Húsz évet késett a BMW M5 Convertible
2009.10.30. 13:44 - -
Az M5-os 25 éves születésnapjára szedték elő a naftalinból az egyedi prototípust, amely hajszál híján gyártásba került.
Eddig úgy tudtuk, hogy az E34-es ötös BMW-ből hivatalosan soha nem készült sem nyitott, sem kétajtós változat, csak a korabeli újságok pletykáiból sejthetjük, hogy a gyártó terveiben szerepeltek ilyen változatok is. Most azonban kiderült, hogy az ötös kabriót csak egy hajszál választotta el a bemutatástól. A BMW megmutatta az M5 Convertible prototípust, amelyet az 1989-es Genfi Autószalonon terveztek kiállítani, míg a korabeli cégvezetés az utolsó pillanatban le nem állította a programot azzal az indokkal, hogy az ötös kabrió elszívhatja a nyitott hármas vásárlóit.
Ezzel le is zárult a típusváltozat pályafutása, pedig a 315 lóerős, 3,6 literes hathengeres kabrióból mára nagyobb legenda lehetne, mint a négyajtós változatból. Így azonban csak egy poros emlék lett: most, húsz év után az egész világ megcsodálhatja, hogy miről maradtunk le.




Kommentek
2009.10.30 14:39:05dudee
elindulhat a gyártás... simán pariba van a forma a mai típusokkal :) egy klasszikus sosem megy ki a divatból :) Hajrá M5 Convertible :)
2009.10.30 14:40:41extrovertalt
zseniális vas
2009.10.30 14:43:20Slampixxx
Ahogy a fotókat elnézem, 2 is van a BMW-nek...
A vajbelsős, meg a szürke belsős.
Egyiket elfogadnám, örömmel. :-)
2009.10.30 14:43:22erneszt
Úristen de gyönyörű!
2009.10.30 14:45:51cartshee
Hát, tényleg többet ér a mai gömbölyű borzalmaknál... Autó formája van.
2009.10.30 14:50:4565éves
ajajj, jajj de szép, istenem !
2009.10.30 14:50:59Gaijin70
Aztabüdöskurvaéletbe.
Kár érte. A gyári cuopé-t is megnézném. Nem létezik, hogy ne hegesztettek volna össze egyet.
Mondjuk keret nélküli ablakkal.
Mi lehet még??????????
Ismert, hogy rács alatt őriznek M8-ast hengerenkénti pillangós V12-vel.. Talán le is van láncolva, mert ha egyszer elszabadul sose fogják meg...
Gaijin
2009.10.30 14:52:22karlmann
Miért nem dobják piacra, mint ahogy a Ford tette az I-es Mustanggal korábban. Tuti siker lenne.
2009.10.30 14:54:36manualis mammografus
osszefolyt a szamban a nyal :)
mindjart jonnek a hondasok...
2009.10.30 14:57:03"pálcika"
Ay E39 M5 Touringot páran megvalósitották :)
http://www.m5board.com/vbulletin/e39-m5-e52-z8-discussion/132836-bmw-m5-e39-touring-usa-here.html
2009.10.30 15:08:08Lord heckman
Jájj, ez nagyon szép!
BMW múzeumban ménem volt?
2009.10.30 15:17:08krepsz_zoltan
Slampixxx: Ahogy a fotókat elnézem, 2 is van a BMW-nek... A vajbelsős, meg a szürke belsős.
Vajbelsős? Hol? :-) Szerintem a fotókon egy autó látható, és abban szürke belső van.
Nem tudom, mint E34 M5 nekem nagyon szokatlan látvány két ajtóval és tető nélkül, fafejű módon megmaradok a limuzin formánál, számomra úgy az igazi.
2009.10.30 15:23:02repecs
Sátortetős model karcolódó műanyag hátsó ablakkal. Elektronyos van belőlle?
2009.10.30 15:23:57xaba99
körbezártvillám:
lehet 20 éves autókat újonnan venni. igaz, alkatrészenként, és neked kell összerakni. ;)
2009.10.30 15:25:37Johnny Bravo
Bár nekem is tetszik, azért az akkori gyártástechnológiával nehéz lett volna nem agyonnehezíteni, hogy merev is legyen valamennyire. Elég messze vannak ezek a kerekek egymástól...
