Magyar teherautót az egész világnak

2017.08.22. 09:14

Menyhért napján kezdődik a Hidegindító. 1785-ben ezen a napon II. József király rendelete megszüntette Magyarországon az örökös jobbágyságot, 1837-ben pedig szintén ezen a napon nyílt meg a Pesti Magyar Színház, későbbi nevén a Nemzeti. A nap szülötte Tori Amos (1963) zongorista, énekesnő-dalszerző. Tőle jön most a nap dala A Sorta Fairytale.

Hírek autósoknak

Naponta háromszáz elektromos hajtású nyerges vontató és a hozzá tartozó pótkocsi készülne eTruck néven egy Hegyeshalom közelébe tervezett gyárban - olvasható a Világgazdaság keddi számában. 

Benke Gábor projektmenedzser szerint a fejlesztések 2017. júniusában teljesen befejeződtek: 1200 forintos áramköltséggel képes a kamion teljes rakomány mellett száz kilométer megtételére, amivel egyik korszerű dízelkamion sem vetekedhet. A cég honlapján olvasom, hogy az 580 lóerős és 7000 newtonméter csúcsnyomatékú villanyos vontató egy feltöltéssel 1200 kilométert képes megtenni, majd 2,5-3 óra alatt újratölthetők az akkumulátorai, megjegyzem ezzel töltési idővel még a Teslát is veri, pedig az egy személyautó, nyilván kisebb akkupakkal. A König Investment Zrt. többségi tulajdonában, továbbá 2 százalékban kínai érdekeltségekben, valamint 5 százalékban magyar magánszemélyek kezében lévő eTruck Motor Zrt. gyártja majd, hamarosan és a cég honalpja szerint 48 millió forintba fog kerülni. A gyáregységek az ország egész területén elszórva, közel 10 milliárd euróból épülnének meg - írja a Világgazdaság. (MTI)

A kínai Great Wall szemet vetett a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) olasz-amerikai autógyártó konszernre a Reuters értesülései szerint. A brit hírügynökség két, az ügyet jól ismerő forrásból is úgy értesült, hogy a kínai Great Wall Motor találkozót kért a FCA-tól, és ajánlatot készül tenni az egész konszernre vagy annak egy részére. Az Automotive News című amerikai ágazati hetilap hétfőn ugyancsak arról számolt be, hogy a Great Wall kapcsolatba lépett az FCA-val, és annak két legsikeresebb márkája, a Jeep és a Ram iránt érdeklődik. (MTI)

Érdekes eredmény hozott a közelmúltban egy német biztosítóközeli szervezet, az UDV kutatása. Azt vizsgálták, hogy mi okozza a legtöbb kerékpáros balesetet és megállapították, hogy minden tizennegyedik eset az autósok figyelmetlen ajtórányitása okozza. Az ilyen bringás-autós balesetek általában a bringás súlyos fej- és lábsérüléssel végződnek. 

A parkoló járművek kockázatot jelentenek a kerékpárosok számára, és ezt figyelembe kell venni minden infrastruktúra-tervezés során" – jelentette ki Siegfried Brockmann, az UDV vezetője. Álláspontja szerint nem szabad engedélyt adni az olyan elképzelések megvalósítására, melyek során a kerékpársávok nyomvonala közvetlenül és párhuzamosan a parkolóhelyek mellett halad el. Érdemes belegondolni, hogy csak Budapesten hány helyen vezették el a parkoló autók mellett a bringasávokat. (ORFK-OBB)

Kerüld el a dugót

A Waze interaktív térképén bárki gyorsan megtudhatja, milyen pokol várja az úton. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Mielőtt útnak indultok, töltsétek le az ingyenes Waze alkalmazást androidos, illetve iOS operációs rendszert futtató telefonotokra. A közösségi navigációs app már Android Autón is használható. A részletekről itt olvashattok.

Arra készült, hogy mindenki megpróbálja tönkretenni

Tizenegy évvel ezelőtti tévéadás-részletet sodort elém az internet. Karotta a Mitsubishi Lancer Evolution IX-et tesztelte, amely akkoriban volt újdonság de még most sem állnak ilyen csodák minden pesti sarkon. Csodálom ezt az autót és ha engem kérdeznek, sokkal inkább egy ilyen, mint a Subaru Impreza. Utóbbi érdekesebb konstrukció, csak a híre nem ilyen jó. Nézzék, imádják a Micut.

Akárhogy szépítjük...

Megyünk kifelé a nyárból és ezt leginkább reggel és este lehet tettenérni. Szomorú folyamat ez nekem, télgyűlölőnek. Az Időkép szerint ma eleinte napos időre, majd megnövekvő gomolyfelhőzetre számíthatunk, kisebb zápor, egy-egy zivatar az esti órákban az északkeleti tájakon fordulhat elő. Az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. Napközben 23-27 fok valószínű.