Tizenöt éve még az volt a kérdés, ha menő fejegységet akartál, hogy számkeresős-e a magnó, és vajon tudja-e az RDS-t a rádió. Tíz éve az, hogy olvassa-e az írott CD-ket. Ma meg már az, hogy tud-e USB eszközt fogadni vagy lehet-e rajta keresztül telefonálni. Változik a világ, kérem, és mi követjük a trendet. Három felső kategóriás Bluetooth-os, USB-s fejegység összehasonlító tesztje következik itten.
Nem is a trendről van szó tulajdonéppen, illetve dehogynem. Manapság már csak a lakosság 5 év alatti és 70 év feletti rétege nem rendelkezik pendrive-val, iPodot használni meg minimum trendi (kúl, zsír, raj, satöbbi). Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy praktikum is vegyült bele a dologba, tekintettel az autózáshoz CD-t válogatni utálók és/vagy lusták táborára. A telefonálást kéz nélkül lehetővé tevő készülékek pedig különösen üdvösek a korábban megénekelt szabálysértési szigorítások fényében, ugye.
Nézzük akkor, mit kapunk a belépő szintet elhagyva, átlagosan kétszeri, autópályán bekapcsolt öv nélküli tettenérésnek megfelelő összegért.
Alpine CDE-103BT
Töredelmesen be kell valljam, nekem ő volt a titkos favorit. A márka régi kedvencem, jónéhány modell megfordult már az autóimban, szóval a beidegződések adottak voltak. Biztos tuti lesz, ebben nem lehet csalódni – így indultam neki.
A kijelzőt diplomatikusan nevezzük klasszikusnak, hogy ne bántsunk meg senkit. Szegmenses LCD kijelzőt adni középkategória tetején, az manapság nem annyira nyerő, kérem. Tény, hogy a fehér pálcikák viszont jól láthatóak még erős fényben is, és a technológia olcsóbb, mint a másik két versenyző által használt – ez meg is mutatkozik árban, mindenképp pozitívum. Maga a kezelőfelület is a régi klasszikusokat idézi, nem voltak restek kipakolni alulra a gombsort, minden ugyanott, mint öt éve. Nem annyira dizájnos, de nagyon praktikus, és a gombok megvilágításának színén is lehet változtatni, piros pont. Régi megrögzött Alpine-hívő ismerősök szerint nagyon műanyag a fíling, nagyon érződik a költséghatékonyságra törekvés, de nekem nem ez volt a benyomásom, pont az eddig megszokott robusztusság, jól összerakottság tetszett talán legjobban.
Alapfunkciók sorban, növekvő erősség szerinti sorrendben. A rádió a leggyengébb láncszem a három közül, pedig a Pio egy olyan autóban volt, amire nem volt antennapálca szerelve – még a jó lefedettségű adóknál is volt néha probléma a vétel minőségével, amit inkább nem kommentálnék. A CD-olvasó jó, csendben és gyorsan teszi a dolgát, sok szót nem vesztegetünk rá, szintúgy az USB-re sem, illetve. Ami nem annyira tetszett, hogy az USB csatlakozás az előlapon van kivezetve, ami ebben az árkategóriában már nem nevezhető elegánsnak. (Ha megnézik a képeket, megértik, miről beszélek.) A pendrive tartalmát a fej viszont gyorsan beolvassa, kezelésben kicsit zavaró, hogy csak egysoros a kijelző, és a remekül olvasható lóbetűk miatt állandóan scrollozni kell a könyvtár- illetve számcímek között. Szintén az előlapra került az AUX bemenet, ami jól jöhet, ha pl. mp3 lejátszót akarunk csatlakoztatni a fejegységhez.
A legtöbb problémám a Bluetooth-os funkciókkal volt, konkrétan pedig a telefonálással. A fej a telefon (egyébként Nokia) telefonkönyvét először is nem szinkronizálta, ezt még túléljük, kifogott a kékpontos készüléken is. Az automatikus csatlakozással nem volt gond, minden alkalommal gyorsan megtörtént a megfelelő beállítás után. Viszont rengetegszer előfordult a próba két hete alatt, hogy csatlakozott állapotban hívás kezdeményezéskor nem történt semmi, a készülék nem szakította meg az aktuális műsorforrást, és a hívott fél arról panaszkodott, hogy nem hall semmit. Ilyen esetekben általában a második tárcsázásra épült fel rendesen a kapcsolat, extrém esetben 5-6 próbálkozás kellett, míg a kihangosítót rendeltetésszerűen lehetett használni.