2009.10.30 15:26:25laslo71
nekem volt E34 525i 24v-m. Nagyon szerettem.
szerintem a forma ma is eladható lenne egy mai energiatakarékosabb motorral
2009.10.30 15:31:00burgenlandi szmörf
Slampixxx[2009.10.30 14:43:20]: vajbelso, szurkebelso? Hol latod?
2009.10.30 15:33:57m_balage
GYÖNYÖRŰ! :)
2009.10.30 15:34:33PNP
Pár napja kombi 8-assal álmodtam, lehet olyan is van.
2009.10.30 15:39:18WSzabi
Gyönyörű darab.. Nagy kár érte hogy tesók nélkül árválkodik.
Még szerencse hogy kortárs Mercedes kollegájából a 124 E Klasse-ből készült kupé, és kabrió is, és így megszülethetett a 90-es évek legszebb formájú autója.
Kombiba is wunderschön :D
Danke vielmal Mercedes!!
2009.10.30 15:41:29littleguy
Némelyik külső képen (pl az elsőn is) úgy tűnik, hogy a fejtámla vaj színű... vagy valami olyasmi. Biztosan az tévesztette meg a kollégát! ;-)
Egyébként meg hogy is van az a szó...?? Ja, megvan: INSTANT GET!!! Eszméletlen gyönyörű! Imádom... kell egy...
2009.10.30 15:47:57t.o.d.
ajjaj, ez könnyfakasztóan szép...
2009.10.30 15:54:12Sztávrosz_
Hol egy flex?
Hazamegyek levágom
2009.10.30 16:00:59Alf
"döbbenetesen szép"
pfffff
uncsi
2009.10.30 16:04:05Sayniqua
Néha nem értem a marketingeseket.
Ez egyszerűen gyönyörű!
2009.10.30 16:05:33MrMBG
Azért megnéznék egy 89'-es 7-es BMW-t is, a klasszikus cápa formát, amit így konzerváltak mint ezt.
Az szerintem még jobban odaverne, mert szélesebb, hosszabb, exklúzívabb...
2009.10.30 16:06:58MrMBG
Valóban van a képen hátul 1 vajszínű is, de az szerintem már más típus.
2009.10.30 16:08:12zsüber
Te jó ég! Mik lehetnek még ott?
A színezett üveg miatt tűnik a felcsukott tetős szürke bőrösnek.
2009.10.30 16:09:05zsüber
visszavonva. nem néztem meg a többi képet
2009.10.30 16:22:37evil.
Valóban nagyon szép, én is szívesen körülnéznék a "pincében" mi kincs lehet ott:) bár tuti, h más gyártóknál is, merci, porsche stb. :)
2009.10.30 16:26:58Hümüzhümümüz
Azonnal börtönbe azzal, aki ezt nem engedte gyártani!!! :(:(:(
2009.10.30 16:27:26Börni Eklesztony
lehetnak abban a raktárban fasza dolgok! :D
2009.10.30 16:29:37akosg
Érdekes autó.
http://www.bmwism.com/all_bmw/bmw_m5_cabrio.jpg
Nekem régebben az tűnt fel, hogy az első 7-es BMW-ből (E23) is készült kombi illetve az 5-ös kombi is egy ritkaság (E28).
Ezen az oldalon találtok pár ritkaságot:
http://www.bmwism.com/all_bmws.htm
2009.10.30 16:43:22Avant1
8 évvel ezelőtt vezethettem egy kicsit egy kétajtós, ablakkeret nélküli E39 M5-öt. Kétajtós, hosszú testével és úgy rémlik, a 3,6 literes motorral.
Egyes BMW-sek szerint ilyen karosszéria gyárilag nem létezett (vagy mégis?) pedig ültem benne és igencsak gyárinak nézett ki, semmi kasztnioperáció nyoma nem látszott se közelről se távolról. Nem annyira ismerem a bimmereket, ezért kérdezem, mi lehetett az.
