Eltűnni a radar elől

Radar- és lézerdetektorteszt

2004. július 26., hétfő 10:03
csik.jpg

A hazai közlekedésrendészet leggyakrabban radar- és lézeralapokon működő sebességmérő készülékeket használ. Akadnak egyéb módszerek is, mint az úttestbe épített érzékelők (például az M3-as budapesti bevezető szakaszán, a Szerencs utcánál), illetve a videokamerával és hitelesített sebességmérővel, Minispeed 2000-rel, azaz videotachográffal felszerelt, a gyorshajtókat követő járőrautók. Információnk szerint huszonöt ilyen autó cirkál itthon. Ezen rontások ellen nincs hatásos varázsige, csak körültekintő közlekedéssel és a szabályok betartásával hatástalaníthatók.

2003. november 27-én eljött a notórius gyorshajtók Kánaánja, ekkortól kerültek ki a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök listájáról a radar- és lézerdetektorok. A rendelet nem rendelkezik a zavaró berendezésekről, ezzel kapcsolatban azt kell tudni, hogy az aktív radarzavarót más szabályozás (hírközlési törvény) tiltja, viszont lézerblokkolót szabad használni. Mik is azok az eszközök, melyek ellen ilyesmit alkalmazhatunk?

Ön szerint

"Ha ismered ellenségedet és ismered önmagad, nem kell félned száz csatától sem. Ha ismered magad, de ellenséged nem, minden elnyert győzelmedért el kell szenvedned egy vereséget is!" (Sun Tzu intelme)

A Magyarországon használt radartípusok

Multanova 6F: a Ka sávot használja, 34,36 GHz-es frekvencián üzemel, 1996-ban 20 darabot vásárolt belőle a magyar rendőrség.
Traffipax Speedophot: a K sávon mér, 24,125 GHz-en, 20 ilyenről tudunk.
Traffipax Microspeed: a Ku sávon dolgozik, 13,45 GHz-es frekvencián, 15 darabról tudunk az országban.
Sfim Mesta 204DD: az X sávon, 9,4 GHz-en mér, 1972 óta használják, tudomásunk szerint még egy darab üzemel belőle.

A radarokhoz csatlakoztatott fényképezőgépek legfeljebb 40-45 méterről képesek használható fényképes bizonyítékot produkálni. A lézeres kütyük mind a 904 nanométeres hullámhosszú lézert használják. A nálunk üzemelő típusok:

LTI 20.20: két darab van belőle, 500 méteres távolságból már hatásos, 0 és 320 km/h között mér. Kamera és kézzel indítandó videomagnó csatlakozik hozzá.
VHT Fáma Lézer: I., II. és III. generációs alfajai léteznek. Van, amelyik 8 és 480 km/h között használható, és van, amelyik már 1800 méterről pontos adatot tud adni a közeledő (vagy távolodó) gyorshajtó sebességéről. Bizonyító erejű videofelvételt körülbelül 130-140 méterről tudnak készíteni. Minden megyében üzemel legalább egy Fáma, a fővárosban négyről tudunk.

A traffipaxjelző kütyük valós élethelyzetben nyújtott teljesítményének bemérésére egy Multanova radarral felszerelt mérőautót, ismertebb nevén "ződskodát" használtunk fel, a BRFK tudtával és beleegyezésével. Ez a legnehezebben előrejelezhető hazai mérőműszer, ugyanis magas frekvencián és kis adóteljesítménnyel dolgozik. Miután a rendőrautó felé közeledve viccből rájuk villantottam a fényképezőgéppel, meglehetősen fagyosan indult a társalgás. Szerencsére a közeg hamar felengedett, höhö, és megtudtunk néhány fontos információt a fővárosi mérésekről. A parancs szerint mostanában 50-es engedélyezett sebesség mellett 75 km/h alatt nem foglalkoznak a gyorshajtókkal, sőt, a teszt éjszakáján az M3-as bevezető ötvenes táblájánál csak nyolcvannál villant a vaku.

