Twingo, vényóc, középmotor

2009.10.26. 15:58 Módosítva: 2009.10.26. 16:05

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a V8-as öltöztet, különösen ha olcsó kisautóba építik. Láttunk már Daewoo Matizt és Citroen Kacsát nyolchengeres motorral, most pedig egy Renault Twingo készült el a francia Lazareth műhelyében.

A Renault bumfordi kisautójáról sok minden eszünkbe juthat, de a féktelen száguldás csak a legutolsó helyen. Az eredeti 60 lóerős motor erejéből legfeljebb arra futja, hogy a forgalom ritmusát tartsa a Twingo. A francia motorkerékpár-építő műhelyben azonban úgy vélték, egy nyolchengeressel igazi élményautót faraghatnak a kiskocsiból, és néhány hónap alatt meg is valósították a tervet. Ehhez persze alaposan át kellett dolgozni a Twingót. Bár az egyik legkisebb és legkönnyebb V8-ast kapta – a Rover 180 lovas, 3,5 literes alu blokkját – így is segédkeretet kellett építeni a motornak, és új hátsó futóművet szerkeszteni, hiszen a középre épített nyolchengeres ereje egy ötsebességes váltó közbeiktatásával itt szabadul az aszfaltra.

A V8-as Twingo sokkal fenyegetőbben néz ki, mint a motor teljesítménye indokolná: bő harminc centis szélesítés vonul végig az egész autón, a hasmagasság erősen közelít a nullához, hátul hatalmas, diffúzorba integrált trapéz-kipufogóvégek keltenek pánikot, és az egész 18 hüvelykes felniken, illetve elöl 230, hátul 320 mm széles Yokohama gumikon gurul. Belül csupán a műszerfal egyes részei emlékeztetnek rá, hogy eredetileg mi volt ez: Momo kagylóülések, puritán sportkormány és versenyautókban használt folyadékkristályos kijelző uralják a látványt.

A Lazareth szörnyecskéje leginkább persze hobbiautózásra, esetleg hétvégi versenyzésre alkalmas, másra nemigen, mivel az autóban még kisebb csomagoknak sem maradt hely. Az egykori motorteret az új himbás futómű keresztben álló rugóstagjai és a hűtőrendszer tölti ki, de a motor körül, az egykori csomagtérben sem maradt annyi hely, ahová akár egy zoknit be lehetne gyömöszölni. A V8-as brummogás és a meglepett arcok viszont mindenért kárpótolhatják, aki képes 70 ezer eurót fizetni egy-egy ilyen átalakított kisautóért.