Régi Golf ütközött Mazda 6-tal

2017.09.19. 09:13

Vilhelmina napján kezdődik a Hidegindító. 1981-ben ezen a napon 400 ezer ember hallgatta a New Yorkban, a Central Parkban a Simon and Garfunkel ingyenes koncertjét, 1990-ben lemondott Wojciech Jaruzelski lengyel államfő, 2002-ben pedig négypárti megállapodás született a magyar Parlamentben az Európai uniós csatlakozást érintő ügyekben való együttműködésről. A nap szülöttei Karafiáth Orsolya magyar költőnő, és Jimmy Fallon amerikai showman.

Hírek autósoknak

Pénteken, a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út kőbányai szakaszán szemből egymásnak ütközött egy Volkswagen Golf II és egy Mazda 6. A VW körülbelül harmincéves lehetett, vagy több, a Mazda viszont az ezredforduló után készült, tehát kevesebb mint feleannyi idős. A felvételek azért fontosak, hogy lássuk, mennyire kicsi esélye van egy városi tempónál bekövetkező karambolban valakinek, aki nagyon régi autóban ül ahhoz képest, aki akárcsak egy tizenöt éves másikat vezet. Míg a Mazda, a negyedátfedéses ütközésben súlyos, de nem végzetes károkat szenvedett, légzsákjai kinyíltak, vezetője gondolom sértetlenül szállt ki, addig a Golfból hosszú művelet során szabadították ki súlyosan megsérült vezetőjét. Az öreg Volkswagennek nem csak a motortere és a hossztartói rogytak össze, de a teteje és a padlólemez is, jó eséllyel még azelőtt, hogy az ütközés után a szalagkorlátnak csapódott. A karosszéria nem tűnik túlságosan rossz állapotúnak, nem rohadt szét. Ez az autó egyszerűen nincs felkészítve egy ilyen ütközésre. Remélem, teljesen felépül, aki benne ült.

Jelentős támogatást nyújtana a francia kormány a jövő évtől azoknak az autósoknak, akik régi, alacsony környezetvédelmi besorolású dízel vagy benzines autójukat cserélnék újra, vagy magasabb besorolású használt autóra. Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter a Liberation című napilapnak adott interjújában konkrétumokat is említ.

IMG 1010

A tervezetben az 1997-nél régebbi benzines és a 2001 előtti dízelek tulajdonosai lesznek érintettek, ez összesen 3 millió autót jelent az országban. A támogatás mértéke függ majd a tulajdonos jövdelemi viszonyaitól is, de az minimum 500-1000 euró lesz, bizonyos esetekben a 2000-et is elérheti, ami több mint 600 ezer forintnak felel meg. A miniszter szerint az utóbbi összeg már egy fiatal használt autó árának felét teszi ki, vagyis jelentős segítség az érintetteknek. Aki viszont új villanyautóra váltana, az a tervezet szerint 2500 vagy akár 6000 ezer eurós (1,8 millió forintnak megfelelő) ártámogatásra számíthat, ha a törvényjavaslatot elfogadják. (Autonews)

Németországban minden harmadik használt autót óratekerés után adnak el, derült ki a Der Spiegel múlt heti cikkéből, melyet tegnap a Hvg.hu szemlézett. A becslést kinti biztosítási csalások után nyomozó cégek adatai alapján hozták nyilvánosságra, mintegy a nyomozások melléktermékeként. A cikk kitér arra is, hogy bár az autógyárak nem boldogok az ötlettől, az Európai Bizottság és Parlement már 2014-ben irányelvet alkotott az autók időszaki műszaki vizsgája során rögzítendő adatok körének kiterjesztéséről, melyben nem csak a vizsgák és az ezekhez tartozó kilométeróra-állások szerepelnének, de a szervizlátogatások részletei is és ezeket bevezetnék az autó kísérőpapírjaiba, így sokkal nehezebb volna manipulálni őket. Ennek kapcsán keresett meg tegnap a TV2 Tények című műsora. 

Kerüld el a dugót

A Waze interaktív térképén bárki gyorsan megtudhatja, milyen pokol várja az úton. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Mielőtt útnak indultok, töltsétek le az ingyenes Waze alkalmazást androidos, illetve iOS operációs rendszert futtató telefonotokra. A közösségi navigációs app már Android Autón is használható. A részletekről itt olvashattok.

Totalcar retro

Miközben önök talán éppen most olvasták el Csipszer Máté mai Volvo XC60 használttesztjét, én személyes kedvencem a C30 után kajtattam a mélységes kútban. Csikós 2008-ban az alapmotoros verziót próbálta, és miután elolvastam a cikkét, eldöntöttem, hogy ezzel az egyhatos motorral biztosan nem fogok ilyen autót venni. Szívfájdítóan szép formák, és punnyadt motor a kattintás után.

Hét nap eső

Ha önök is azok közé tartoznak, akik már kedden is a hétvégi programokat tervezik, akkor rossz hírem van. Ha a szabad ég alatt töltenék az időt, vigyenek esernyőt. A következő hat napban ugyanis ázni fogunk, csupán az a kérdés, hogy hány milliméternyi víz ömlik a nyakunkba. Ma éppen hat, holnap kicsit több. A hőmérséklet pedig 11 és 16 fok körül alakul. Ez az ősz, nincs mit szépíteni.