Jó tudni, hogy az M3 és az M1-M7 budapesti szakaszán a sebességellenőrzés szinte folyamatos. Azt is megtudtuk, hogy a mérőautóval igen keserves a közlekedés, mert jó ideje nem emel ki a kuplung, este tíztől reggel hatig megy a műszak, pedig közben a Híd a Kwai folyónt adják a tévében. Mit ne mondjak, jó érzés, hogy a traffizás a rendőrnek is szenvedés. Az egyenruhások küldetésének sikeréről annyit, hogy két óra alatt mintegy tíz értékelhető felvételt készítettek, a rekord 104 km/h volt. 50 helyett. És azt sem árt tudnunk, hogy a Multanova képes megkülönböztetni és külön sebességhatárra mérni személy- és teherautót.

"Légy körmönfont! Légy körmönfont és használd kémeidet mindig a harcban!" (Sun Tzu intelme)

Somos András, a TravelTech Kft. kereskedelmi vezetője volt segítségünkre annak feltárásában, mivel védekezhetünk a hatóság sebességmérő akciói ellen - a sebességhatárok betartásán kívül. A cég főleg a Beltronics nevű kanadai gyártó termékeit forgalmazza; ez a legnagyobb forgalmú márka, amely az Egyesült Államokban működő Valentine 1 és Escort típusokkal a radar- és lézerdetektorok elitjét alkotja. András autója a tesztre erősen felkészítve érkezett, a szélvédőn lógó detektorok kellemes Vissza a jövőbe-érzést keltettek.

A Beltronics Euro 330-on, Euro 550-en és a kísérleti, nem Euro, RX 65-ösön kívül egy Valentine One és egy Whistler fityegett az ablakon. Az igazi nagyágyú láthatatlanul, a motortérben lapult egy lézerdetektorral és -blokkolóval kiegészített Beltronics 966 formájában, láthatatlansága mellett még annyival jobb a többinél, hogy fémgőzölt és fűtött szélvédős autókban csak ilyet lehet használni. A Beltronicsok különböző fejlettségű, az európai radarozási szokásokhoz igazított detektorok, a Whistler, azaz Fütyülő, pardon, egy önálló gyártó meglehetősen elterjedt, de csak belépő modellnek számító készüléke. Az RX 65 egyelőre hivatalosan nincs forgalomban Európában, András szerint nem is lesz, mert nincs felkészítve egy-két nálunk elterjedt radarfrekvencia mérésére. Hiába jelzi ellenben az úgynevezett POP-radart vagy készenléti radart, ha ilyet csak Amerikában használnak. Valamennyi mobil műszer képes az egységesen 904 nm-en működő lézerkészülékek detektálására.

A közhiedelemmel ellentétben a lézerdetektornak is van értelme, ugyanis a Beltronics 550 a Fáma I-et már másfél kilométerről jelezheti, akár direkt rálátás nélkül is. Ehhez az kell, hogy a rendőrök már közeledésünkkor használják a lézert, tehát legyen szóródás, amit a műszer láthat. Kell, hogy normál távra, 300-1000 méteres zónában mérjenek (és rendszerint ezt is teszik), ekkor a detektor jelzésére még van időnk megállni, vagy ha szabad, akár megfordulni, még mielőtt begurulnánk a kamera számára az azonosítást lehetővé tévő 130-140 méteres távolságra. Mégis az a legjobb, ha megy valaki előttünk, és őt mérik, ilyenkor a szóródó jelet észlelve kényelmesen lelassíthatunk, mire ránk kerül(ne) a sor.

 
  Motorosok, figyelem!
 
