érthetetlen módon méretezett új hobbiterepjárójáról. A motorválasztékból eddig három dízel és két benzines volt ismert, ám most vélhetően az SVR sportrészleg közreműködésével érkezik egy ötliteres, kompresszoros V8-as is. Ez 570 lóerőt és 700 newtonmétert ad majd le, és vélhetően ugyanazt a nyolcfokozatú ZF automatát akasztják majd mögé, ami a többi motorhoz is jár. Az jól látszik, hogy a motorerő elég, de az autó mozgásából ítélve úgy tűnik, hogy nem ez lesz a legfürgébb sport-SUV a piacon. Az viszont biztos, hogy a turbómotorok korában meg kell becsülni egy ilyen jóféle, kompresszoros V8-hangot.

Ez ment tegnap

A legolcsóbb Aston egy cipő?

Az autógyártók számára a legolcsóbb megoldás a hírverésre, ha a logójukat mindenféle olcsó termékre nyomják. Egy Aston-Martin jellegű prémium márkánál ez persze átértékelődik, valószínűleg nem teszik a logójukat egy törölközőre, inkább választanak egy dizájner-cipőt. A cipőt a Hogan divatmárkával közösen hozták össze az angolok, és fantáziadús módon Aston-Martin x Hogannek nevezték el. A cipő a Hogan Olympia fazonjára épül, az Aston szakemberei szerint pedig az autóikra jellemző formai megoldásokat alkalmazták. A bőr és műanyag cipő állítólag bizonyos szögből egy sportkocsi sziluettjét is kiadja, de ehhez azért nagyon sokáig kell nézegetni. Már az alap Olympia cipő is több mint 70 ezer forint, így az aston-martinos változata sem lesz éppen olcsó.

imageshandler

Közérdekű Közlemény: idén is lesz TC Múzeumok Éjszakája!

Június 24-e estére senki ne szervezzen magának egész estés, Budapesttől távoli programot (hogy legalább egy órácskára be tudjon ugrani a rendezvényre), illetve aki autót szeretne hozni, és kocsikáztatna, az már most gondolkozzon el azon, melyik járművét tudja megbízhatóan működőképessé tenni egy egész esti, nem túl kimerítő, de nagyjából folytonos autóztatásra.

Összesen 50 autóra való helyünk lesz idén is, tehát 45-50 autónyi jelentkezőt keresünk, hiszen mi magunk is hozunk járművet. További részletek ebben a posztban.

Kéne vagy nem?

Egyes autók nem sokkal azután növelni kezdik az értéküket, hogy elhagyták a gyárat. Ilyen például a Porsche 911 Turbo utolsó léghűtéses szériája is, a 993. Az 1993 és 1998 között gyártott autó egy korszakot lezárt, egy újat pedig megnyitott a gyár történetében, ugyanis itt ért a csúcsra a léghűtéses technika. A 3,6 literes bokszer már több mint 400 lóerős volt, igaz, ehhez kellettek a vízhűtéses hengerfejek, és itt alkalmaztak először összkerékhajtást is. Ezzel a technikával 3,7 másodpercre sikerült leszorítani a 0-100-as sprintet, ami a kor legtöbb sportkocsijánál jobb eredménynek számított. Épp ezért a keményvonalas Porsche-hívők számára ez az utolsó valódi 911-es, ezért a használt példányok ára az utód bemutatása után meredeken nőni kezdtek. Ezt az amerikai kereskedésben álló autót éppen 142 ezer dollárért, vagyis közel 39 millió forintért hirdetik.

imageshandler (1)

Időjárás

Ma változóan felhős időre készülhetünk, helyenként megélénkülő széllel, de csapadékra csak a Dunántúl déli részén van némi esély. Délutánra 24-29 fok körüli hőmérsékletre melegszik az idő, fronthatás nem várható. 

Útinform

A Hidegindító megjelenéséig az Útinform a következő híreket hozta:

  • Lassú a haladás Budapest felé a 31-es főúton Mendénél, az erős reggeli forgalom miatt alakult ki torlódás. Araszolnak a járművek az M3-as autópályán a főváros felé az M0-s autóút csomópontjától, illetve az M2-es autóúton Göd és Dunakeszi között.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom folyamatos.
  • Az 1-es főúton, Komáromban a 82-es km-nél egy személyautó út menti oszlopnak hajtott. A főutat lezárták. A forgalmat önkormányzati utakra terelik el.
  • Hegyeshalomnál az M1-es autópályán, valamint az 1-es főúti határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom folyamatos.

Waze!

Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

Köszönjük a figyelmet, a Hidegindítót olvasták! Holnap reggel ismét várjuk önöket!