2009.10.30 16:45:00loláb
E34 egyértelműen a kedvenc bmw-m az elmúlt 20 évből. Kivülről se rossz, de igazából a belsejét, a középkonzolt szeretem.
Nagy kár, hogy nem került gyártásba.
2009.10.30 16:45:25Bocskov Jordán
Ez nagyon komoly! Egyébként a mögötte pózoló E39 kombi sem került sorozatgyártásra, pedig lett volna rá ígény...
2009.10.30 16:46:06Bocskov Jordán
Mármint M5-ben...
2009.10.30 16:56:07Jay325i
körbezártvillám:
jelenleg is lehetséges kifutott bmw-tipusok rendelése, pl 02 és e30 biztosan rendelhető ha bemész a müncheni gyárba és leperkálod kb egy új 7es BMW árát. Nemrégiben is gyártottak 3-4db 02est és e30ast egy németországi autós szaklap összehasonlito tesztje kedvéért. Ebből adódóan gondolom hogy a gyártósorok jelenleg is műküdőképesek és ugyan nincs nagy dobra verve, de biztos hogy van az a pénz amiért összeraknak neked egy új ondjuk e30 m3at vagy 2002turbót...
2009.10.30 16:59:39Bandika_SSS
Attttya isten de gyönyörű!!!
Most is elkezdhetnék gyártani, venném, és első nap ráverné ma faszomat! Már bocsánat... :)
2009.10.30 16:59:48Jay325i
avant1:
az általad emlitett típus létezik, de nem a BMW hanem egy BAUR-nevű mára sajnos becsődölt karosszériaüzem terméke volt, illetőleg többen is készitettek már "házilag" e39 coupe-t példa okáért keress rá neten a következőre:
"5. bmw találkozó soltvadkert" biztos van feltöltve sok képgaléria, én ott voltam és tudom hogy volt ott egy ezüst szinü e39 coupe, megtalálod a képek között.
2009.10.30 17:12:39m20b25
De gyönyörű! Az s38b36-tal pedig mehet, mint egy barom. De azért egy e34 M5 touringgal is kiegyeznék. Az legalább kapható volt, bár sokkal ritkább, mint az albínó holló.
2009.10.30 17:23:20Ben Zinkoot
Ó, az a kék vászontető. Az ízlésficamos germán fajtájukat. Külön rugdosás járna érte az alap rugdosás mellé amiért nem került gyártásba. Gyönyörű autó, gyönyörű formával. Mondom ezt úgy, hogy utálom a BMW-t.
2009.10.30 17:28:39Jay325i
avant1:
találtam is egy képet az emlitett e39 couperól bár ezen a képen nem teljesen látszik, de legalább tudod mit kell keresned ha érdekel:)
http://www.bmwpower.hu/gallery/displayimage.php?album=3321&pos=205
2009.10.30 17:50:04gergo
rosszul megvalasztott white balance miatt tunik ugy, hogy 2 auto van
2009.10.30 17:52:57SpeedFreak
Ez egyszerűen gyönyörű, hihetetlen, hogy az üzletpolitika meg a piackutatás a legszebb műremekeket temeti el örökre...
2009.10.30 18:00:19SpeedFreak
"akosg
Érdekes autó.
http://www.bmwism.com/all_bmw/bmw_m5_cabrio.jpg
Nekem régebben az tűnt fel, hogy az első 7-es BMW-ből (E23) is készült kombi illetve az 5-ös kombi is egy ritkaság (E28).
Ezen az oldalon találtok pár ritkaságot:
http://www.bmwism.com/all_bmws.htm"
Kösz a linket, remek kis vasak vannak itt.
A kedvencem :
http://www.bmwism.com/all_bmw/bmw_850_i_custom_cabrio_front_view.jpg
Ha egy ilyenre egyszer rátehetném a mancsomat...
Mondjuk ami reális és szintén nagy kedvenc a gyári E30 cabrio, csak nehéz olyat találni ami nincs szétcsúnyítva. Évek óta keresek gyári kinézetűt, de sajnos a 90-es évek végét kevés élte túl igénytelen tuning nélkül...
