Lázadó zöldkártyások, milliárdos szoftverbeszerzések

2009.08.12. 10:59 - Országos Sajtószolgálat/Totalcar

Az Európai Autószervizek Magyarországi Egyesülete (EME) közleményt adott ki a műszaki vizsgáztatás és a zöldkártya-vizsgálatok összevonásával kapcsolatban, melynek szövege a következő:

zoldkartya

"Az EME hat éve szorgalmazza és támogatja a totálkáros gépkocsik esetében az újra forgalomba helyezési eljárás megnehezítését, így csökkentve a visszaéléseket, ezért örülünk a hatóságok e tárgyban várható lépéseinek. Azonban az egyesület igazolva látja a műszaki vizsgáztatás új szoftverjével (Kökir) kapcsolatos korábbi aggodalmait nem csak szakmai, hanem jogi és etikai alapon is. Alapvető tartalmi módosításokra volt és van szükség: már az első napokon csaknem 20 hibát kellett kijavítani a normális munkamenet fenntarthatósága érdekében, és van olyan terület, ami még most sem működik rendesen.

Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy az NKH a visszaéléseket hozza fel indokként, miért is változtat becslések szerint 10 – 12 milliárd Ft-ért a szoftvereken; 2007-ben szintén ezzel magyarázták az új programok és a drága integrált vizsgálat szükségességét. Elvárjuk, hogy az NKH vonja le a következtetést: ha két év nem volt elég arra, hogy megszüntessék a csalásokat, ne az adófizetők pénzét költsék, vállalják a felelősséget a sikertelenségért. Követeljük, hogy az NKH hozza nyilvánosságra a feltárt visszaéléseket. Ha pedig nincs bizonyítéka a visszaélésekre, ne vádoljon csalással becsületes szervizeket, inkább saját háza táján tegyen rendet, és adjon számot a nyilvánosság elől eltitkolt, a korrupció gyanúját is felvető informatikai beszerzésekről.

Az utóbbi hetekben több nyilatkozat is megjelent hatósági tisztviselők szájából a zöldkártya műszaki vizsgába integrálásáról. E bejelentések célja egyértelmű: megfelelni a kormányzat részéről elvárt hangulatjavításnak, és elterelni a figyelmet a drága, hibáktól hemzsegő Kökirről. Az NKH nem végzett, nem készíttetett hatástanulmányt és nincs a megfelelő szakmai anyag birtokában, amely alapján képes lenne januártól bevezetni a változtatásokat a "zöldkártya" rendszerben. A módosítás jogszabályi háttere még tervezet formájában sem létezik, ezért megkérdőjeleződik a sajtóban tett bejelentések komolysága. Az NKH a változtatással közel kétezer, az utóbbi években sokmilliós beruházással terhelt műhelyt zárna ki a felülvizsgálat végzéséből. Nincs olyan Uniós előírás, amely megkövetelné a műszaki vizsga és a zöldkártya vizsgálat egyesítését, ráadásul az új egységes rendszerben fizetendő díjak az NKH-tól kiszivárgott információk szerint drágábbak lesznek a hatóság közleményében szereplő 17 ezer forintnál. Az EME közlekedésbiztonsági és levegőtisztasági okokból nem tartja jó megoldásnak, hogy az új autókat 4 éves korukig egyáltalán nem kell felülvizsgálatra vinni, ugyanakkor 12 éves kor felett a keveset futó gépkocsikon is évente elvárnák a vizsgát. "

Eddig a közlemény szövege, amely a kétezer — a tervek szerint — hoppon maradó szervizes szemszögéből világítja meg a kérdést. Ha nem lenne benne egy kis logikai bukfenc, egyet is érthetnénk velük. Kikérik maguknak a kamu zölkártyáztatás vádjait, ami már önmagában is vicces, de cserébe finoman felvillantják a korrupció gyanúját az NKH-nál, szintén bizonyítékok nélkül. Ez semmi jót nem vetít előre az autósok számára, hiszen jól látszik: bűzlik az egész, félő, hogy a két érdekcsoport huzavonájában megint mi húzzuk a rövidebbet. Vagyis valahol biztos többet kell majd perkálni.

Kommentek

  • 2009.08.12 11:24:41Benoke2

    "Az EME közlekedésbiztonsági és levegőtisztasági okokból nem tartja jó megoldásnak, hogy az új autókat 4 éves korukig egyáltalán nem kell felülvizsgálatra vinni, ugyanakkor 12 éves kor felett a keveset futó gépkocsikon is évente elvárnák a vizsgát."

    Ez mekkora marhaság. 4 éves kocsinak még semmi baja csak a rókabőrt húzzák le az emberről. Évente kellene vinni műszakira és zöldkártyára ios egy vadi új autót? Remélem ezt senki sem gondolta komolyan. Az évenkénti zöldkártya is nagy marhaság hiába öreg az autó az nem azt jelenti h ótvar. Ilyen esetben mért nem lehet nyugatról példákat átvenni mért csak az adóztatás esetén lehet átvenni a legkeményebb adórendszerrel rendelkező orzságoktól ötleteket. Hát vegyünk példát a Németekről ez esetben. Ha ott az jó akkor nekünk itt miért nem?

  • 2009.08.12 11:26:23Snake Plisken

    Én örülök, hogy végre valaki akadájt gördít ez elé a törvényjavaslat elé! Én már szinte félre is raktam a dupla lóvét a műszakiztatásra, annyira nyilvánvaló volt, hogy tetszik nem tetszik ez lesz, szóval HAJRÁ EME!!! Gyalázzátok az NKH-t!

    Ami a legjobban tetszik:

    "Elvárjuk, hogy az NKH vonja le a következtetést: ha két év nem volt elég arra, hogy megszüntessék a csalásokat, ne az adófizetők pénzét költsék, vállalják a felelősséget a sikertelenségért."

    Ez hú de jó vóna! Jobban esne mint két gombóc fagyi! :-)

  • 2009.08.12 11:32:25j311

    Szerintem költözzünk ki az országból.

  • 2009.08.12 11:35:44nyomi

    Vallaljak a felelosseget? Hahaha, nalunk ez nem szokas

  • 2009.08.12 11:41:05laccmacc

    Szerintem a zöldkártya svindli. valaki megszedte magát belőle. A szervizek simliskednek vele. Kocsi sem kell, csak a km óra állása, és megvan. A buszok úgy füstölnek, mint a kormos segg fingáskor. A sok KAMA3 pedig nem is füstöl, hanem ég. Ezek is megkapták a zöld kártyát. A következő évenkénti vizsga pedig ugyanez lene, buszok, KAMA3ok füstölnek, szennyeznek, kisemberek kocsijai pedig 50 rongyér mehetnek majd évente ismét a forgalomba, mert ott majd 20 rugóval kell megkenni a több embert, hogy levizsgázzon a szarja.
    kurvajól ki van ez találva.

