Nyolchengeres lesz a következő BMW M5

2009.09.29. 10:40

Úgy néz ki, a BMW összes nagy fordulatszámú sportmotorját nyugdíjazzák, helyettük a jövő M modelljeibe is kisebb hengerszámú turbómotorok kerülnek.

m5ss

Az M3-asról már korábban kiderült, hogy a következő generáció a most használt pörgős nyolchengeres helyett turbós hathengerest kap majd, és most hasonló hír érkezett az M5-össel kapcsolatban is. Az ötliteres, 507 lóerős V10-es helyére egy ikerturbós V8-as kerül, várhatóan ugyanaz a 4,4 literes szerkezet, amelyet az X5M-ben és az X6M-ben korábban már bemutattak. Ez a motor a két terepjáróval is könnyedén megbirkózik – 555 lóerős és 680 Nm a maximális nyomatéka – így az ötös kisebb homlokfelületű, és várhatóan jóval könnyebb karosszériájához is bőven sok lesz. Már csak azért is valószínű, hogy a BMW ezt a motort választja az új M5-öshöz, mert nem igényel további fejlesztést, egyszerűen csak bele kell tenni a következő ötös karosszériájába.

A V10-es a jelenlegi M5-össel és M6-ossal együtt megy nyugdíjba
A V10-es a jelenlegi M5-össel és M6-ossal együtt megy nyugdíjba

Később valószínűleg a kisebb modellek is megkapják a maguk négy- és hathengeres turbómotorjait, mivel a BMW csak ezzel a módszerrel tudja a szigorodó normákhoz igazítani sportos típusainak károsanyag-kibocsátását. Elveszítjük ugyan a nyers üvöltést, ami csak a kihegyezett szívómotorok sajátja, és úgy borzongat, mint semmi más, de be kell látnunk, a facsemeték fontosabbak.