    Bizony, motorra is létezik detektor. A tesztautóba beépített Beltronics 966 RM is ilyen készülék, a ház tökéletesen vízálló, az érzékelő könnyen elrejthető a legtöbb fejidom alatt. A riasztást nem hanggal, hanem igen erős fényű fehér LED-del jelzi, a villogás ritmusa ad információt a detektált mérő típusáról. A 180 ezres árért még nem jár a lézerdetektor, ez a bővítés plusz negyvenezret jelent. Ugyanennyi az autós, hanggal is jelző verzió ára. Ha lézerblokkolót kapcsolnánk a készülékhez, akkor nem kell külön detektor, viszont a Target LRC 100-as aktív zavaró ára elég húzós, a TravelTech-nél 150 000 forint.

Aki még lassítani sem hajlandó a lézer előtt (amit személy szerint nagyon elítélek és helytelenítek), az alkalmazhat a detektorhoz csatlakozó lézerblokkolót is. A hűtőrács mögé vagy alá telepített lézerforrás aktívan sugározni kezd, ha észleli a mérősugarat, és létrehoz egy, az autó elejét elfedő lézernyalábot, ami a traffipax saját jelei közé keveredve értékelhetetlenné teszi a mérőműszer által kibocsátott, az autóról visszaverődő jelet. A tesztautóban lapító blokkoló ára százötvenezer forint. Blinder, azaz Vakító néven olyan blokkolórendszer is akad, ami hatalmas adóival akár egy kamion frontját is teljesen lefedheti.

A másik legenda a detektorokkal kapcsolatban a folyamatos téves riasztás. Nem alaptalan legenda ez, életem első traffipax-detektoros élménye egy jó pár évvel ezelőtti rövid autózás, amikor ismerősöm büszkén kapcsolta be az új csodát: "Ecsém, nekünk most már szabad a pálya!" Aztán úgy öt, folyamatos csipogással töltött perc elteltével káromkodva vágta a kesztyűtartóba az egészet. Azóta eltelt egy kis idő, kifinomult a technika. A letesztelt műszerek közül egyedül az ötvennégyezer forintos Whistler az, amit a forgalmazó nem ajánl fővárosi használatra.

Ön szerint

A radardetektorokat megtévesztő legfőbb zavarforrások a mobilhálózatok átjátszó adói és a - közkeletű "fotocellás ajtó" kifejezés ellenére nem fotocella-, hanem radarelven működő - automata ajtók. Még a legjobb detektor is megbízhatóan jelzett előre minden OMV-kutat és PLUS diszkontot; ezek ajtónyitogatói sugároznak a legközelebb a 24,125 GHz-es Speedophot radar frekvenciájához. Ezért nem ajánlatos letiltani ezt a sávot, hiszen ekkor a Speedophot is észrevétlen marad. Egyébként ezek a radarok nem is tudnak mérni ezen szolgáltatóhelyek környezetében, a radarjelet elnyomja az ajtó. Nincs mit tenni: OMV-kút - lassítás, hiszen a - nálunk nem forgalmazott - RX 65 kivételével egyik detektor sem tud egyszerre több használt sávot kijelezni, így az erős K-sávon érkező téves jel mellett észrevétlen marad a gyengébb Ka, Ku vagy X-sávos mérősugár.

És végül a kellemesen borzongató vadászláz folyamatos jelenléte mellett szerzett mérési eredmények. A teszteléshez felhasznált Multanova radar hátulról mért, így a detektorok érdemben csak a visszavert jelből dolgozhattak. Szemből mindegyik készülék 800-1000 méterről jelentette a radart, de ennek most nem volt sok jelentősége. A beépített készülék, a száznyolcvanezres 966-os volt a legsikeresebb, ez folyamatosan működött a teszt alatt, és minden megközelítésnél 100-200 méterről már stabil jelzést adott. Érdekes módon az olcsó, csak csipogó és LED-eket villogtató Whistler is jól teljesített, jellemzően száz méterről jelezte a háttal álló ződskodát.