  • 2009.08.12 11:44:40biker_kolee

    És megint az átlagmagyarról húzzák le az ixedik réteg bőrt a 12 év feletti autók évenkénti vizsgáztatásával, aki nem teheti meg, hogy újat vegyen. Éljen.

  • 2009.08.12 11:48:54Solct

    Benoke2@2009.08.12 11:24:41

    "Ez mekkora marhaság. 4 éves kocsinak még semmi baja csak a rókabőrt húzzák le az emberről."

    Tényleg? 4év alatt én 200e km-t megyek. Ezidő alatt elkoptatok 2 gar. fékbetétet és valszeg a futómű is lógni fog már. Egy 4éves új autó lehet szarabb műszaki állapotban 3,5év alatt, mint egy jól karbantartott 8-10éves. Sőt, a mai autók minősége -sicc- ezt egyenes ágon valószínűsíti is.

    A chiptuingos füstokádó dizel szutykokpedig alanyi jogon menjenek évente zk-ra és alanyi jogon kapjanak sárga plakettet. Mert ha tuningra fussa, fussa az ebből adódó VALÓS megnövekedett károsanyag kibocsátással járó felülvizsgálatok anyagi vonzatát is.

  • 2009.08.12 11:51:08citrix

    Erre van esze a csinovnyikoknak.Egyik oldalon két kézzel szórják a százmilliós "végkielégítéseket",jutalmakat,megbízatásokat,másik oldalon új és újabb adóbevételi okokat keresnek.A zöldkártya injektoros katalizátoros benzines autóknál 10 éves korig csak tiszta adókivetés,semmi más.A dízel és porlasztós gépeket kell szigorúan górcső alá venni,de a mainál jóval barátibb áron.Az évenkénti vizsgáztatás egy rémálom,de remek adóbevételi forrás.Lesz miből végkielégíteni.

  • 2009.08.12 11:52:31kicsigonzalez

    szerintem futásteljesítmény alapján kéne vizsgáztatni, és_/vagy kétévente.
    Egy két-három éves dízel céges autó sokkalta jobban füstöl, esetlegesen sokkal roszabb állapotban van mint mondjuk az én 11 éves rendesen karbantartott autóm. De még lehetne példázgatnia 3 éves, idős, vak, svájci állatorvos házaspár megkímélt, "jajj elveszett a" szervízkönyves, idén behozott 25ezret futott dízel mondeo/focus/passat/stbstb-n amire a jóhiszemű vevő rákölt megvételkor másfél milliót.
    Szóval futott kilóméter alapján kéne vizsgáztatni

  • 2009.08.12 11:57:21cardealer

    Én autóértékesítőként dolgozom,ebből a szemszögből nézve is szívás,mert a fele autónk 10 év fölötti.Ha ezek a mocskok tényleg ilyen törvényt hoznak,hogy a régebbi autókra évente vizsga,akkor be is zárhatunk akár.A rengeteg adó és a tetves bankárok rablóhitelei miatt az emberek már így sem vesznek autót.Ezután meg biztos hogy nem fognak.Mi a franc van itt?Hogyan állítsuk meg a gazdaságot vetélkedő?Követ az összes szemétláda nyakába és mehetnek úszni a dunába.

  • 2009.08.12 12:14:56misi107

    Ollé!Méghogy nem kamu a zk?Nekem motorcserélt 93-as mondeom van 95-ös motorral-1.8,benzines.Amikor elvittem zk-ra,a műhelyes nem hitte el,hogy jobb értéket produkált,mint előtte egy harmadennyi idős verda.Aztán szépen felvitte annak az adatait,merthogy megbasszák őket,ha ezt az nkh meglátja egy ellenőrzésnél.Ilyen idős autó ne legyen jó...(ja,hogy gyertyák-kábelek 10-15e km-ként,olaj 10e km-ként,szűrők 10e km-ként szintén cserélve vannak?Komplett kipuf. és katalizátor cserélve lett,annyiból mint egy új autó egyhavi cascoja.A kipufogó rendszer cseréjén kívül a többit megcsinálják egy új autónál?Nézzen szépen minden új autó tulajdonos a tükörbe...a márkaszervíz kiállítja az adatlapot,aztán isten vele...minek foglalkozzanak vele ha új,a pénzt így is úgy is megkapják)

  • 2009.08.12 12:16:16Tuckk

    Kicsigonzalez, bocs de ez marhaság, ha futásteljesítmény alapján lenne akkor meg mindenki órát tekergetni járna, cardealer szívemből beszélsz.

  • 2009.08.12 12:41:21Mr. Ray

    A km alapján való zöldkártyáztatásnak se lenne értelme, mindenki elkezdené visszapörgetni...sajnos.de ha nem, akkor kitalálnák, hogy 100e felett menjen évente, pedig a mai autók motorjának, ha nem hajtják szét és megkapják a rendszeres karbantartást, akkor ez a 100e km semmi, elmennének 3-4-500e km-t is.

  • 2009.08.12 12:56:09The Good Boy

    miért nem tudok kommentelni?

  • 2009.08.12 12:58:12The Good Boy

    már megint az autóiparhoz köthető lobby veri magát.
    Én átlagautós örülnék a egyidejű zk-mv-nak, mi nem kivitelezhető ebben az EME "szak"embere szerint? Minden müszaki vizsgánál (ingyen!) mérik a kipufogógázt, azután is ezt fogják tenni, + x ezer forintért. Ők akarnak minket védeni, amikor csak a saját zsebüket féltik. Én megértem azokat, akik milliókat ruháztak be zk mérésre, most meg jóformán dobhatják ki (szerintem nem, mert ha müszakira készitenek majd fel autókat a szervizben, akkor jól jöhet nekik a zk mérő berendezés, ahogy a fékpadot beszerző vállalkozó sem sír, hogy x millióért vett fékpadot, aztán nem müszakiztathat-jó, ez enyhe csúsztatás).

