Betárazva

Teszt: Clarion DXZ-848 RMC fejegység

2004. április 8., csütörtök 15:17
csik.jpg

Itt a tavasz! Két biztos jelét tapasztalhatja az autóközpontú ember. Már egy hete nem kellett havat söpörni a kocsiról reggel, indulás előtt, és a légkondicionálót át kellett állítani fűtésről hűtésre. Az autóhifi iránt fogékonyak még egy biztos jellel találkozhatnak - megjelentek a 2004-es autórádiók.

A Clarion 848-as az első fecske ebből a sorozatból. A cég idén eltekint a "minden héten eggyel nagyobb fejegységet lehet már megvásárolni!" típusú, jól megszokott modellváltástól - hiszen ez a második legjobb a modellpalettán, és lám, már itt is van. Tessék jól megnézni, mert ebben az évben az összes Clarion fejegység így fog kinézni. Jó, a kisebb modelleken a kijelző mellé kerülnek a gombok, de ez csak apróság. Na meg a csúcsmodell kinézetét is teljesen másmilyenre szabták - erről bővebben majd ha már sikerült azt is kipróbálni.

A Clarion 848-as szép. Az előlap nagy része - az aktuális divattrendnek megfelelően - alumíniumból készült. Nem csak annak néz ki, az is. Ezért nehéz és vastag. A levett előlap szállításánál ez még nem is gond, de a készülék meglehetősen kiáll a műszerfal síkjából. Ezt mindenki szóvá is tette, és azon kezdtek gondolkodni, hogy is kellene besüllyeszteni a műszerfalba. Aggódó lelkivilággal megáldottak azt is szóvá tették, hogy a keret és a kijelző körüli terület nagyon kellemes tapintású gumírozott anyaga ahhoz hasonló, amilyet a Passat kapaszkodókon és hordozható számítógépeken használnak. Ez nagyon szép kékesszürkés fényt ad, roppant kellemes a tapintása - ellenben kopik. Ennek nyomát sem találtam ugyan a Clarion 848-ason, de három hét nem is elég ennek a megtapasztalására. Majd fél év múlva kiderül.

A Clarion 848-as alaktani hibáinak sora ezzel véget is ért. A gombok nagyon precízek, nem lötyögnek, nem szorulnak. Egy műszerész végzettségű barátom, akit az ég komoly szépérzékkel is megáldott, szinte elhaló figyelemmel vette kézbe az előlapot. Őt teljesen lenyűgözte a két csavar, ami tökéletesen illeszkedett az enyhén ívelt felületbe. Fotózás közben én is nehezen teltem be a látvánnyal - ez már tényleg iparművészet.

Használni, beállítani is hasonlóan jó, mint csak szemlélni a Clarion 848-at. A menürendszert például okosan két részre osztották. A fontosabb beállításokat egy gombnyomásra előcsalhatjuk. Balansz, fader, mély, magas. A két utolsóhoz azért tartozik némi úri huncutság: beállíthatjuk, mennyit emelünk vagy vágunk mélyből vagy magasból - ez eddig minden fejegységen így van. A Clarion 848-on viszont azt is állíthatjuk, hogy milyen frekvencián, és hogy milyen Q-érték mellett.

A frekvenciát talán nem kell magyaráznom, a Q pedig azt határozza meg, milyen széles sávban történjen az emelés-vágás. Ilyen trükkre pár éve még csak a méregdrága külső DSP-k voltak képesek, ma már egy szimpla fejegység is képes rá. Hát igen, ez a technikai fejlődés! - bólinthatnánk rá elégedetten. Persze van egy kis trükk benne, mert a Clarion 848 csak pár frekvencián tudja megtenni ezt a vágás-emelés-húzás dolgot, de a nyughatatlan lelkű mindentcsavargató-tekergető autóhifisták örömmel fogják fogadni ezeket a további beállítási lehetőségeket.

A menü második része jobban el van dugva. Itt tudjuk kikapcsolni a képernyővédőnek hívott pixelbemutatót, megváltoztatni a bejelentkezés szövegét, átváltani az üzenetek nyelvét, kapcsolni a telefon-kihangosítót és végre-valahára menüből kikapcsolni a beépített erősítőt. Ez nagyon fontos, hiszen ha külső erősítőt használunk, odabent feleslegesen fűtene az a teljesítményerősítő IC ami a píron 53 wattot produkálja. Jól érzékelhetően hidegebb is a kivett CD, ha így használjuk a Clarion 848-at. Itt állíthatjuk a kontrasztot is.