Összességében ami nagyon tetszett, az az egyszerű kezelhetőség és a masszív felépítés, elég jó árral párosítva. Hatvanezer forint körüli árával jó választás lehet azoknak, akik egy klasszikus dizájnú, könnyen kezelhető készüléket szeretnének.
Blaupunk Hamburg MP68
A minek nevezzelek a csapatból, a mostanában napvilágot látott fejegységek ronda és finomja. A gyártók közül a Blaupunktnál kezdtek legelőször a mobiltelefonálással kapcsolatos fejlesztésekbe, a tesztelt Hamburg egyértelműen az Antares T60 Radiophone egyenesági leszármazottja. Azóta a design kifinomultabb lett, a képernyő nagyobb és színes, és integrálták a készülékbe a CD-játszót is, valamint az USB portot, mint kötelező gyakorlatot.
Az előlap szokatlanul széles és vastag, süllyesztett helyen lévő fiókba kétséges lehet a beépíthetősége. A hatalmas kék gomb a hangerőszabályzó közepén határozottan zavaró a tolakodóan erős fényével, főleg éjszaka. Kár, hogy nem csak a hangerőszabályzó köré raktak valamilyen diszkrétebb kék megvilágítást, de hát akkor a cég ugye nem Blaupunkt lenne, hanem Blauring. A színes pontmátrix kijelző 256 színben állítható, ezzel gyakorlatilag bármilyen típusú autó műszerfal világításához hozzá lehet állítani. Nekem ez vesszőparipám, sajnálom, de megadom érte a plusz tíz pontot.
Az alapfunkciókról nem tudok sokat elmondani, alapvetően minden jó, mindennel meg vagyok elégedve. A rádión mindig tiszta a vétel, állomást menüből és oldalt, a telefonálásra szolgáló számbillentyűkkel is lehet váltani, ez külön tetszett. Természetesen nem volt semmi gond a CD-vel sem, talán ez volt a leghangosabb olvasó, de ennyi. Az USB csatlakozó hátul található, kábellel kivezethető az aljzat a kesztyűtartóba, középkonzol tárolórekeszébe ízlés szerint. A beolvasás gyors, lejátszásnál külön sorban és színben tünteti fel az albumot és a számcímet – apróság, de nagyon kellemes dolog, növeli az ember komfortérzetét, na.
A gép menüje logikus elrendezésű, kezelése a Nagy Kék Szem körül négyállású billenőkapcsolóként is működő gyűrűvel és az OK gombbal tök egyszerű. Tetszett, hogy mindig éppen az adott funkciónak (rádió, CD, telefon, stb.) megfelelő menü az aktív, nem kell mindig az alapállásból bóklászni a képernyőn. Az is poén, hogy az alapvetően tárcsázásra beépített jobboldali számgombok funkciója is változik az éppen használt funkció szerint, tehát rádiózáskor csatornaválasztásra, telefonáláskor tárcsázásra való, satöbbi. Extraként az Alpine-hoz képest meg kell említeni a 3 sávos parametrikus ekvalizert.
A telefonos funkciók stabilan működtek. A kapcsolat minden esetben felépült automatikusan, tárcsázni a fejegységről és a telefonról is lehet. Valamiért ez a készülék sem tudta szinkronizálni a telefonkönyvet a mobillal, de férfiasan megvallom, hogy az utolsó tippként megmaradt szoftverfrissítést nem csináltam meg a fejen – pedig van rá külön menüpont. Egyedül ez a fej tudta azt, hogy ha bejövő híváskor az előlapon lévő kis zöld telefonkagylóval fogadom a hívást, akkor kihangosítja a beszélgetést, viszont ha a telefonnal, akkor nem.
Aki meg tud barátkozni a kinézetével, annak melegen ajánlom, hetvenezer forint körüli árával szerintem jó ajánlat.