2009.10.30 18:09:56golf002
Miért kell manapság ien túl desingolt izéket gyártani, úgy érzem ma már ráerőltetik a túl formázott autókat a vásárlókra, pedig régen, amikor még nem marketing adta el az autókat... de kár, hogy nem lehet ma már ezeket a gépeket kapni, ez a borzasztó nem a CO:P
2009.10.30 18:10:40DonVincenzo
"...míg a korabeli cégvezetés az utolsó pillanatban le nem állította a programot azzal az indokkal, hogy az ötös kabrió elszívhatja a nyitott hármas vásárlóit"
Ez milyen hülye indok már? Nem jó üzlet nekik,ha az a sok elcsábitott vevő drágább autót vesz tőlük?
2009.10.30 18:10:49baseldon
az F Astraban is ilyen legbeomo van, most mar tudjuk, hogy miert
2009.10.30 19:03:05legkondishop.hu
stipistop
2009.10.30 19:21:11Stenyo
Érthető, hogy házon belüli konkurenciát jelentett volna, hiszen csodaszép! De az öreg négyajtós se hazudik. Körülnéznék a BMW háza táján. Mik lehetnek még? Hiába a legjobb autó a világon!!!
2009.10.30 20:07:21kocapecas
Elfogadnám. Télleg szép volt az e34. Nekem is egyik kedvencem volt.
Off: Ma Mezőtúr-Törökszentmiklós között a 46-oson megelőzött egy 530d Gt. Azt a qrva mámomros anyját mennyire jól néz ki az az autó élőben! Főleg a hátúlja.
2009.10.30 20:09:05duck
Azért legyünk őszinték: a BMW vezetése nem nagyon hozott rossz döntéseket az elmúlt 30 évben. Majd minden modellük sikeres volt, és az is a mai napig.
Az autó gyönyörű, de pont azért mert megkaphatatlan. Plátói..:)
Nekem az örök BMW etalon az e30 ///m3
2009.10.30 20:34:25mike1
Szép még mindig, de már tényleg avult, de azért 89-ben nem lett volna gyenge ilyennel járni amikor kb 1300-as zsigulik voltak az etalonok....
2009.10.30 20:39:47kocapecas
hátulja nem hátúlja bocs:D
2009.10.30 21:00:56Phőnök
E34-ből létezett kupé protó is. M8 is volt, 550LE, de annyira protó volt, hogy bukólámpája se volt. Sőt volt pár 830i is, de azokat bezúzták (asszem)
2009.10.30 21:01:51turbosprint
Hát biztos jó, de ugyanaz lehetett, mint ma is. Van egy várárlóréteg, aki szinte már emberfajta. Gyakorlatilag miért nincs 7-es coupe, meg 5-ös coupe? Hát mert a vásárlókat nem lehet kirobbantani sem a Mercedes E coupe-ból, sem a CL-ből! Abban az időben ott volt a w124 CE Mercedes, illetve a w126 SEC. Hiába a BMW teljesítmény-potenciálja, azok akkor ütöttek. Így megmaradt az M5 M5-nek, aminek kellett is lennie.
2009.10.30 21:05:10turbosprint
Ja, sajnos az e34-eseket is birtokba vette egy emberfajta manapság, élik is le őket rendesen. Kár értük. De én biztosan mást választanék. Akkor már V8 a németektől alternatívaként. 540i, az jöhetne, de inkább E420 vagy E500...
2009.10.30 21:07:35imrus22
Semmi bajom semmien féle márkával se
De az már rohadt unalmas hogy minden 1 - es nap valami szarságot lehet olvasni a BMW-k ről
elég unalmas már, maga a márka is meg maga a fellángolás is iránta
2009.10.30 21:08:40Gyurma73
az autóépítőknek jó mintául szolgálnak a képek.
2009.10.30 21:20:38csongiaparaszt
das Auto.
Chris Bangle: látod apja, ilyen egy BMW.
