A Rába Motorgyártó Kft. az orosz Kamaz teherautók átépített
változatainak kelet-európai terjesztésére készül. A Rába Járműipari
Holdingból nemrég kivált cég
saját Euro3 minősítésű turbódízel motorjaival és ZF gyártmányú
váltókkal szereli fel az orosz teherautókat. A Kamaz-Rába modellek
így megfelelhetnek a régió környezetvédelmi előírásainak, és még mindig
kb. 30 %-kal olcsóbbak lehetnek, mint a konkurens nyugat-európai
modellek. A forgalmazást az Eurotrade Kft.-n keresztül
bonyolítanák, és a teherautókat nem csak Magyarországon, de több
környező országban, így
Romániában, Lengyelországban és Szerbiában is kínálják majd. A
Rába Motorgyártó Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy az első
közös modell, amely mintegy másfél éves fejlesztőmunka eredménye, már
elkészült,
az első 20-30 szériapéldány pedig még az év végéig kigördülhet a
gyárkapun. A típust Magyarországon először várhatóan a hét végén
nyíló Budapesti Nemzetközi Vásáron tekintheti meg a nagyközönség.