Alaphelyzetben borzasztóan nagy a kijelző fényereje, minden pixel látszik. Nálam napfényben is elég volt hármas állásban használni, az automatikus Dimmer bekapcsolása mellett. Merthogy ilyen is van - és rögtön meg is szerettem. Régi funkció a fejegységeken, hogy a világítás bekapcsolásakor csökken a kijelző fényereje. Ez este valóban nagyon jól jön, de nappal, amikor lakott területen kívül kell használnunk a lámpákat, nem túl előnyös, mert készségesen elhalványult fejegységünkön ilyenkor semmit nem lehet látni. Ennek kivédését szolgálja az Auto Dimmer: ha a kis szenzor sötétet érzékel, csökkenti a fényerőt, ha pedig világosat, növeli. Ennyire egyszerű - nálam hibátlanul működött.

A kijelző színe önmagában is elsődleges fontosságúvá vált. A Clarion nem átallott egy önálló, nagy gombot áldozni a négyből csak arra, hogy ezt változtathassuk. A nyolc gyári szín mellett van egy folyamatosan változó - és további hetvenvalahányat kikeverhetünk magunknak.

Hogy egy fejegység alap-, közép- vagy éppen a csúcskategóriába tartozik-e, leginkább a hátoldaláról lehet megmondani: egyszerűen az alapján, hogy kettő, négy, vagy hat RCA-kimenet van rajta. Ezt figyelembe véve a Clarion 848 a megacsúcs kategória lenne, merthogy 8 RCA-csatlakozó lóg ki belőle. A használati utasítást böngészve kiderül persze, hogy ebből kettő bement, a maradék hat pedig a szokásos felosztást mutatja: front, rear és külön mély kimenet.

Ebben a kategóriában a távirányító elmaradhatatlan. A Clarion is csomagolt egyet a jól bevált, kicsit bumfordi, de jól kézre álló RCB 164-es, szinte már örök életű távvezérlőjéből a Clarion 848-ashoz.

Több mélyet, demoströgtön - ez a funkció kihagyhatatlan az autós fejegységekből. Minden cég szán rá nem is kevés elektronikai alkatrészt, saját szlogent talál ki hozzá, többállásúvá teszi, és jó nagy betűkkel hirdeti is, ahol csak talál rá helyet. A Clarion ezt ebben az esetben elég visszafogottan teszi. Persze saját nevet adott a mélyemelő módszerének: Magna Bass EX. A magna előtagként kicsit sután mutat, de a fejegységre szerencsére csak a rövidítése került - M * BEX. (Na erre a rövidítésre már beindul az ember szóalkotó fantáziája megabassekszcséndzs (nagyonmélytőzsde), multibasseksztensön (nagyonsokmélykiterjesztés) - ezekből talán ennyi elég is lesz) A Clarion katalógus azt is elárulja, mitől más ez, mint a jól megszokott loudness funkció: az M*BEX 50 Hz-en emeli a mélyhangokat, az eredeti Loudness pedig 100 Hz-en.

A Clarion 848-at eddig úgy emlegettem, mint egy szimpla fejegységet, pedig az előlap bal alsó sarkában pirosló REC gomb árulkodik róla, hogy nem az. Ez tulajdonképpen egy CD-s autórádió és egy hatlemezes CD-tár együtt. Vagy legalábbis majdnem.

A Clarion is szeretne csatlakozni valahogy az egyre terjedő tömörített zenecserélgetés és hallgatás divatjához. Hogy le tud játszani MP3-as fájlokat, sőt WMA audiót CD-ről, nem újdonság. Az, hogy a fejegység saját maga tud felvételt készíteni egy tömörített formátumba, szintén nem. De hogy ezért ne kérjenek forintsokszázezreket, ne kelljen hozzá beépített merevlemez és hogy ennyire egyszerűen használható legyen - mindez bizony már újdonságnak számít.

A felvételkészítés roppant egyszerű. Tetszik az éppen hallgatott szám a CD-ről? Megnyomjuk a REC gombot, mire a nóta elejére ugrik a lejátszás, és vele együtt indul a felvétel. Tetszik az egész lemez? Kicsit hosszabban kell megnyomni a REC gombot, és az egész megy a memóriába. Akkor sincs gond, ha megállunk, mert a Clarion 848 megjegyzi, hol tartottunk, és a legutóbb félbehagyott szám elejétől folytatja a felvételt. Okos.