A 94 500 forintos 330-as Beltronics az első közelítésnél megbukott, csak a radar után jelzett, de aztán javított és 125 méterről már szólt. Drágább márkatársa, a 174 ezer forintot érő 550-es egy mérést szintén elsumákolt, de azután 80 méterről mindig jelentett - ráadásul ez a modell lágy bariton hangon szóban is közli, mit lát. Kipróbáltunk egy Valenine One-t is, ez 60 méterről szólt, viszont ennek volt a legcsúnyább hangja. Ellenben kis nyilakkal jelzi azt is, hogy honnan veszi a jelet: előlünk, mellőlünk vagy mögülünk.

Téves riasztást valamennyi készülék adott, de a radarra valahogy sokkal direktebben éreztek rá, mint az ajtókra-átjátszókra. A legtöbb zavarjel amúgyis a K-sávon érkezik, tehát ha Ka-n, Ku-n, vagy X-en kapunk jelzést, akkor szinte biztos, hogy valóban mérőautó lapul meg valahol.

Amit még érdemes tudnunk: a tiszafüredi rémet, a fehér Escortra szerelt, X-sávon üzemelő, 1972 óta szolgálatban lévő Stim Mestát csak az 550-es BEL szúrja ki. Ezt a radart a legnehezebb detektálni, mert kis jelerősséggel és nagy frekvencián működik.

A készülékekehez időről időre jár szoftverfrissítés, a zavarszűrés ugyanis folyamatosan fejlődik. A TravelTech márciusi indulása óta körülbelül 200 detektort adott el. Ha Ön is beáll a sorba, ne feledje: nálunk szabad használni a kütyüket, de a szabályozás országonként eltérő. Ausztriában radardetektort se használni, se birtokolni nem szabad, Németországban lehet ilyen az autónkban, de - elvileg - nem kapcsolhatjuk be.

Epilógus

Természetesen nem bírtam ki, és kölcsönkértem egy hétre egy készüléket. Az 550-es Beltronics került fel a Tipo szélvédőjére, és R2D2-ként hű társamul szegődött egy időre. Aranyos csipogásával, gyakori "K-A BAND DETECTED", vagy "LASER ALERT" bemondásaival és a dekoratív piros kijelzővel hamar megszerettette magát, még az állandó OMV-kút-jelzést is megbocsátottam neki. A lézert tényleg nagyon hatásosan, már jó messziről jelezte, ebben sosem tévedett. Valahogy egyszerre lesz nyugodtabb és zaklatottabb az ember ettől a csipogó kis vacaktól: igaz, hogy gyakran szól hiába, de legalább elűzi a rutinautózás unalmát. Az 550-es húzós árát egyelőre nem áll szándékomban kifizetni, de egy, a vidéki utakon jól használható Whistler megszerzésének vágya egyre erősebben nyomja el a CD-váltó-erősítő-mélynyomó projekteket a szívemben.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Magazin Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!

Melyik Feri? Aki a lottón megnyeri!
Király Ferenc 38 éve tudja, számára egyetlen autó létezik csak a világon. 26 éve az az autó az övé. Tanulság: autóvallást alapítani nem könnyű, de egy karcagi garázsból is lehetséges.

B125 Pofa alapállásba, nem röhög!

Ha nagymotorhoz szoktál, úgy tolod arrébb, mint egy biciklit. Egy nagyobb liftben felviszed a lakásodba, ha félted lent hagyni: ez a városi mini-supermoto.

Véletlenül gyorshajtottam, elnézést

Ezt egy rendőr sem venné be: úgy mentem harminccal gyorsabban, hogy szabályosan akartam haladni, kihágások nélkül.

Kémfotón az új bálna-Merci

Rég várunk a modellváltásra, de úgy néz ki, a mérnökök már csaknem végeztek a munkával.

Ez itt az új Renault Alpine. Tényleg.

Napok óta keringett a fotó a neten, mire egyértelművé vált: nem csalás, valóság.

TCTV A leggonoszabb visszavág, az Istennő simogat. Dodge Viper 2005, Citroën DS 1971