Legyen csend

2005.11.16. 08:13


Ezt elkerülendő a Datsun aljának nagy részére a gyárban bitumenlapokat tapasztottak, ami elnyeli a rezgések és zaj javát. Mivel a bitumenes lemezen nem lehet dolgozni, és nem látszik, hogy rohad-e alatta a kasztni (igen), ezért ki kellett vésni mindet a lakatolás előtt. Megjegyzendő, hogy az ajtók belseje és a tető gyárilag nem kapott semmilyen szigetelést vagy csillapítást, leszámítva valamilyen gyanús, megszáradt trutymót az ajtó külső lemezének belső oldalán.

Most pedig a kivésett anyagot pótolni kell, különben a az összerakott autó zajos lesz, és kellemetlen, kongó, visszhangos atmoszférájú. Ezt Wartburg-effektusként ismeri az autós audiofil közösség .

1980 óta rengeteget tanult az emberiség, én például akkor még olvasni se tudtam, most meg már írni is. Így okkal sejthető, hogy mára már van korszerűbb megoldás a bitumennél. Mivel az Elnöki Datsun egyben Elnöki Auditórium is lesz, ahol végre újra kéjeleghetek az autóhifi-buzériámban, körülnéztem, hogy hol árulnak manapság Dynamatot.


A Dynamat amerikai, kifejezetten autóba szánt zaj- és rezgéskiller termékcsalád. Állítólag irgalmatlanul jó, és nagyjából annyiba is kerül. Miért kell egyáltalán? Az, hogy a halk autó kényelmes és jó, egyértelmű. Már egy ilyen lusta dögnél, mert egy gyors autó nyugodtan legyen hangos. A hifiben viszont a csendes környezet mellett a csillapításnak további haszna van.

A csillapítatlan felületek a zenétől vadul rezegni kezdenek. Gondoljunk a sötétített négyes Golfok basszusra zizegő rendszámtábláira. A rezgés során a lemezek saját gonosz hullámokat keltenek abban a légtérben, amit a zenének kéne uralni, és jól összekuszálnak mindent. Sőt. Ha a hangszórót az ajtóba építjük, és legtöbbször oda szokás, akkor az ajtó szerkezetének rezgése ellopja a lesugárzandó energia jelentős részét. Ilyenkor az ajtó lemezei kezdenek hullámzani a dobhártyánk helyett.

A rezgő lemez nem minden tartományt érint azonosan, főleg azt bántja, amely a saját frekvenciája körül van. Képzeljük azt, hogy az ajtó külső héja egy gitárhúr, ami saját hangján rezegve hangot ad. Ezt halljuk akkor, ha becsapjuk egy Wartburg ajtaját, (baaaaaannnnnng), és ezt nem halljuk akkor, amikor egy Lexusét (buff). Ebben a tartományban nagy káoszt rendez, néhol kicsit felerősít, néhol halkít, aszerint, hogy a saját rezgése hogy találkozik a zene hanghullámaival. Az biztos, hogy ront rajta. Ezért kell a lemezek rezgéseit csillapítani.

Mostanra sokféle, direkt autóba szánt csillapítóanyag létezik. Vannak kenhetők és fújhatók a nehezen megközelíthető felületekhez, és felragasztható lapok mindenhova máshova. Mivel a Datsun még nincs összerakva, itt volt az ideje az elnémításnak.


A teljes padlólemez, a csomagtartó és az ajtók külső héja Dynamat original nevű, öntapadós, bitumen jellegű borítást kapott. Ez egyrészt jobban némít a sima bitumennél, másrészt könnyebb felragasztani, és nem olvad le a melegben. Alkalmazáskor az anyaggal érdemes vigyázni, mert szobahőmérsékleten erősen meghajtva eltörik, elreped. Óvatosan kell kigöngyölni, és finoman megmelegítve tenni a helyére. Hőlégfúvóval lehet rálágyítani a bonyolultabb formájú felületekre (például a merevítő domborításokra a padlólemezben), és kis görgős kézihengerrel rádolgozni.

Meglepően ügyesen megtapad, pár percnyi melegítés és görgőzés után a függőleges ajtóbelsőkre is pompásan felcsimpaszkodott. Ilyenkor érdemes valakinek a túloldalról támasztani az ajtót, hogy ne tegyük tönkre a zsanért. És vigyázni kell a hőlégfúvóval, mert elbambulva hamar tönkrevághatja az ember a fényezést. Mi a túlbiztosítás jegyében egy hivatásos tűzoltóval párban végeztük a munkát. Imi gyakorlatilag önállóan, minden dokumentáció nélkül, csak a fotók alapján összerakta és bevezetékezte a műszerfalat és a komplett elektromos rendszert, felújította a futóművet és visszarakta a motort, így ájult tisztelettel görgőztem a közelében. A Dynamat lágyításakor annyira vigyáztunk a fényzésre, hogy a hőléggel mindketten inkább önmagunkat és egymást pörköltük. Munkavédelmi kesztyű ajánlott.

Szégyellem is leírni, annyira nyilvánvaló (de egyszer mi is elfelejtettük), hogy mint minden ragasztás előtt, úgy a Daynamat felrakása előtt is por- és zsírmentesíteni kell a felületet. Végül nem esett le az előkészítetlen ajtóról sem, de a többire könnyebben ragadt fel. Vidám közösségi munka a zajcsillapítás, de nem gyors. A leszabandó darabok helyét lemérve, sablont készítve, kivágva, pucolva, ragasztva, melegítve, görgőzve jó 25-35 perc egy ajtó, 4-5 óra a 4 ajtó, a padló és a csomagtér. Mindezt egy csontvázon, szétszedés nélkül.