  • 2009.08.12 12:59:08The Good Boy

    cardealer: Azért aggódsz, hogy emiatt a nyakatokon fog maradni a tízév feletti autótok nagyrésze (merthogy a fele 10 év feletti, és nem fogják megvenni az éves müszaki miatt, ami felváltja az éves zk+ 2 éves mv, azaz kb. 30 ezer forintos plusz költséget okozva ezzel magának az ember 2 éves viszonylatban), miközben, még törvény tervezet sincs, nemhogy hatályos törvény, csak egy túlbúzgó aktakukac pletykás szája.
    De azért nem aggódsz, hogy a 170 lóerő feletti autók a nyakadon fognak maradni a már hatályos gépjárműadó (luxusadó) törvény miatt (egy erősebb 2,0 PD vagy CR TDI, vagy 2,2 dcat is már ebben a kategóriában van). Szóval sajnos én nem igazán tudok azonosulni az itt sírókkal.

  • 2009.08.12 12:59:41The Good Boy

    Annak ellenére sem, hogy az asszony autójának a zk-ja jövő júliusban, a müszakija meg jövő szeptemberben fog lejárni, igy pl. nekem két lehetőségem lesz: vagy júliusra előrehozom a közös műszakit, bukva két hónapot, vagy csak a zk-t két hónap miatt megcsináltatom 8-9 ezerért... tehát nekem sem lesz jobb rövidtávon, de mégis azt mondom, hogy hosszútávon jöjjön az egységesités (mondjuk, ha kérhetetem,akkor az évenkénti müszakiztatást hagyják ki a végleges tv-ből, noha jelenleg nem érint, de lehetnek még olyan idők, hogy egyszer érinteni fognak, de tudom, hogy ez sok embert érinthet)

  • 2009.08.12 13:00:21The Good Boy

    bocs, a három részletért, de csak igy ment át a rendszeren a kommentem. lehet, hogy sok volt a karakter

  • 2009.08.12 13:10:50cardealer

    The Good Boy:170 ló feletti autó most nincs nálunk szerencsére,a legerősebb egy 2.0 turbós benzines renault 164 lóerővel.
    Elhiszem hogy nem tudsz azonosulni az itt sírókkal,de valahogy én nem örülök neki hogy minden valószínűség szerint még az idén csődbe jutunk és nem lesz munkahelyem.

  • 2009.08.12 13:17:05Freelife

    Nem tudom miért kellene egy teljesen felújított, szabályzott katalizátoros autónak évente vizsgázni, még ha elmúlt is 10 éves.
    Azzal egyet értek, hogy -mint külföldön- a vizsga tartalmazza a környezetvédelmi szűrést, de egy olyan országban ahol az autók átlagéletkora jellemzően nem az 1-4 év, egy ilyen döntést komolyabban átgondolnék.
    Az már csak hab a tortán, hogy némely céges autót 4-5 év után már majdnem ki lehet dobni, annyira lehasználják. Persze ezek az autók teszik ki a forgalom jelentős részét.
    Az már csak hab a tortán, hogy a legnagyobb káros anyag kibocsájtó tömegközlekedési vállalatokat most sem fogják lépésekre kényszeríteni.
    Vajon azért mert az összes buszt le kellene állítani és ezek után nem tudnák azt papolni, hogy tessék átszokni a tömegközlekedésre...?

  • 2009.08.12 13:21:15jorda

    Autósként valóban az egész változtatás tervezet szívatásnak tűnik, pénzbehajtás ,korrupció gyanús a dolog.

    Két éve bevezetett rendszert miért kell máris változtatni,milliárdos fejlesztésre(ismételten) kényszerítve vállalkozásokat?

    Aki az utakon jár,az hamar észreveszi,hogy a környezetszennyezés döntő részéért a tömegközlekedés,teherforgalom felel.
    Személyes véleményem,hogy az ő esetükben az újabb zöldkártyarendszer és vizsgáztatás is teljesen felesleges.
    Magyarán szart sem ér !

    Ugyanis a füstokádás alapján a forgalomban sem vehetne részt ezen autók 60-70%-a.
    Akkor,ha ezeket kitiltanák a közlekedésből,akkor megállna az élet Mo.-on?

    Valószinüleg igen!

    Akkor a mostani pénzbehajtó és átgondolatlan változtatás csak egy azon agybeteg intézkedések között,mely korrupcióra épül és az emberek,vállalkozások zsebéből milliárdokat vesz ki!
    Semmi köze a környezetszennyezés valós csökkentéséhez.

    Ez az ország tényleg képtelen fejekben és tettekben megújulni!

  • 2009.08.12 13:22:35nicsakegy

    Ez az óravisszatekerősdi verseny, ami évtizedes hagyomány itthon kurvanevetséges. Műszai vizsgá felviszik a kilómétert, mégis hogy nem tűnik fel ha egy kocsi "megakad" 150e kilóméternél? Viccország vagyunk, szánalmas szar az egész.

  • 2009.08.12 13:25:07a márk

    ezeken a tereületeken fakjú van b@zdmeg...

  • 2009.08.12 13:27:22ColT

    Az a baj, hogy ha tényleg olyan szar az a szoftver, és esetleg tényleg valami KM haver cég fejlesztette... na azon nem lepődnék meg.

  • 2009.08.12 13:36:44Xebulon

    Szerintem a gumik sorozatszámát kellene feltüntettni a forgalmiban, és gumicserék után kellene vizsgáztatni. Ha valaki nem regisztrált gumival kapnak el, akkor azonnali vizsga és büntető eljárás. Aki defektet kap, annak sajnos még egyszer le kell vizsgáztatni.

    Teljesítmény adó helyett pedig a gumiszélesség adó vezessenek be.

    Jelenleg egy gépkocsin egyetlen teljesítményre és futásra mutató pont a gumi. A gumi mérete mutatja a gépkocsi teljesítményét, kopása a használatot.
    Gumi szélesség csökkentésével lehet legjobban kordában tartani a teljesítményt. Kezdő vezetők ne ülhessenek 165mm szélesebb abroncsú gépre (akár motorra is alkalmazható).

  • 2009.08.12 13:39:14The Good Boy

    cardealer! Személy szerint nem rád értettem, az itt sírókat, hanem magára a magyar autóipari lobbyra, aminek baj, ha megszünik a regadó, baj, ha nem szünik meg, baj, ha csökkenteni akarják, baj, ha nem. És mindenben igy vannak. Ha az újautóeladás csökken, akkor az ellen akarnak lépni, ha a használtautó eladás stagnál, akkor azért. Egy közös dolog van mind között: a személyes egzisztenciájukat mindenesetben a közérdek elé tolják a gablinifélék.
    Ismeretlenül is sajnálnalak, ha megszünne a munkád, remélem nem fog bekövetkezni, és sajnálok minden egyes alkalmazottat, aki a válság hatására utcára kerül.