2009.10.30 21:29:55xenuka
ez is szép lett volna BMW 850 convertible:
http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://www.koenig-specials.com/bilder/bilder600px/600px/22-cabrioh.jpg&imgrefurl=http://motaz.co.uk/%3Fpage_id%3D14&usg=__vFiah-83Zlcqr1gwIHyvwBPIaEw=&h=330&w=600&sz=95&hl=hu&start=1&um=1&tbnid=5hwsum9_6_dPLM:&tbnh=74&tbnw=135&prev=/images%3Fq%3D850%2Bconvertible%26hl%3Dhu%26rlz%3D1C1CHMB_huHU294HU303%26sa%3DN%26um%3D1
2009.10.30 21:35:22turbosprint
Javítom! Mégse 540i... M3 helyett 2.5 16 Sport Evo, e90 M3 helyett C63 AMG, 5-ös helyett E, 7-es helyett S, púpos hátú delfin 5-ös GT helyett CLS... e36 M3 helyett C43 AMG, e46 M3 helyett CLK55 AMG... Alpina helyett Brabus vagy Va"th... Egyáltalán. Mercedes-Benz.
2009.10.30 21:50:10ladislaus
ez az igazi 5ös!!! a legszebb!!!
2009.10.30 21:52:14gecofeco
Dugnám :-)
2009.10.30 21:52:57gyerek9.3
turbosprint: egéségedre :D majd amikoa mosoból ki jövetnem indul mert beázik:) (pár mercivel már jártunk igy)
2009.10.30 22:09:40imrus22
köcsög BMW nem is autó egy hátsó kerék meg hajtású német gané
hülye gyerekeknek kapartatni bőven jó.amugy meg ezt a lada is tudja...
2009.10.30 22:11:11lugal
nem rossz, de nem is gyönyörű
a maga korában sem hiszem, hogy lenyűgöző lett volna. Német technika, német precizitás: két vonalzóval/vízszintes-függőleges/rajzolt csoda volna ez az autó? Legfeljebb azoknak, akik vak BMW rajongók, vagy nem néztek körbe az akkor gyártott többi igazán érdekes formák körül. Tegyétek meg, érdemes...
2009.10.30 23:02:31Uff
Nagyon szep. Akkor birtam volna ilyet venni amikor W124 es cabriot... szal nem valoszinu hogy lett volna ilyen autom, asszem hogy kiheverem, hogy nem gyartottak.
2009.10.30 23:06:37Uff
imrus 22: Tevedsz, a BMW igenis auto es nem gane.
Ha nem tudod mashogyan lerendezni a belso konfliktusaidat akkor ulj be a ladaba es latogass el egy szakemberhez aki talan segithet rajtad.
2009.10.30 23:19:58soleeroo
hat ez ranezesre eleg semmitmondo kocsi.
2009.10.30 23:32:58F/
Amíg nem látom lehetőségét, hogy akár csak egy 116i- hez juthassak újonnan (magas ár), addig inkább a VW autói azok, amikre csorgatom a nyálam. Ha mást nem is, de 3hengeres fapad Polo- t csak megengedhetek majd magamnak...
2009.10.30 23:52:13Mr.Tomcat
komolyan lehet olyat h ha elegendő pénzem van h nekem kell egy vaciúj e30 m3 ?????? :O
2009.10.30 23:59:00F/
Én kb. tíz éve a Saab 99- ről olvastam ilyet, hogy megfelelő összegért raknak össze a vevőnek új, 0 km- est belőle.
2009.10.31 00:00:23SzexPlanéta SzexShop
Kedvenc ötös bmw-m. Sztem ezt megkéne venni...
2009.10.31 10:04:23Heckantrieb
"komolyan lehet olyat h ha elegendő pénzem van h nekem kell egy vaciúj e30 m3 ?"
Ha van eleg penzed, mindent lehet. 2006ban a BMWCC legyartott egy vadiuj 2002tii-t:
http://www.classicdriver.de/de/magazine/3200.asp?id=5070
(Egyedul a nyerskarosszeria meg az ajtok voltak hasznaltak.)
2009.10.31 10:11:53Heckantrieb
"Ez nagyon komoly! Egyébként a mögötte pózoló E39 kombi sem került sorozatgyártásra, pedig lett volna rá ígény... Mármint M5-ben..."
