Készül a Ford új izom-V8-asa

2009.11.14. 08:24

A 6,2 literes óriásmotort a Chrysler Hemi és a GM Vortex V8-asok ellen vetik be. Állítólag a Mustang számára is készül egy változat, bár elsősorban pick-upokba és nagy terepjárókba szánják.

boss62

A fejlesztés alatt álló V8-as 9,8:1-es kompresszió-viszonyával és hengerenkénti két gyertyájával állítólag alapkivitelben is 411 lóerős lesz, de úgy hallani, készül belőle bő 500 lóerős változat is. És ezek még csak szívómotorok – ha valaki rá találna illeszteni egy kompresszort, alighanem könnyedén túllépné vele a 700 lóerőt. Valójában senki nem számított rá igazán, hogy Detroitban még előállnak egy ilyen vadonatúj, de a régi alapelvek szerint épített nyolchengeressel – elvégre maga a Ford is inkább turbós V6-os motorral igyekszik kiváltani a régi benzinfalókat – de úgy néz ki, a V8-as legendáját a Ford sem meri teljesen kiirtani. A legnagyobb, legerősebb modelljeikben még jó ideig ilyen szörnyetegeket használnak majd, persze egyre több fogyasztásmérséklő trükkel.

Egy legendás elődje után Boss-nak is nevezik az új motort, amelyet várhatóan az F sorozatú pick-upokban vetnek be elsőként, de elképzelhető, hogy az egykori Boss Mustang is feltámadhat általa – egy olyan izomautó, amely könnyedén tarthatja a lépést bármelyik Chevrolet Camaro vagy Dodge Challenger változattal.