  • 2009.08.12 13:42:27ColT

    @nicsakegy : Főleg ha van hálózatos-adatbázisos nyilvántartás, az igazán jelezhetné ha egy autóban kevesebb km van mint régebben.

    Azzal sajnos nem lehet kezdeni ha 1 év alatt 500km megy bele, mert ha pl. nem használják... Vagy összetörve áll... De a visszapörgő órákat meg lehetne fogni.

  • 2009.08.12 13:46:32The Good Boy

    Xebulon!
    Van egy autóm, amin 205-ös 16-os gumi van. Akkor az nagy teljesitményű?
    Van az asszonynak egy kocsija, amin 195-ös 15-ös gumi van (hátul). Az is nagy teljesitményű? Turbója és farmotorja van, kétajtós, kétszemélyes, 6 sebességes automata váltóval. Akkor gondolom ezek alapján ez nagy teljesitményű. Ráadásul elöl kisebb méretű gyárilag a gumiméret.
    Elárulom: Az autóm 205-ös gyári gumimérettel egy 1,4-es 83 Le-s(!) ufo civic.
    Az asszonyé pedig egy smart fortwo...
    Ugye hogy nem is egyszerű ez a megoldás sem?
    Volt régebben egy Renault 5 GT Turbom. Na az egy vadállat autó, igazi koporsó. Én 13-as 175-ös gumikkal vettem, de a gyári mérete is ha jól emlékszem 13-as, 185 vagy 195-ös volt. Ritka és méregdrága gumiméret. Mint a smart első 135-ös 15 colosa.

  • 2009.08.12 13:59:57Kopasz szuzukis

    Ha 10-12 milliárd forintot költött az NKH a szoftverekre, akkor egyértelmű a korrupció! Ennyiért az összes magyar közép-, és főiskolás, egyetemista ellátható jogtiszta szoftverekkel. Ők kb. 10-15x annyian vannak, mint az összes műszaki és zöldkártya vizsgahely.
    Ráadásul pont egy gazdasági válság kellős közepén kell újabb brutális költségekbe verni mind az országot, mind pedig az állampolgárok jó részét?
    És a té elllenzéki politikai csoportosulás most nem óbégat? Mert azt már mindenki látja, hogy a jelenleg regnáló politikai kurzus 1 rakás fos!
    Miért keverem bele a politikát? Mert szakmai okok szerintem semmivel sem indokolják ezt a hirtelen, hajánál fogva előrángatott vizsgarendszert.

  • 2009.08.12 14:10:42Zsuppi

    "Főleg ha van hálózatos-adatbázisos nyilvántartás" :)


    Ez elég nagy vicc!

    Történet a következő: van egy 4 éves Ducatonk, július 14.-én lejárt a műszakija, engem május végén elkapott az NKH repdt szélvédő miatt és szemlére hívtak egy hónapon belül. Nos én júni végén meg is jelentem a szép új szélvédőt bemutatva az NKH-nál, ők állítólag le is vették a "rontást" az autónkról én pedig nyugodt szívvel vizsgáztattam az autót júlus közepén. Augusztus 4.-én jön a döbbenet, a Váci NKH és a pajtás okmányiroda ki fogja vonatni a forgalomból az autót aug 7.-én, mivel nem készült műszaki adatlap a szélvédőellenőrzés során. Az nem gáz hogy a műszaki vizsgán készült műszaki adatlap és az autó NKH-s vizsgával rendelkezik, ez valahogy nem megy át a hálózatos adatbázison............hiába az ország nyugati fele 250 km-vel odébb van.

  • 2009.08.12 15:04:25JaniV

    Zöldkártya??? Velem történt, idén júniusban, valahol Fejér megyében (csak néztem!).
    Zöldkártya lejárt, bejelentkeztem (hibátlan újszerű) jtdm kocsikámmal. Időre mentem, nem volt senki előttem, gondoltam nem is állítom le a motort, legalább üzemmeleg lesz.
    Kiszólnak: Ne járassam a motort, ne zörögjek, ne füstöljek, szóval, csak csendben!
    Kis idő múlva álljak be. Motor leállít, elektromos kábelek ide-oda, gép veszi az adatokat (álló, szinte hideg motornál), kb 1perc, mérésnek vége, álljak ki!
    Zöldkártya kiállítva, új cimke felragasztva, mehetek fizetni!!!

    Rá egy hónapra, ugyanott vizsgáztattam az autókám, akkor bezzeg volt füstölésmérés...

  • 2009.08.12 15:09:05JaniV

    Jut eszembe: Nekünk motorosoknak, miért nem kell zöldkártya?

  • 2009.08.12 15:14:43The Good Boy

    JaniV: Nekem meg tavaly a kétéves benzines ufomnál szó szerint fél órán keresztül járatták a motort, hol kis fordulaton, hol nagyon, közbe 1-2 szer leállitották, ki-be dugták az érzékelöt, kiszálva nyomkodta a központi gépet, vakargatta a fejét a zk-s mókus. Már vártam, mikor szól, hogy megbukott a verda:) szerintem elég necces részeredményei lehettek, ha ennyit tököltek vele. Vagy ennyi ideig tart egy vizsgálat? Kizártnak tartom (aztán lehet, hogy megcsinálták még az én autómmal vagy 3-4 sógor koma autónélküli zk-ját is).

  • 2009.08.12 15:32:37seniman

    Hiába a nagy teljesitmény,ha nagy súllyal párosul.Az én autóm is 200lovas,de jár hozzá 1,6tonna kasztni is.Egy autó "teljesitménye" leginkább a lóerő/súly aránytól függ.

  • 2009.08.12 15:35:05SAAB

    A zöldkártyát legutobb úgy csináltattam hogy csak a forgalmit hagytam a szervízben egy napra. Nem mintha rosz lenne a kocsi csak nem volt időm kivárni...
    Szóval ez a zöldkártya egy hülyeség, aki akarja ki tudja játszani! És ez a műszakinál is így van!

  • 2009.08.12 15:50:30eznemisénvagyok

    Abba belegondolt már valaki, hogy jelenleg az országban 800 műszaki vizsgaállomás van. A vizsgáztatás sűrűsége az új rendszerben 1/3-ával nő, az idősebb autóknál megdiplázódik. Hol fogjuk levizsgáztatni ezt a k.sok autót, a jelenleginél sűrűbben? Arról nem is beszélve, amit senki nem tud, de én hozzáértőtől hallottam, hogy minden egyes tulajdonos váltásnál újra kell majd műszakiztatni az autót, akkor is, ha mondjuk az eladó direkt levizsgáztatta eladás előtt.