Mire alapozod, hogy lett volna ra *fizetokepes* kereslet? Ismered az E34 M5 touring eladasi szamait?
E61bol pl a ma is kaphato M5. Azt miert nem veszel?
http://velocityresource.com/images/BMW_M5touring_07.jpg
2009.10.31 10:17:20Heckantrieb
"Ez milyen hülye indok már? Nem jó üzlet nekik,ha az a sok elcsábitott vevő drágább autót vesz tőlük?"
Nem. Egyreszt, az 5os a jobb felszereltseg miatt bonyolultabb, ebbol fakadoan a gyartasi es fejlesztesi koltsegei is magasabbak. A 3ason tobb a profit.
Masreszt, *minden* gyarto a tomegtermekekbol el (a BMW a 3asbol, a Fiat a Puntobol, stb), ha ezek a modellek szarul fogynak, lehuzhatjak a rolot. Ezert mindent, ami veszelyeztetheti ezeknek az eladasait, lesopornek az asztalrol. Amugy ez a par db, kezzel osszeacsolt prototipus (meg csak nem is eloszeria!) baromira messze van attol, hogy az "utolso pillanatban" fujtak volna le a gyartast. Meg a presszerszamok sem keszultek el.
2009.10.31 11:02:17mennyi?husz!
Akarhogy is van kibaszott jo nez ki! Aki kivancsi meg kepekre:
http://www.m5board.com/vbulletin/e39-m5-e52-z8-discussion/146154-one-only-bmw-m5-convertible-e34-bmw-m5-touring-e39-manufactured-bmw-m-gmbh.html#post1673033
http://www.bimmertoday.de/2009/10/29/bilder-infos-das-bmw-m5-cabrio-e34/bmw-m5-e34-cabrio-18/
2009.10.31 11:44:37taxi1.co.uk
Ki is rugta volna anno a 3-ast.
2009.10.31 12:55:14Polos
Jól látom, hogy ebben a cabrióban el lehet férni hátul két felnőtt embernek? 6-os képen elég nagy a lábtér, és az üléslap is elég nagynak tűnik.
2009.10.31 15:33:26justflash
hozom a pajszert, jön valaki?
2009.10.31 15:56:13M@tek@
Nem igazán kedvelem a BMW-t, de ezt a széria tökéletes volt, és a kábrió meg gyönyörű és tökéletes. RESPECT
2009.10.31 17:15:20don39
Kiváncsi vagyok,hogy mikor fog kipukkanni a mostani BMW desing,és hanyadik generáció után fognak visszanyulni,azekhez a régi stiluselemekhez.
2009.10.31 18:44:41Uff
Oszinten remelem hogy mielobb visszakanyarodnak a regi BMW stilushoz, ez a bangle csak arra jo hogy jobban tetsszenek a regi BMW k.
2009.10.31 19:59:43Mazdafan
Volt e34-es M5-öm imádtam. Csúcs gép volt, ez is az. Mazda 6 MPS-em odaadnám érte cserébe. :)
2009.10.31 20:53:42DonVincenzo
Heckantrieb
Megértem az érveid de akkor milyen üzletpolitikát folytatott a Mercedes? Egyidőben futott náluk a W124 kabrio és a W129 (SL).
2009.11.01 08:26:28Devil2
Érdekes az a hozzáállás hogy "elveszi a nyitott 3-as elől a vevőket" egyrészt ez tuti drágább lett volna, így még talán jobban is járt volna a BMW. Arról nem is beszélve hogy ma már van a BMW-nél is minden fiszfasz kategória és akkor azok nem veszik el egymás elől a vevőket? Enyhén szólva is: lol
2009.11.01 11:35:07SzexPlanéta SzexShop
A szürke belső azért tűnik vajnak, mert felülről megvilágítja egy lámpa.
2009.11.01 12:33:44AhdyZroe
Hondás jelen. :)
Fú de ronda, ótvar, öreg, német ipari hulladék. :D
Szerintem bejött volna. :)
2009.11.01 12:41:34BBandi
a BMW-t szidó IQ-harcosoknak:
ha ennyire szidjátok a BMW-t akkor no.1:miér olvastátok el a cikket és no.2:miér kommenteltek?
