Zseniális lehetne az új Trabant

2009.09.15. 17:08 Módosítva: 2009.09.15. 17:35

Kelet-Európa Minije lehetne a Trabant nT, de nem ártana bele egy jó erős turbómotor.

A Herpa játékgyár által építtetett prototípus tökéletesen hozza a klasszikus Trabi-stílusjegyeket: a kerek lámpák, a jellegzetes vigyorgó hűtőmaszk, a gótikus katedrálisok ablakait idéző hátsó lámpaforma, a tető fémkerete épp úgy megvan, mint az eredeti Trabant Kombin, de a rövid farrésztől az összkép még vagányabb, sportosabb. Kérdés nélkül elhinnénk, ha azt mondanák, hogy 180 lovas, turbómotoros kisautó lesz, a Mini vetélytársa, és egy percig sem kételkednénk az üzleti sikerben.

A tanulmány alkotói azonban nem így gondolják. Inkább az elektromos hajtásban látnak fantáziát, ami egyelőre finoman szólva bizonytalan fejlesztési irány: bár a kormányok és a nagyobb gyártók is igen lelkesek, nemigen látszik, hogy a vásárlók is készen állnak a lassú, rövid hatótávolságú és törvénytelenül drága járművek elfogadására. A Herpa mindenesetre villamos Trabit igér, 65 lóerős elektromos motorral, Li-ion akkukkal, 130 km/h-s végsebességgel, 160 kilométeres hatótávolsággal, napcellás tetővel, 20 ezer euró körüli áron. Az nT prototípus sokkal nagyobb, mint az eredeti Trabi volt: 3,95 méter hosszú, 1,69 méter széles és 1,5 méter magas, a tengelytávja pedig 2,45 méter, azaz nagyjából akkora, mint manapság egy szokványos városi kisautó, és 1050 kilogrammos tömegével nem is nehezebb. Négy felnőtt és egy gyerek számára állítólag még kényelmes is lenne a belső tér.

Ami még a gyártónak is hiányzik, az egy megfelelően bőkezű befektető: 30 millió euró kéne, hogy a gyártás 2012-re beindulhasson, ahogy tervezik. Egyelőre még senki nem jelentkezett, akinek volna ennyi felesleges pénze, hogy egy villanymotoros kiskocsi fejlesztésébe ölje, úgy, hogy csak a múltidéző forma miatt van rá esély, hogy a végterméket bárki megveszi majd. Pedig a Trabi feltámasztásában szerintünk is van fantázia, csak máshogy kellene hozzáfogni.

Időközben Frankfurtba küldött különítményünk is küldött néhány képet az új Trabi prototípusáról. Azt mondják, egyértelműen felfedezhető, hogy az autót alkotó alkatrészek zöme Volkswagen eredetű. A tervezők még arra is figyeltek, hogy a Trabant-nosztalgia alapkövei megmaradjanak: a kilincsváltó, a kesztyűtartót helyettesítő polc, illetve a végletesen egyszerű körműszer.