    Marhaság az egész, aki meg azt hiszi hogy ezzel spórolni fog, az nagyon téved.

  • 2009.08.12 15:54:54Szeli2

    Egyetértek cardealer el, ez nem megoldás, jól látszik, mindenkit így akarnak új kocsi vásárlására rábírni, nekem egy 23 éves BMW van, -de nem adnám oda ezekért az új szarokért,- abban legalább volt anyag. Már az új BMW, és Mercik, Audik sem érik meg az árukat, 6-7 év után viheted állandóan a szervízbe. Ahol valóban a korrupció, és a lenyúlás folyik, erről szól kis hazánk ez miért működne másként?

  • 2009.08.12 15:58:19L_T

    Az állam haszna jóval nagyobb az 1140Ft-nál, mivel rengeted széndioxid kvótát elad az állam. Ezért hoznak ilyen intézkedéseket, hogy vegyünk új autókat és legyen rajtuk zöld matrica. Minél kevesebb sárga matricás autó van az utakon, annál több pénze van állambácsinak. Az emissziók senkit nem érdekelnek. Bármiben ülsz 120km/h felett 100%, hogy szennyezed a környezetet. A motorok emissziója azokban a pontokban jó, ahol a hivatalos tesztciklus ezt megköveteli. A látható fekete korom pedig nem bánt, az halálos amit nem látsz.

    Végül, szerintem ne költözzünk ki az országból. Költözzenek ki a törvényhozók, és a dilettáns kiszolgáló személyzetük.

  • 2009.08.12 16:02:50Szeli2

    Ja, és mi a túróból vegyek új autót, mert hitelt ma felvenni öngyilkosság, pláne autóra, ami huszad rangú szerintem manapság sok embernél. Át kéne ezt még egyszer gondolni. Akkor most itt válság van vagy jólét? Ezt sokszor nem tudom eldönteni.

  • 2009.08.12 16:13:56zippofcy6

    Tuti be fogják vezetni, mert jól jár vele az állam is meg a mutyizó vizsgabiztosok is. Maximum a zöldkártyáztatókat is beveszik majd a buliba vhogy.
    Jelenleg elég sok új autó van, a közfelháborodás se lesz nagy.
    Annál inkább majd 5 év múlva ... de akkorra már ez lesz a magyarok legkisebb gondja !

  • 2009.08.12 16:16:47zippofcy6

    Szeli2: mindkettő. Válság van a dolgozó magyaroknak.
    Az élősködő politikusoknak, bankoknak, nemzetközi tőkének meg jólét.

    Minél inkább válság van az elsőnek, annál inkább lét a másodiknak !

  • 2009.08.12 16:29:39MMaster

    Én az idén egyszerre vittem zöldkártyára meg vizsgára a kocsit, (lehet megéreztem előre az uj törvény) a tapasztalatom az hogy a féket futúművet lemérik mással nem foglalkoznak. a ZKn nekem is járatták a kocsit mire jó eredmény jött ki belőle.
    Az autóm egy 16 éves BMW ami manapság itt szuperluxusatónak számít évi 95 ezer lesz a luxusadó. akkor jön majd az évenkénti vizsgáztatás
    20 ezer.. az több mint 100 rugó kiadás évente a semmiért.
    Az utak álapota siralmas már 2szer lett szálszakadásos a gumim és rendőrségi helyszinelés ellenére se volt hajlandó kifizetni az útkezelő.
    Én azt mondom összekéne fogni ezek ellen a törvények ellen akár elmenni az európai bíróságig, felháborító hogy 600 ezer sőt sokkal kisebb értékű autókra is LUXUS adót szednek, aki ezt a törvényt kitalálta azonnal HOZZÁ NEM ÉRTÉS MIATT kirugni..
    az NKH szoftvereinél meg egyértelmű a korrupció, én magam is szoftver és hardware fejlesztő vagyok, ennek az összegnek a töredékéből sookkal jobbat lehetett volna csinálni....

  • 2009.08.12 16:53:05gnme

    Én csak egy aprócska tényt szeretnék beírni.
    Októberben jár le a zk ős fordomon. Műszakiztatni jövő év közepén kell.
    Kérdés: oktber 13-tól jövő év közepéig eltelik bizonyos idő. A fennmaradó időt a zk árából visszfizetik nekem az új műszaki vizsga napján?

    Erről a visszafizetésről is legyen már tervezet, mert ne károsodjak már meg azért, mert potyára csináltattam meg a zk-t, nem teljes kihordási időre!

    Kedves elvtársak, Béláim! Esetleg ne együnk egy tányér levest? ..hátha megvilágásodnátok!

  • 2009.08.12 17:07:45carbantartasz

    A közleményt kitevő Totalcaros munkatárs nem igazán érti a szöveget: szerintem az EME a Kökires beszerzést kritizálja, és a műszaki vizsgás korrupciós ügyek leleplezlését várná el, a zöldkártyás ügynek ehhez semmi köze...

  • 2009.08.12 18:21:40pink75

    engem megtalál az. aki az én munkámat átveszi-megveszi, mivel vállalom, névvel-címmel
    minden törvényjavaslathoz kérjük a neveket, címeket, köszönöm

  • 2009.08.12 19:22:26Bali01

    Mondta még annak idején a Feri,el lehet menni ebből az országból...lehet tudott valamit :-)
    Én mindenesetre jól érzem magam autó-ügyileg.Hallgattam a betyárra aztán kint vettem autót,tettem rá SK rendszámot és csak olvasom meg szörnyülködöm rajta,hogy itt mivel szopatják a jó népet.
    Igen eldöntöttem,a harmadik kocsim rendszámán is SK szerepel majd a csillagok alatt.
    Vicc ország.

  • 2009.08.12 19:23:29Bali01

    ja az IGEN,IGEN az kimaradt.:-)

  • 2009.08.12 19:30:01prez

    a zöldkártya és a műszaki vizsga érvényességi idejét év, hónap-ban kéne használni. pl. szeptember 15-én jár le a műszakim, de csak 5-re van hely, buktam 10 napot, legközelebb már augusztusban viszem stb.

    mondja már meg kedves NKH, a BKV buszok hol az anyámba kapnak zöldkártyát és hol műszakiztak. egy kis figyelmet a trolik is megérnek, kajak szét vannak rohadva. Ha én fele ilyen szar állapotban jelennék meg az autómmal a Mozak u.-ban azonnal tarkón lőnének a helyszínen.