Nekem a BMW a legjobb autó, mégse szidom a Mercit, Audit, Jaguart, Hondát stb. h mekkora szarok.
Kinek a pap, kinek a papné...
2009.11.01 13:21:27Sida103
Nem vagyok kabrió fan, se BMW fan!
Japán forever és Hodna tulaj vagyok!
De tetszenek a BMW-k! Ezt az 5-ös kabrót nagyon nem tudom hová tenni! ha nyernék a lottón, építenék egy parkolóházat (privát garázsnak), biztos lenne egy emelet ahol csak gyönyörű gyári BMW-k lennének!
Akárki akármit mond, a BMW is szerves része az autós világnak! Akár a persztizs, tuning, oldmobil, drift, sport...stb.
Én sajnálom hogy manapság az autóknál a kor számít! minél fiatalabb annál jobb! Jó lenne látni egy öreg üzletembert milliókkal a zsebében, hétvégén, feleségével a hétvégi vikkentházba kocsikázni, egy ilyennel, nem pedig a legújabb, legcsicsásabb, fogyasztói társadalomra szabott "autókkal"!
Összeségében! Én japán párti vagyok, de az "ellenfeleket" is lehet tisztelni!
Minden tiszteletem a tervezőknek és kár hogy nem került gyártásba!
2009.11.01 17:08:15allahdamit
Apuuuuu-anyuuuu...
Ezért kellene a németeket megbüntetni nem a holokauszt miatt...
Először magamalá pisiltem gyönyörömben, majd ideges, a végén zaklatott lettem...Mindíg azt néztem, h egy e34 coupe mennyire dögös lehet, cabrió nem az én világom, de ettől függetlenül mutatós, hard toppal rohannék venni...
szerintetek mennyi esélye lenne, ha az egyik donor e34 szedánt átműteném coupé-vá...kapna forgalmit?
most nem a hülyegyerek gsi asztra hátsó ajtó lefalazásről beszélek, hanem egy picit hátrébb löködni a B oszlopot :-)))
szerinttetek?
2009.11.01 19:34:48csuvakka
Sokáig lesz még itt ez a cikk?
2009.11.01 20:59:29MilitaryPolice
Nem tudok hideg fejjel ítélni, mert négy éves koromban már biztosan fertőzöttje voltam a veséknek a hűtőrácson. (azóta tudom az eszemet.) Az E34 ennek az állapotnak a szimbóluma. És ennek is esszenciája az M5. A kabriót nem vették volna, még 20i változatban sem. Az elegáns emberek akkoriban valóban Mercedessel jártak, az Audira is szartak. A vetélytársak csak motorikusan villoghattak, a forróbb vérű uraknak jó volt a szedán 5-ösből is, S4-ből is.
Chris Bangle kitépett egy darabot a lelkünkből, ezért meg kell döglenie!
2009.11.01 21:03:26MilitaryPolice
Azzal a magas beosztást elért Mercedes ügynökkel együtt aki odaengedte.
2009.11.01 22:00:17Dávidkirály
@allahdamit:
Meg lehetne csinálni mindent, csak pénz kérdése. Van az országban két ajtós Vento és Bora kupé is. Utóbbi tulajával beszéltem párszor, neki be van írva a forgalmiba legálisan minden. Csak nagyon sok pénzbe volt. "Átépítési engedély"-lyel kezdődik a folyamat az NKH-nál.
2009.11.01 23:48:06romesz
Nem gyart le egyetlen autogyar sem egy befejezett sorozatot megrendelesre.
Nekem eddig 4 BMW-m volt jelenleg is van ketto az igaz csak E36 az egyik az 4 ajtos a masik egy cabrio.
Annak ellenere, hogy tetszik ez az E34es nem hiszem, hogy kifizettem volna ra azt amivel tobbe kerul. Gyorsasagra nem tud tobbet mint az enyimek es 1-2 embernek ugyan olyan kenyelmes a kicsi is.
Szerintem is elszivta volna a vevok egy reszet az E36-tol es akkor mar nem lett volna olyan gazdasagos a BMW-nek mind ket model gyartasa.