A BMW, ami megér 170 milliót

2017.10.13. 08:41

Jó reggelt mindenkinek péntek 13-án, Kálmán és Ede napján. Érkezik ma egy hidegfront, amely néhány felhővel töri meg a napsütést, az északkeleti országrészben egy-egy záport is magával hozva. Az északnyugati szeleket helyenként erős lökések kísérhetik, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul. 92 éve született Margaret Thatcher, az első női brit miniszterelnök, 34 éve mutatták be Chicagóban az első kereskedelmi forgalomba szánt mobiltelefont, és ma van a nemzetközi öltönynap is. Kávét a kézbe, indul a Hidegindító!

Mennyi?!?!?!

A BMW M1 a BMW egyetlen középmotoros sportkocsija, emiatt aztán súlyos összegeket szánnak a vevők egy-egy darab birtoklására. Mielőtt 1981-ben nyugdíjazták, mindössze 431 darab készült belőle, ráadásul itt egy eladó példány, amely egyik annak az 58 darabnak, amely sötétkék színben készült. Az autót egy újságíró vette meg, akinek maga a gyár ajánlotta fel a lehetőséget hogy vásároljon a 3,5 literes sorhatosból. Ő aztán karrierje során a világ több országában élt, Új-Zélandtól Mexikóig, és az autót mindenhova magával vitte, viszont nem a saját lábán, hiszen a kocsiban mindössze 8000 kilométer van, még a gumik is eredetiek. Az autót az eBayen hirdetik, jelenleg 171 millió forintnál jár a licit. 

imageshandler (1)

Nem lennék most francia

Ha bár nem olyan rég eltörölte  a luxusadókat, Emmanuel Macron most mégis beadott egy javaslatot, hogy a fényűzően drága ingatlanokra, ékszerekre és autókra különadót vessenek ki. Az eredeti szándék szerint csak az ingatlanokra vonatkozott volna, de az államfő úgy döntött, mégis bevonná a luxusautókat is. A döntés azért érdekes, mert maga a luxusautókon beszedett adók elenyészőnek tűnhetnek például a luxusingatlanpiac mellett. Az is érdekes kérdés, hogy mi lesz például azokkal a munkahelyekkel, mint a szervizek, viszonteladók, és hogy valóban megéri-e a minimális adóbevétel. 

imageshandler

Jamie Oliver Renge Roverrel jár. De milyennel!

A Range Rover szakemberei készítettek egy speciális darabot a sztárséfnek, persze azt helyezték az előtérbe, hogy minél alkalmasabb legyen konyhának. Nem ám csak a csomagtartót rendezték be, hiszen például az embléma mögött egy kis konzol van, amibe forgatható nyárs helyezhető, a váltó mögé pedig egy kenyérpirítót építettek, de még egy kis növénykertnek is jutott hely. Az autó egész hátulja kihúzható, így egy méretes, jól felszerelt konyhapulton lehet dolgozni. Az autó tele van okos, kreatív megoldásokkal, de így sem valószínű, hogy sokat használnák majd, inkább csak ügyes reklámfogásnak tűnik. 

Útinform

A Hidegindító megjelnéséig az Útinform a következő híreket hozta. 

  • A 8-as főúton Körmend után a 168+100 km szelvényben egy tehergépkocsinak ütközött egy személyautó. Az utat lezárták, áll a forgalom.
  • Az M0-s autóút déli szakaszán az 1-es főút felé a nagy Duna híd előtt 3 km-en lassan halad a forgalom.
  • Az M7-es autópályán, a főváros felé vezető oldalon a 119-es km-nél a kiépített fix terelésnél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze, a mentés még tart, a leálló sávon megindult a forgalom, a terelés 126-os csomópontban véget ért.
  • Az M1-es autópályán Budapest felé a 31-es km-nél baleset miatt csak a leálló sávon, lépésben lehet közlekedni, 6-7 km-es a torlódás. Aki nem akar várni a 39-es bicskei csomópontban tud menekülni az 1-es főút felé.
  • Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál, a határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom zavartalan.

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!