Volvo C30-as új arccal

2009.09.08. 18:44

Úgy tűnik, nem a C70-es az egyetlen Volvo, amely leveti unott arckifejezését. A C30-asnak azonban jól is állnak az új vonások.

A svéd tervezők szokásukhoz híven szigorú sablon szerint dolgoztak: a háromajtós modellen úgy változtattak, hogy passzoljon az XC60-assal megkezdett, majd az S80-as C70-es modellek megújításával folytatott sorba. A C30-ason azonban szerencsésebben mutatnak a felfelé húzott fényszórók, a nagyobb méretű hűtőmaszk és az új, nagyobb logó, mivel – szemben például a C70-essel – a C30-as karosszériája eleve viszonylag dinamikus, meredek övvonallal készült. Kérdés persze, hogy meddig marad elölről felismerhető a típus: van rá esély, hogy a közeljövőben az S40-es és a V50-es is ugyanilyen orrot kap, és ismét az unásig egyforma lesz minden Volvo frontkiképzése.

A kozmetikai frissítésen túl a Volvo kifejlesztett egy új, sportosabbra hangolást a típushoz, amely felárért lesz elérhető. Közvetlenebb kormányáttételt, 30%-kal merevebb rugókat, keményebb beállítású lengéscsillapítókat és vastagabb kanyarstabilizátorokat kapott ez a sportosabb kivitel, amelyet bármelyik motorral párosíthat a vásárló, csak a takarékosságra kihegyezett 1.6 DRIVe változathoz nem lesz rendelhető.

A többi változtatás kevésbé szembeötlő részleteket érint: módosítottak a középkonzolon, a kilincseken, és kevertek egy új, narancssárga árnyalatot az autó számára. A motorválaszték azonban egy jottányit sem változott, és a többi, drágán módosítható elem is maradt, amilyen volt, ami érthető is: a Volvót épp eladná jelenlegi tulajdonosa, a Ford, így csak annyit költenek a választék rendberakására, amennyit mindenképp muszáj.