A bakancs

2001.08.09. 10:14
Kapcsolódó cikkek (1)
1958-ban a francia autós újságok óriási szalagcímekben közölték: valami készülődik a Renault háza táján. A fotósok lencsevégre kaptak egy hatalmas hátsó ólajtóval ellátott prototípust, amely radikálisan különbözött a francia cég addig gyártott bármelyik típusától. Nyílt titok volt, hogy a Dauphine és a Floride mellé szükséges egy új kisautó, ha a Renault nem akar lemaradni.

A francia autógyárak közt ősi a rivalizálás. A második világháború után sorra szűntek meg a patinás márkák, amelyek luxusjárművek készítéséből próbáltak megélni. A csata új területen folyt tovább: a kisautók között. És a Renault az ötvenes években vesztésre állt. A 4CV okos lehetett, de szép nem a divatos Citroen 2CV-vel szemben. A Renault vezetői is tudták ezt.

 
   
   

Végül 1961. szeptemberében megjelent az R4, amelynek első tagját stílusosan R3-ra keresztelték. Jellegzetesen franciás megoldás: ötajtós autó, amelynek típusjele elvben 4, valójában 3. Míg az R4-t 750 köbcentiméteres, 26 lóerős motorral szerelték, az R3-t csupán 600 köbcentiméteressel. Gyorsan el is tűnt a palettáról.

 
   
 

Az új családi autó a 4CV egyik legnagyobb hibáján rögtön úrrá lett: jóval több hely jutott a benne ülőknek. A Citroen "Kacsa" mellett hamarosan a Renault 4 is tekintélyes rajongótáborra tett szert: a fiatalok imádták, a farmerek a kishaszonjármű-változat láttán indultak be, mások egyszerűen a család mindenesének tekintették.

 
   
   

A Renault 4-t több mint harminc éven keresztül szinte változatlan formában gyártották. Fanatikusok persze rögtön kifogásolhatják, hogy ugye lecserélték a kilincset, más lett a fényszóró és a modell életének vége felé már 950 köbcentiméteres motorral árusították. A sziluett maradt, a belső kiképzés maradt - egyszóval radikális átalakításra nem került sor. Csak 1985-ben kapott tárcsafékeket előre.

 
   
 

Végül 1992-ben álltak le a gyártással, mivel az egyre szigorodó biztonsági előírásoknak az adott kereteken belül képtelenség volt megfelelni. Ráadásul a környezetvédelmi rendszabályok sem ígértek túl sok jót. Több, mint nyolcmillió darab készült. Pályafutása során többször próbálták meg lecserélni, először a Renault 6-tal, majd a Renault 5-tel. Utóbbi is csupán 2-3 évvel élte túl. Jelenleg a Twingo tölti be az űrt.

 
   
   

A Renault 4 viszonylag gyorsan eljutott Magyarországra. Azon kevés nyugati autók egyike volt, amelyet forintért is megvásárolhatott, akinek szerencséje és jó összeköttetései voltak. Ezen kívül a rendszerváltás során is egyre másra hoztak be Renault-hívők szép számmal Négyeseket. Ma már márkaklub fogja össze az érdeklődőket, ők ajánlották ezt a tűzpiros furgont is.

 
   
 

A körülmények szerencsétlen összejátszása folytán szakadó esőben lefotózott Renault 4 Fourgonette alig hét éve került Magyarországra. Pályafutását, mint belga postajármű kezdte, majd nyugdíjazása után hazánkban árucipelésre fogták be. Három évvel ezelőtt azonban megérett a döntés: az autó többet érdemel.

Meg is kapta. Minden karosszériaelemet homokfújtak, újrafényeztek, a belsőteret újrakárpitozták. Sor került motorgenerálra is, a motortér csak úgy csillog a sok krómfelülettől.

 
   
   

A Renault 4 egyik legfurcsább jellemvonása a váltó. Van ugye padlóváltó, kormányváltó - szóval ez akkor műszerfalváltó. A műszerfal közepéből kilóg egy kar, amellyel a váltás műveletét végezhetjük el. Kell egy kis idő, míg az ember hozzászokik. A 26 lóerős motor nem egy erőmű, a zajszigetelés ebben a kategóriában soha nem élvezett prioritást, a gumik vékonyak, így azután már 50 km/h-nál is úgy tűnik, tiszta erőből száguldunk.

 
   
 

Mivel furgonról van szó, nem meglepő a tágas rakodótér, de senki nem gondoljon a Kangoo-ra. Igazából csupán magasabb a hátsó doboz, és leheletnyivel szélesebb. Arra nem volt mód, hogy a szokásos nő-a-csomagtartóban tesztet előadjuk, viszont mivel egyre több ismerősöm választja áruszállítónak a Renault 4-nek ezt a változatát, valószínűsíthető, hogy az autó negyven év után sem veszített vonzerejéből.