    Azért az eredetvizsgáról se feledkezzünk meg, ott is lesz még hiszti.

  • 2009.08.12 19:40:02The Good Boy

    Bali01:
    Eddig nem helyeseltem az sk rendszámot, de mostmár úgy érzem, hogy a következő autóm nekem is olyan lesz. Sőt engem még az apeh, meg a fináncok sem fognak tudni (annyira sem) bacctatni, mert a feleségem révén van egy pár közeli szlovák rokon, igy nekem nem kell az ő szlovák lakóhelyükre sem ideiglenes lakcim (amit már többször is felajánlottak), hanem egyenesen valamelyik rokon nevére lesz véve egy autó, mellé csinálva egy szlovák/magyar/angol esetleg még német (mivel az osztrák határ mellett lakok) nyelvű kölcsönadási szerződés, aztán bek*phatják!

  • 2009.08.12 20:03:11fdavid

    Szerintem nem hülyeség akár évente átnézetni az autót. Akkor is, ha új, különösen ha egyévesen 80ezer van benne...
    A baj az, hogy mindez indokolatlanul sokba kerül.
    Láttatok már zöldkártyás vizsgálatot? Kb. 5 perc, amíg berregtetik a motort.
    A műszakin meg féket, lengéscsillapítót, felfüggesztéseket, lámpákat néznek, szinte semmi mást. 5-10 perc.
    A baj az, amikor a vizsgán felül 990-et fizetünk kíséőlapért, 9900-et új igazolványért, 300-at matricáért, stb -stb
    A végén a két vizsga 25 alatt nemigen áll meg akkor sem, ha a kocsinak semmi baja nem volt.
    Ha mindezért a negyedóráért mondjuk egyezményes 3000 forintot kérne a város egyetlen hivatalos vizsgaállomása, szerintem sokan morgás nélkül odavinnék évente a kocsijukat, és utána tudhatnák, hogy nincs nagy baja.

  • 2009.08.12 20:20:15Seregély

    Gondolom megint a szokásos magyar "köztes megoldás" lesz a vége. Beintegrálják a zöldkártyát a műszaki vizsgába, plusz marad a külön zöldkártya is, mivel más lesz a lejárati ideje mint a műszakinak. Tehát amikor visszük műszakira akkor is lesz zöldkártyás vizsgálat, ami hamarabb le fog járni mint a műszaki maga (mondjuk 1/2 év régi autónál, új esetében 2 év). Így mindenki jól fog járni, csak az autósok nem, akik fentartják ezt az egész rendszert.

  • 2009.08.12 20:29:21m13.zoli

    2 példa - no komment:
    1. 38 éves VW Bogár, felújított motorral, futóművel, kasztnival, stb. napi használatban, nem füstöl, 8 l/100 km fogyasztás, olajat ne eszi (havi 1500 km): zöldkártya évente; motor be se indít, fizetek és mehetek (várakozással együtt 30 perc).M űszaki vizsga: nem 'csókos', hanem bogárszerelő által felkészített és vizsgáztatott az autóklubnál; gond nélkül átmegy 2 évente.
    2. Nejem 4 éves Chevrolet Tacumája; havi 500 km, városi araszolás, 10 l/100 km, eszi az olajat, a korom miatt pucolnom kell az EGR-szelepet;tavalyi zöld-kártya: lásd az 1. pontot.
    Most akkor mi van a 12 éves korhatárral meg a többivel?!?

  • 2009.08.12 21:11:34Mindthegap

    @cardealer

    Tudod ha munkaidoben "2009.08.12 13:17:05" nem forumoznal hanem mondjuk megprobalnal autot ertekesiteni akkor lehet hogy az allasod megmaradna

    Szoval nem sirdogalni kell hanem dolgozni

  • 2009.08.12 21:42:11nikó 78

    Szóval lázadnak,hát ebben az évben nekem is lett volna min lázadni,integrált műszaki vizsgán kellet részt vennie a gépnek.A vizsga után kérdem az ügyintézőt,most már teljes értékű az eredetvizsgám?Kiröhög!!!!7 rugó csak arra jó hogy bekerült az autó az adatbázisba,tehát ha elakartam volna adni még meleg műszakival, új eredetvizsgázsgát kellet volna csinálnom.Ja és felhívta a figyelmemet, a papírt jól rakjam el amit kaptam,mert ha összeomlik a rendszer,(mert ilyen már volt) újra kell az erdetvizsgálat ha nem tudom igazolni a meglétét.MI VAN????????????
    PÉNZBESZEDÉS, LEHÚZÁS jött a válasz.


    Jó doldog,hogy elkezdtek zúgolódni, a minimum az lenne ha kártalanítanák a feleslegesen beruházókat.

    A hozzászólók között volt egy-két okos matekos, aki kiszámolta,nincs is nagy különbség a 2zk-1műszaki,meg az évenkénti összevont műszaki között.
    A gyökereknek üzenem,a műszaki vizsga a következőkből áll:átvizsgálás(előműszaki),felkészítés(alkatrész,illetve annak a cseréje,stb igény szerint lakatos, fényező.Na most tessék akkor kiszámolni mennyi is valójában az annyi,valószinüség szerint.

    Neveket kérünk ki találta ezt ki,elő lehessen készíteni a súlyának,termetének,nyakátmérőjének megfelelő drótkötelet,meg a 20éves zsigát felkésziteni ami majd meghúzza ha eljön az idő.

  • 2009.08.12 21:59:32The Good Boy

    kedves nico78!
    Én lennék az egyik győkér. akkor számoljunk:
    legyen a müszaki 30 000, a zöldkártya 10 000 (és akkor tényleg reális az ár, mert a zk-nál ennél olcsóbb a tarifa, de inkább kerekitsünk, most láttam egy maszeknál elvégzett müszaki+előmüszaki számlát, matricákkal mindennel együtt huszonezer ft volt, tehát itt is felfele kerekitettem).
    Tehát igy két év alatt van 1 műszaki+2 zk, azaz 30+10+10=50 000 jó magyar forint a jelenlegi rendszerben.
    Nem variálok, nézzük ugyanennyivel az elképzelés szerinti rendszerben, azaz éves viszonylatban. Legyen itt 30+10 a komplett műszaki, azaz 40, az két év alatt összesen 80 000. És ebből ki lehet vonni azt a pár ezer forintnyi összeget, amivel elvileg olcsóbb lehet. Ha jól emlékszem pont 30ezret mondtam, hogy két év alatt kb. ennyivel lesz drágább az új rendszer (ettől az új luxusadó-gépjárműadó éves szinten többe lesz, és az már elfogadott törvény). Szóval lehet kultúráltan győkerezni kedves kolléga, csak elötte reálisan kellene számolni.
    Egy megjegyzés: Azért a müszaki dijához hozzászámolni karosszéria meg alkatrészköltséget elég balga dolog, főleg autóbuzik oldalán, mert aki törődik az autójával, az nem CSAK müszaki elött cseréli a féket, kipufogót stb, javittat karosszériát, hanem akkor amikor eljött az ideje. Úgyhogy az ilyen tételeket nem kéne hozászámolni. Jóhogy a vizsgabiztos lefizetését nem akarod hozzászámolni, hogy pl. hibás kormányművel is átmenjen a verda.