A kezelés után megkopogtatva az ajtót már meglepő változás hallható. A kongásból tompa koppanás lett. Még Indiánék is elismerőn hümmögnek, pedig ők eleinte gyanakodva nézték a sok színes dobozt és a ronda lapokat. És ez még csak az Original, az olcsóbb és egyszerűbb anyag. És most jön a java, az Extreme.

Az Extreme vékonyabb az Originalnál. Könnyebb és jobban tapad, ezért fejjel lefelé is használható. Vastag alumínium fólia valami rémes trutymóval bekenve, utóbbi egyben az öntapadó felülete is. Elsősorban tetőre és ajtók belső héjára ajánlott, eltakarva a nagy szerelési odúkat is, helyettesítve a gyári nedvességvédő fóliát. Azaz iagzából mindenhova ajánlott, ahová az Original, mert könnyebb használni, és négyszer hatékonyabban csillapít, de jóval drágább is, azonos felületre úgy 50%-kal több pénz.

Mivel Extreme-ből kevesebb volt, spóroltunk vele. Az ajtók belsejére még nem tettük fel, majd csak akkor, ha a hangszórók pontos helye is megvan. A tetőre elhasználtuk egy két ajtóra való door kitet. Feltapadt mint a lepedék, alig győztünk menekülni alóla. A forgalmazó képviselője nevetve mesélte, hogy ő egyszer simán felragasztotta magát vele egy motorháztető aljára, ha nem mentik meg, most is ott lenne. El is hiszem. Az Extreme felrakása annyiban különbözik az Originalétól, hogy itt nem nagyon lehet utólag korrigálni, ha ez egyszer megragadt, megragadt. Viszont nem törik, és nem kell melegíteni, így összességében könnyebb vele boldogulni.


A tetőt is kopogtattuk előtte-utána, és ez is egészen más lett. Eredetileg buddhista gong jelleggel szólt, a kezeléstől pedig eltompult és elhalkult, mitha ugyanazt a gongot nem függesztve, hanem a földre fektetve ütnénk. És itt még messze nincs vége. Érkezik a Tac-Mat.

A Tac-Mat polifoam jellegű, rózsaszín hablap. Minden felületre ajánlják, mert remek hő- és hangszgetelő. Míg az előző lapok a lemezek rezgéseinek csillapítására szolgálnak, a Tac-Mat a hanghullámok elnyelésére és a téli hideg kirekesztésre van. Nem öntapadós, de ennek is van levonó az egyik felén, azért, hogy ne zsírosodjon és jól megfogja a ragasztó. A gyártó 3M-féle sprayragasztót ajánl, de ilyet nem találtam sehol. Vettem 3 doboz Palmatexet a Praktikerben, és egy RedBull dobozán ragasztási kísérletet végeztem. Jelentem, a Palmatex működik. Megfogja a Tac-Matet fémen és a Dynamat Original bitumenlapján is.


Ahogy a ragasztó használati utasítása mondja, bekentük mindkét felületet, adtunk pár percet száradni, aztán összenyomtuk őket. És megmaradt az ajtóban az Originalon, és simán felragadt a tetőn az Extreme-re is. Barátaim, ez jobban némít, mint egy gyomorszájütés. Az Original és a Tac-Mat együtt egészen lenyűgöző. A kezeletlen ajtó kongott, a sima Dynamatos koppant, ez pedig egy halk dub-ot hallat, de az is olyan, mintha párna alól jönne.

Alig várom, hogy milyen lesz majd a hatás zenével. A következő fázis a motorháztető kezelése lesz, erre Hoodliner nevű öntapadós lap kerül, ami a Tac-Mathez hasonlóan zárt szerekezetű hab, csak hőálló kivielben, alumínium fólia alatt. Ez nem bezárja, hanem inkább megenni próbálja a motorzaj nagy részét, így kevesebb jut be az utastérbe.


A Dynamat a hírneve alapján nagyszerű termék, de egy komplett autó alapos kezelése nagyon húzós összeg. Nem véletlen, hogy elsősorban a különösen elkötelezett hifisták és hangminőségversenyzők áldoznak rá. Az is igaz, hogy egy modern autóban a munka (és a költség) dandárját jelentő alapszintű csillapítás már bőven megvan, így elég lehet a hangszórókat hurcoló ajtót kiragasztgatni. A semmiből indulva, mindent profin alkalmazva 150-350 ezer forintnyi anyagot simán bele lehet ölni egy kasztniba, ennyiért pedig már komplett autót is adnak. Mivel híres tévés majom vagyok, az Elnöki pedig jó referencia, és látható lesz sok helyen, ezért a Török audió adott nekem egy csomót ingyen. Gondoltam szólok, így tisztességes. Hazudni ettől még nem fogok róla, a korrupció nálam Skyline GTR-ek ajándékozásánál kezdődik. Itt leírom, hogy mit tapasztaltam, a kedves érdeklődő pedig majd szépen kijöhet HUMMA versenyeire, és meghallgathatja, megkopogtathatja saját fülüleg és kezüleg. Tömeges érdeklődés esetén kiscsoportos utakra előzetes bejelentkezés alapján lesz mód.

További történetek perverz olvasóknak a Karotta Közlönyön.