És miért csak majdnem olyan, mint egy hatlemezes CD tár? Mert tömörített formátumban menti memóriájába a zenéket. Nem a jól megszokott MP3 formátumot használja, hanem a WMA-t - ami Windows Media Audio-t jelent. A Windows szó miatt biztosan sokan rögtön utálni fogják, mások ebben látják a tömörített zenei világ jövendő sztenderdjét. A Clarion esküszik rá, hogy jobb hangminőséget produkál, mint egy hasonló, vagy nagyobb bitrátájú MP3-tömörítés. Én hivatalból kipróbáltam, és azt tudom mondani, hogy a WMA az MP3 használható, életrevaló alternatívája.

A Clarion olyannyira büszke erre a rendszerére - joggal -, hogy a szlogenesítés most sem maradhatott el. Szép nagy piros betűkkel olvashatjuk az előlapon: Music Catcher.

Egyedi Clarion ötlet az ADF, ami nem szlogent, hanem egy jó nagy gombot kapott 848-as előlapján. Anti Distortion Filter a funkció teljes neve ennek. A technikai leírás szerint megerősíti a mély és magas hangokat és helyreállítja az elveszett harmonikusokat, amik a zenei anyagok tömörítésekor óhatatlanul kárba vesznek. Mindezt mindenféle torzítás nélkül teszi, ennél fogva természetes élő hangot archiválhatunk. Ha ez igaz, akkor azok a hifigyártók, akik nem átallnak forintszázezreket - sőt: milliókat - kérni olyan CD-játszókért, amik közelítik a jó öreg analóg lemezjátszók hangját, lehúzhatják a redőnyt. Elavultak. Innentől fogva egyszerű az élet.

Mindent jól tömörítsünk be, aztán tetessünk egy ilyen ADF-gombot a lejátszónkra - és máris a miénk a természetes élő hang. Vagy mégsem? Sajnos nem. Azt nem mondanám, hogy az ADF nem működik. Vág itt, tol ott, manipulál és kreál, de minden felvétel akkor szólt a legjobban, amikor ki volt kapcsolva. Pedig próbáltam MP3-mal, WMA-val, CD-ről és Music Catcher-ből, sőt még normál zenei CD-ről is. Mind a három állásával eljátszottam, de semmi jót nem sikerült elérnem vele. Na de mégis, mit csinál? Olyan, mintha egyes előre beállított hangképek között változtatna, csak ezt máshol Pop-Rock-Jazz-Vocal fedőnév alatt fut - itt pedig ADF.

A hallgatását nagyon hétköznapi autóhifi-rendszeren kezdtem. Ez állt egy Clarion 848-ból és egy gyári Toyota 13 centis hiperolcsó, nagyonvacak, papírmembrános hangszóróból. És kész. Semmi spéci kábel, külső erősítő, komponens szett. Ez bizony a legolcsóbb gyári hifi találkozása a majdnem csúcsmodell fejegységgel. Nem vártam tőle semmi jót, de ez a frigy a mennyekben köttetett. A bekapcsolás utáni harmadik másodpercben kijelentettem, hogy ez jól szól, és mindazok, akik hallották ezt a nagyon nem high-end összeállítást, hasonló véleményen voltak.

A középtartomány rendkívül nyílt, transzparens, gyors, a mélyek a 13 centis vacakhoz képest testesek, még az M*BASS mesterkedését is bírják, bár nagyobb hangerőn torzítanak - egyszerűen nem bírja a strapát a hangszóró. Az egész hangzás tempós, zenei, kellemesen áradó. Arra vetemedtem, hogy ismét előkerestem a Karel Gott lemezemet, amit a JVC SH teszt óta nem volt kedvem autóban kipróbálni - és tetszett! Egy hét együttélés után azért jobban kiismertem ezt a megaszimpla rendszert - és még mindig nagyon tetszett a fejegység hangja, viszont sürgősen elszántam magam arra, hogy végre normális hangszóró és erősítő kerüljön az autómba.

A fenti áradozás persze a CD-hangra igaz. Már a Clarion 848-gyári hangszóró kombináción is jól hallható, hogy a nem tömörített zenék sokkal jobban szólnak, mint zsugorított társaik. Ahogy betettem egy, bármilyen magas bitrátával készült MP3-, vagy WMA-felvételt, a zenei varázs elmúlt. Jól szólt, jól szólt - de az élmény valahogy elröppent. Így sajnos egy kicsit öngól a Music Catcher is. Egy gombnyomás, és jól halljuk, hogy az épp az imént készült felvétel mennyivel vacakabb. Nem kell ennek a meghallásához több, csak egy ócska, gyári 13 centis hangszóró. Félreértések elkerülése végett, nem a Clarion WMA- és MP3-készítő és -lejátszó tudása a kevés; ellenkezőleg: a CD-játszó része ennyire jó.

Mint tudjuk, a rádióműsorok jó része is tömörített zenéket zúdít az éterbe. Ez a Clarion 848-on jól hallható. Felüdülés egy rádióbemondó igazi hangja vagy egy valódi élő koncertközvetítés. A rádiórész meglepően nagy érzékenységűnek bizonyult a három hét alatt. Budapesten gond nélkül befogott vagy egy tucat külföldi adót és kis térerejű helyi rádióadásokat is. Gödöllő környékén, a környező dombság jó alapos árnyékoló hatása miatt a külföldi adók fele elérhetetlenné vált, és erre a sorsra jutott néhány fővárosi adó is. Az igazi országos adók azonban gond és zavar nélkül hallgathatók maradtak.

Miután ilyen jól bevált a Clarion 848 a létező legszimplább rendszerben, nem maradhatott el a próba a sokkal igényesebb hangkeltő berendezések között sem. Amikor a Clarion nálam volt, itt vendégeskedett még 3 másik fejegység, két különböző DSP, öt erősítő, négy hangszórószett és vagy tucatnyi kábel. Mindent mindennel persze nem próbáltam ki, de jó tucatnyi érdekes összeállítást sikerült összehoznom - a Clarion 848-cal a főszerepben.

A végső konklúzió: nagyon jó kis készülék. Nem mindenek felett álló csúcsmodell. Nem végletekig precíz. Nincsenek extrém sávszélek. Nincsenek elképesztő dinamikai határok. Amikor igazán csúcskategóriás készülékekkel-drótokkal került össze, kicsit kevésnek bizonyult. Ez megengedhető, hiszen ezen komponensek mindegyike - még a kábelek is - annyiba, vagy többe kerültek, mint maga a fejegység. Viszont, ha hozzá árban jobban illő komponensekkel párosítjuk, minden a helyére billen.

Amit ilyenkor kapunk, nagyon kellemes, folyamatosan áradó középtartomány, jól illeszkedő mélyekkel-magasakkal. Nagyon jól sikerült az 1bites D/A konvertert használó CD-játszó hangja. Az ember tudja, hogy van nála jobb, de megvan a zene öröme, a "hagyjuk a fenébe a cserélgetést, hallgassunk zenét" érzése. Érdekes, hogy a nagyobbik és a kisebbik Clarion modellben is 24 bites D/A konverter dolgozik, de sajnos a közvetlen összehasonlításra még nem volt meg a lehetőség - amint lehet, megejtem ezt a próbát is.

A tesztek végén mindig itt a "megéri ? nem éri meg?" kérdése. A Clarion DZX 848 RMC 174 990 forintba kerül. Ami sok pénz egy fejegységért. Viszont nem sok pénz egy csúcskategóriás fejegységért plusz egy hatlemezes CD-tárért, amit a Music Cacher ígér. Nem sok pénz egy ennyire szép fejegységért. Sok pénz akkor, ha tudjuk: a kisebb modellek is hasonlóan néznek ki. Nem sok pénz, ha a nagyon jó 1 bites CD-hangra gondolunk és hogy középkategóriás komponensekből mennyire jó rendszert is tudunk a Clarion 848 mögé építeni.

Clarion DXZ-848 RMC fejegység

Szóval nem tudom. Ilyenkor a legjobb válasz, hogy tessék elmenni a boltba, jól megcsodálni, jól kipróbálni, és ha megtetszett, boldogan élni vele hosszasan - mert lehet.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Magazin Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!

Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!
Király Ferenc 38 éve tudja, számára egyetlen autó létezik csak a világon. 26 éve az az autó az övé. Tanulság: autóvallást alapítani nem könnyű, de egy karcagi garázsból is lehetséges.

B125 Pofa alapállásba, nem röhög!

Ha nagymotorhoz szoktál, úgy tolod arrébb, mint egy biciklit. Egy nagyobb liftben felviszed a lakásodba, ha félted lent hagyni: ez a városi mini-supermoto.

Véletlenül gyorshajtottam, elnézést

Ezt egy rendőr sem venné be: úgy mentem harminccal gyorsabban, hogy szabályosan akartam haladni, kihágások nélkül.

Kémfotón az új bálna-Merci

Rég várunk a modellváltásra, de úgy néz ki, a mérnökök már csaknem végeztek a munkával.

Ez itt az új Renault Alpine. Tényleg.

Napok óta keringett a fotó a neten, mire egyértelművé vált: nem csalás, valóság.

TCTV A leggonoszabb visszavág, az Istennő simogat. Dodge Viper 2005, Citroën DS 1971