  • 2009.08.12 22:55:39nikó 78

    Kedves The Good Boy!
    Aki műszakiztatott már autót tudja miről beszélek.Tiszta sor ha valami két műszaki között elromlik azt ki kell cserélni,mert ha rá van hagyva egyszerre sok a fizetni meg a javítani való.Alapvetően én olyan dolgokra gondoltam,ami közvetlen a biztonságos közlekedést nem befolyásolja mégis meg kell csinálni mert felírják.pl belémkötöttek,hogy kifúj a kipufogó,rossz aH4-es izzónak a vetítési képe mert, gyárilag szar,és nem vízszintesen áll benne a tompított lapkája kb 20db-ot átnéztem mire találtam 2 jót,és nem ragoznám.A költség mindenképpen elég jól megemelkedik a ráfordított időről nem beszélve.Kár matekozni.

  • 2009.08.12 23:36:29Triznyak

    "Az állam haszna jóval nagyobb az 1140Ft-nál, mivel rengeted széndioxid kvótát elad az állam. Ezért hoznak ilyen intézkedéseket, hogy vegyünk új autókat és legyen rajtuk zöld matrica. Minél kevesebb sárga matricás autó van az utakon, annál több pénze van állambácsinak."

    Ha már számszerűsítünk. 1180Ft a matrica és a kártya ára. Ezentúl fizetni kell az áfát és minden egyéb adót és járulékot is belőle, plusz évente úgy 200-300eFt-ot a rendszer üzemeltetésére, 3évente 90-120eFt-ot továbbképzésre. Hozzá jön még az internet előfizetés, a papírok, a tintapatronok és egyéb rezsik ára.Meg ugye a mérő állomásra ki kellett adni 2-3milliót.
    Tehát az, hogy mindössze az 1180Ft a kiadás rá, nagyon távol áll a valóságtól. Nagyjából akkor lehet vele keresni, ha naponta 8-10db zk-t csinál az ember. Idén ugyan már megszűnt, de eddig 8db-ban maximálták a napi adagot.
    Ha a zk-s egyszemélyes módban működik, nem is tud ennél többet megcsinálni.
    A széndioxid kibocsátásnak alapvetően kevés köze van a matrica színéhez, nagyjából 15%-ot bocsátanak ki a belsőégésű motorok, azaz a CO2 mennyisége fogyasztás függő, ezért is adják meg g/km-ben.

  • 2009.08.12 23:37:56tónik

    Milyen lapka? Szopatnak anyám, stop.

  • 2009.08.12 23:38:01sámuel

    cardealer!

    "tetves bankárok rablóhitelei miatt az emberek már így sem vesznek autót"

    Az emberek azért nem vesznek fel hitelt, mert betojtak az árfolyammozgásoktól. Forinthitelt meg a magas forint alapkamat miatt nem. E kettő egyike sem a bankot hibája, valahol az ország vezetésében lehetne kutakodni.

    A rablóhitel fogalmához meg annyit, hogy ha az autóhitel kis hazánkban valami miatt megkaphatja ezt a jelzőt, akkor ez a máig kétszámjegyű dealer jutalékok miatt van.

  • 2009.08.12 23:49:12Triznyak

    2 példa - no komment:
    1. 38 éves VW Bogár, felújított motorral, futóművel, kasztnival, stb. napi használatban, nem füstöl, 8 l/100 km fogyasztás, olajat ne eszi.....
    2. Nejem 4 éves Chevrolet Tacumája; havi 500 km, városi araszolás, 10 l/100 km, eszi az olajat, a korom miatt pucolnom kell az EGR-szelepet;...

    Ez így csúsztatás. A bogár ugyan tudja a rá kiadott határértékeket, amivel megfelel a rá vonatkozó előírásoknak, de valójában _nagyságrendekkel_ (!!!!) magasabb a károsanyag kibocsátása mint Tacumáé, még ha az eszi is a motorolajat.
    Amiben a bogár a legrosszabb, az a NOx kibocsátás, ezt ezek a motorok még kontrollálatlanul eregetik a szabadba.

  • 2009.08.12 23:51:23Venus

    Sámuel,

    rablóhitelen értsük azt, hogy pénzkibocsátáskor egyáltalán nincs fedezet a kamatra. Törvényszerű, hogy mindig bebukik valaki/valakik. Minél magasabb a kamat, annál többen.

  • 2009.08.12 23:51:26tónik

    "E kettő egyike sem a bankok hibája, valahol az ország vezetésében lehetne kutakodni."
    Ezek valóban nem, de a kezelési klts. növelés, horribilis lezárási díjak, árfolyamkövetéssel való trükkök, stb. igen. Azt pedig senki sem gondolhatta komolyan, hogy 150 ezer autót eladni évente, 5- 10 éves hitelekre hosszútávon lehetséges.

  • 2009.08.13 00:01:17Triznyak

    Seregély

    "Gondolom megint a szokásos magyar "köztes megoldás" lesz a vége. Beintegrálják a zöldkártyát a műszaki vizsgába, plusz marad a külön zöldkártya is, mivel más lesz a lejárati ideje mint a műszakinak."

    Pillanatnyilag az az elképzelés, hogy lesz egy 1,5 éves átmeneti időszak, ekkor a tulajdonos döntheti el. hogy a vizsgával egyszerre csináltatja, vagy külön. Elvileg addig a zk-ok is maradnak. De itt az sem biztos, ami már elmúlt. :-(
    Az is számoljátok bele a kiadásokba, hogy amikor bukik az autó a vizsgán, akár zk, akár műszaki állapot miatt, akkor az egész vizsgát kell megismételni annak _teljes díjával_ együtt. A zk méréssel pedig bármelyik autót bármikor el lehet húzni, a "megfelet" végeredmény sokszor csak jóindulat kérdése a mérést végző részéről!!