Pioneer DEH-P7100BT
Dizájnos. A legszebb. Elegáns, fekete zongoralakk, ravasz hajlítások, élek az előlapon. Hat funkciógomb, és a Nagy Tekerő (a gyár szerint Rotary Commander, de hagyjuk). Tényleg nagyon jól néz ki, bár jókora adag ergonómia esett áldozatul a dizájn oltárán, az a helyzet. Amit eddig megoldottunk az alsó gombsorból egy érintéssel, azt most lehet a menüből, három-négy menüpont nyomogatásával, bravó. A kijelző kétsoros, soronként 16 karakteres egyszínű – fehér – OEL kijelző, tűéles és minden körülmények között jól olvasható, kár volt a randa és idegesítően erős kék színű gomb-megvilágítással elrontani az összképet. (Több bekezdésnyit tudnék füstölögni a ronda és irritáló kék megvilágításról, de nem, nem teszem. Értem, hogy most ez a trendi, de legalább akkor lenne állítható, vagy valami.)
A rádió még egy antennacsonkkal (aljzattal) is tűrhető tisztaságú vételt produkált az országos lefedettségű állomásokkal, ahogy korábban írtuk. A CD-játszó is sima ügy, az audión kívül szintén mehet bele az mp3, wma vagy AAC formátumot tartalmazó lemez, mint a másik kettőnél.
Az USB kivezetés természetesen itt is hátul található, ez is megfelelő gyorsasággal olvassa a tartalmat befelé. A kijelző betűmérete túl nagy a hosszú számcímek megjelenítéséhez, ez nem jó, ha idegesít valakit a scrollozó felirat. A könyvtárstruktúra megjelenítése nem túl praktikus, egymás alatt befelé lépcsőzetesen írja ki a listát, a legalsónak már a fele se fér ki, még akkor se, ha Abba az előadó (bele se merek gondolni, ha mondjuk az Alan Parson's Project az).
Ez volt az egyetlen készülék, ahol teljesen meg voltam elégedve a Bluetooth szolgáltatásokkal. A csatakozás gyors, gond nélkül ment az automatikus kapcsolódás a Nokiával. A telefonkönyv szinkronizálása egyedül itt sikerült, és ráadásul meglepően gyorsan – a laptopom lassabban csinálja ugyanezt. Híváskor természetesen megjeleníti a telefonkönyvben szereplő fél adatait, plusz a beszélgetés idejét is, mazochisták külön örömére. A beépített mikrofon mellett – hasonlóan a másik két készülékhez – alapban jár a külső is. A legjobb hangminőséget a három közül ez produkálta, pedig a hangosabbik tesztautóba volt beszerelve. Szimpatikus, hogy csak híváskezdeményezéskor némítja az adott műsorforrást, a telefon nyomkodására – pl. SMS írás közben – nem. Extra szolgáltatás a hangvezérlés, ebben a szegmensben senki más nem nyújtja ezt, viszont nem meglepő módon magyar nyelven ez nem működik. A korrektség jegyében annyit még, hogy ez a modell a másik kettőnél durván 30 ezer forinttal kerül többe, tehát erősen indokoltak az extra szolgáltatások. Ha már az extráknál tartunk: a Pio 3 pár RCA kimenettel büszkélkedhet, amivel már könnyen beépítehető egy hangminőségre gyúró rendszerbe is. Ehhez jól jöhet a 7 sávos grafikus ekvalizer, ami a gyári beállításokon kívül sajátokat is enged elmenteni. Frekit vágni és időeltolást állítani ugyan nem tud, de az egy másik kategória.
Verdiktet nehéz mondani, mert habár nagyjából ugyanaz a kategória a három készülék, mindegyik más-más karakter. Ha szeretnék egy egyszerű, kompakt megoldást versenyképes áron, akkor az Alpine a nyerő. Ha meg tudnék barátkozni a formájával, akkor egyértelműen a Blaut venném, ha pedig az árával, akkor a Pioneert. De előtte keresnék valami megoldást a kék háttérvilágítás kicserélésére, mert az valami nonszensz.
Köszönet a Somogyi Elektronicnak az Alpine fejegységért.
Köszönet az LCP Systemsnek a Blaupunkt fejegységért.
Köszönet a Basysnek a Pioneer fejegységért.
Külön köszönet Sámpár András barátomnak a készülékek szakszerű ki- és beszereléséért.