  • 2009.08.13 02:26:38bigpond

    vannak orszagok ahol megkerdojelezik a kotelezo muszaki vizsga letjogosultsagat, mondvan a balesetek kb 3%-a hozhato kapcsolatba a rossz muszaki allapottal.
    van erre valami statisztika magyarorszagon is?
    ha igen, biztos nem sokkal alacsonyabb mint 3%!

    az emberek hajlamosak megjavittatni a feket kormanyt futomuvet maguktol is, muszaki vizsga nelkul is.

    szerintem

  • 2009.08.13 02:28:21bigpond

    ja es a legjobb:
    lattam mar en rendor zsigat kifordult elso futomuvel.

  • 2009.08.13 11:37:16sidol

    Én is meguntam az itteni szivatásokat, köszi feri a cégemet már elvittem SKba, alig várom, hogy a kocsimra is rákerüljön a rendszám és szépen behozom majd az összes eddigi autópályás büntimet, mert egy petákot se költök ezentúl matricára meg a centrum zsebét sem fogom tömni...

  • 2009.08.13 15:25:06littleguy

    Hol is van ilyenkor a Magyar Autóklub? Vagy valami autós érdekvédelmi szervezet? És ejnye-bejnyézhetne itt mindenkinek, mert mindig az autós szív... :( Egyelőre.

  • 2009.08.13 16:15:49Solct

    http://solct.ath.cx/pics/smoky.jpg

    Amíg ezek az autók zöld plakekket kapnak, NINCS igazság!

  • 2009.08.13 21:34:05Cooper911

    Szerintem lehetne hosszabb periódusra adni zöldkártyát, viszont legyen útszéli müszeres ellenőrzés és a füstölő romokat kötelezzék egy héten belüli zöldkártya vizsgára.

    Igy mindenki inkább rendberakatná a motort minthogy akár hetente küldenék el vizsgára.

  • 2009.08.13 22:28:15Triznyak

    "Cooper911

    .... legyen útszéli müszeres ellenőrzés és a füstölő romokat kötelezzék egy héten belüli zöldkártya vizsgára."

    Elméletileg most is így van, csak nincs a hatóságnak egy vasa sem a műszerekre. Gyakorlatilag ezért adták ki anno is vállalkozásba a zk-t. Ha nem is egy hét, de 15 nap a mostani határidő. Illetve a helyszínen ennyire korlátozzák le az érvényességét, hosszabítani meg csak a "mozaikban" lehet.

  • 2009.08.13 22:33:27Triznyak

    "Solct
    Amíg ezek az autók zöld plakekket kapnak, NINCS igazság!"

    Ez alapvetően érzelmi megközelítés! Tudják ezek a határértékeket, még ha füstöt is látsz mögöttük. Nem az az igazán környezetszennyező ami látható, a többit meg elég jól tudják kezelni. Ezért jár nekik a zöld matrica.

  • 2009.08.13 23:38:01The Good Boy

    Cooper911:

    Van útszéli zk ellenőrzés, amit az NKH végez (legalább is felénk szoktak ilyet csinálni), és tudomásom szerint két hétre korlátozzák le a zk érvényességét (van külön egy olyan rész a zk lapon, oda irnak új érvényességet).
    Ez az egész zk és mv mizéria teljesen idejét múlt dolog. Legyen egységesen két év a müszaki 3 éves kor felett (most is ez van, az első 4 év után), aztán lehet közben ellenőrizgetni mobil rázópadokkal az autókat. Nem új találmány, kis beruházás, aztán lehet szürni a svéd ladákat meg a többi roncsot, ami közlekedik (sok helyen van már amúgy is hitelesitett - tengelyterhelés méréshez - megállitópontja az NKH-nak az országban)

  • 2009.08.14 12:33:56Solct

    "Triznyak

    Ez alapvetően érzelmi megközelítés! Tudják ezek a határértékeket, még ha füstöt is látsz mögöttük. Nem az az igazán környezetszennyező ami látható, a többit meg elég jól tudják kezelni. Ezért jár nekik a zöld matrica."

    És a szálló por nagyrésze és a szmog mitől keletkezik? Mi okból veszik elő a nagyrészt vétlen szárga plaketteseket kitiltás címén?
    Nem káros? Javaslom akkor a közvtlen hosszútávó mély levegős Audi TDI kipufogó szopogatását, mert ÖN szerint hegyilevegőt nyom.
    ZK-n nem néznek füstölési faktort, mint régen?

    Komolyan viccesk az emberek, amikor megmagyarázzák, hogy a guruló ráktenyészetek O2-t eregetnek :D

  • 2009.08.15 13:38:28Triznyak

    " Solct"

    Nem tudom Ön ezeket honnan vette, én ilyeneket nem írtam, azaz valótlanok az állításai!!!!!!!

    A szállóporért nem kizárólag a közlekedés a felelős! Alapból a 40-45%-a természetes alapú, ez nem befolyásolható. A maradékért okolható az emberi tevékenység, mint ipar, háztartások és a közlekedés is. Ebből nagyjából 35-40%-ért felel a közlekedés, de összességében!!, azaz nincs hatástanulmány külön a kipufogógázokra és a dieselekre.
    Attól, hogy a politika és a média erre rácuppant, nem válik igazzá, viszont, mint látható is, a közvélemény remekül manipulálható vele. Jellemző, hogy a tavalyi por hiszti esetében emlegetett értékeket nem a belvárosban mérték, hanem Nagytétényben. A szmogért, legalábbis az itt jellemzőért, a NOx-ok okolhatóak elsősorban, ez _nem látható összetevő_, és a modern dieselek ezt is elég jól képesek kezelni. Míg a sárga matricások, akár diesel, akár benzines, számolatlanul eregetik.

    "Komolyan viccesk az emberek, amikor megmagyarázzák, hogy a guruló ráktenyészetek O2-t eregetnek :D"

    Legyen kedves rámutatni, hol írtam ilyet!!!!!!!!! Vagy mégis csak az érzelmei vezették a fentiek leírásában a tényszerűség teljes figyelmen kívül hagyása mellett? :-(((

    Abba meg most ne menjünk bele, hogy a benzinesek _nem látható_ kipufogógáza mennyi káros, akár rákkeltő, anyagot tartalmaz, már csak a benne lévő vagy tucatnyi aromás vegyület révén is.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass