Dacia Duster, az első terepjáró sörnyitóval
2009.12.08. 15:06 - Hírszerkesztő
Lassan kiteljesedik a Dacia-kínálat: a Logan és a Sandero után megérkezett a Duster is. A formaterv új, a kerekek szép nagyok, és van 4x4-es változat is, de a műszaki alapok változatlanok, így a Duster együtt készülhet a többi Daciával.
Az autó formaterve nem különösebben eredeti, vagy érdekes, egyszerűen hozza a mini SUV-ok kötelező kellékeit: nagy kerekek, masszív sárvédő-szélesítések, doboz-sziluett és sok fényezetlen műanyag elem az autó alsó szélén. A többi Daciára nem hasonlít igazán, egyedül a Sanderóra emlékeztet halványan az ajtókon végigfutó íves törés miatt, de az az érzésünk, ezt a megoldást is csak a szükség szülte, mivel a két típusra láthatóan teljesen azonos első ajtók kerülnek. Ezen kívül csak a sörnyitó-szerű jelvény és a Dacia felirat mutatja a rokonságot.
A látszattal ellentétben a Duster műszakilag igen közel áll a többi Daciához. A padlólemez ugyanaz, a Renault-Nissan B0 platformja, amelyre a Logan és a Sandero mellett több hasonló méretű Renault és Nissan típus is épül. Autó hossza 4,31 méter, azaz csupán két centivel hosszabb a Logannál, a szélessége viszont 1,82 méter, azaz 8 centi a különbség – ennyit ad hozzá a szélesebb futómű és a masszívabb sárvédőívek. A motorválaszték is csupa ismerősből áll, a Dustert 1,6 literes, 110 lovas benzinmotort, vagy 1,5 literes, 85 lóerős turbódízelt kaphat.
Az egyetlen újdonságnak ható megoldás az összkerék-hajtás, amely használható automata üzemmódban, fixen összezárható, vagy akár teljesen le is kapcsolható a hajtásláncról. Természetesen lesz fronthajtásos kivitel is, ami nyilván olcsóbb lesz, és valamivel könnyebb is: a Duster négykerék-hajtással 1280, kétkerék-hajtással 1180 kilogramm. A magas Dacia persze nem igazi off-road jármű, de 200 mm-es hasmagasságával, és 30 fokos első, illetve 35 fokos hátsó terepszögével elvben földúton is egész jól boldogul. Ráadásul az autó megtartott valamit a Daciákra jellemző tágasságból is: a csomagtere alaphelyzetben is 475 literes, és lehajtott hátsó üléssel akár 1,6 köbméternyi csomagot is elnyelhet.
A Dacia Duster először Európába, Törökországba és Észak-Afrika egyes országaiba érkezik meg 2010 tavaszán, de nyárra Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrika délebbi régióiban is megkezdik a bevezetését. A gyártás eleinte kizárólag a Daciánál folyik majd, de 2011-ig Oroszországban és Brazíliában is beindul a termelés.




Kommentek
2009.12.08 19:06:07BMW ///
scsaba1
X1-es-nél is ez van.
2009.12.08 19:07:26jcs
Remélem nem is vesztek egyet se, ti MAGYAR SZNOBOK, amúgy ki nem sz.rja le. Jo lesz ez masnak, nemetnek is. Vetkőzzétek már le ezt a daciafobizmust.
Egy román
2009.12.08 19:09:55butch400
Nem tudom, miért van még egy ilyen kocsira szükség. Ez az autó 3 milliót érhet meg, ha nagyon fel van extrázva, akkor is 4 alatt meg kellene állnia. Ez egy Dacia, olcsó márkaként van reklámozva. Azt pedig nem csodálom, hogy belső képet nem mertek közölni :D Szóval ha olcsó lesz, akkor még jó vétel is lehet, bár kicsit fölösleges modellnek tűnik.
Ja és tudom, hogy szőrszálhasogatás, de a hírszerkesztőt tanítsa már meg valaki helyesen írni :P.
2009.12.08 19:11:28jcs
járjatok gyalog
2009.12.08 19:12:37BMW ///
jcs
Gratulálok a románságodhoz.Szép nemzet
2009.12.08 19:16:06gyökérgumó
Egyetértek az előttem szólóval
2009.12.08 19:18:15Zahal
Nem hinném, hogy rossz autó lenne ez.
A magyar bunkóautósok majd ilyet vesznek, feketében (kezdő manager), illetve ezüstmetálban (30-as anyuka, viszi a kölkét iskolába).
2009.12.08 19:19:13gyökérgumó
Bár románnak a kordé való. A Magyar ember az ősi Magyar földön, azaz a mai románia területén is szekérrel járt régen. A románok inkább menjenek vissza indiába, az iparuk az ottani szinvonalat képviseli, az identitásuk meg megfelel az ottani elvárásoknak.
2009.12.08 19:21:16redriot77
Eddig ez a legjobb Dacia design. Tényleg egész jó. Olyan mint egy amerikai SUV kicsinyített mása. Egy Dodge Durango vagy egy GMC is ugyanilyen buflák, elnagyolt, részleteiben kidolgozatlan valami, rengeteg műanyaggal. Ez nem feltétlenül rossz dolog, egy földutakra, nem kímélő használatra készült autónak nem kell olyan finoman cizelláltan reprezentálnia mint mondjuk egy prémium sportszedánnak. :)))
2009.12.08 19:21:43Szabbbika
Nem szeretném megsérteni azokat, akiknek tetszik..
Nekik kell elszámolni az ISTEN színe előtt.
Nekem ocsmány.
2009.12.08 19:29:14gergo
utobbi idoben jo sok dacias sajtokozlemeny van. lehet is mindet kommentelni.. :]
erdekes, de nekem tetszik. full-full diesel lenne 3 millio kornyeken, lehet vennek is
2009.12.08 19:38:06redriot77
Hiába nem néz ki rosszul, hiába adnák négymillióért, azért inkább vennék 3 millióért egy használt Hyundai Tucsont vagy Kia Sportage-et, ha má' mini-SUV. Jobbak is, meg a tököm sem akar úton-útfélen mindenkinek magyarázkodni, hogy mér' vett román autót. (ez azért még nem sznobság talán)
2009.12.08 19:49:07lótumfaktum
majd mehetnek érte a sárba az aróval.
2009.12.08 19:50:57Shopping
3.5 millió max.
2009.12.08 19:53:29Drótmalac
Tavaly Monte Carloban láttam egy Logant monacoi rendszámmal.Igazi egyéniség volt a sok Bentley Continental GT között.
2009.12.08 19:53:49tomekka@index.hu
Ha magyarázkodnod kell, akkor egy Kia.val is kell...
Nekem tetszik...Román...z már inkább francia...a családban volt Dacia, 1987-ben, pont 5 évet vártak rá..:-)Erre hátha nem kéne annyit...
Ha 3,5 mill, akkor elég komoly ellenfél lehet a magyar piacon sok autónak...Csak költeni kéne marketingre, a Kia ezelőtt 5 évvel egy hányásrakás volt...mára meg abból adnak el majd a legtöbbet...
2009.12.08 19:55:26victor vacendak
Az Aro már jó régen megszűnt, ébresztő. Éppen egy amaerikai üzletembör vitte csődbe. A Dacia-t fikázni nem csak sznobizmusból lehet, hanem tapasztalatból, igényességből. Ha abból indulunk ki, hogy a Suzuki az etalon az olcsó autók között, akkor a Dákó csupán két-három klasszissal rosszabb...:-D
2009.12.08 19:57:47tomekka@index.hu
Szabbika! Te mivel közlekedsz ebben a pillanatban?
Nem bántásiból mondom, de ez a magyar betegség...nem ültél benne, nem láttad csak képen, de biztos, hogy úgy szar, ahogy van...
volt egy kollegám, aki fennhangon hangoztatta, amikor megvettem a hondámat, hogy Ő nem venne japán autót...Nem is vett, mert nem volt jogsija, és állandóan könyörgött mindenkinek, hogy vigye már el...
Egyébként egy kicsit volvo xc, egy kicsit skoda yeti, egy kicsit captiva...az a legkevésbé..
2009.12.08 19:59:11Félkegyelmű
Hülye fasz Dacia Duster.
2009.12.08 20:00:53tomekka@index.hu
Jah, és 3 millért amilyen sportage-t, vagy tuscont kapsz...annál ez biztos jobb...ami azokból 3 mill, az kb 2004-max 2005-ös évjárat...kb 150 ezer km-el az órában, ami reálisan 300 ezer...De mindenki maga dönti el...
2009.12.08 20:01:22Draz$é
inkább egy 5 éves nem tetsző x3 mint ez, amugy tetszik de új autótt soha nem vennék
2009.12.08 20:08:30Dr. Schwanzkopf Rudolf
Sok fanyalgó kétszínű fasz... Titokban meg majd meghaltok, hogy átülhessetek a Switfből meg a leharcolt Golfból, Audiból ebbe. Magyar előítéletek rulez, és rulezni is fog mindig...
2009.12.08 20:11:26Szabbbika
tomekka@index.hu
Golf V.
2009.12.08 20:13:41werroni
Maskepp lesz belole egy 1.5 dci 105 pacival is, ugy nez ki ezt a hirszerkeszto kifelejtette (forras www.promotor.ro, "trei motoare: un benzinar de 1,6litri şi 110 CP plus două dieseluri de 1,5 dci de 85 şi 105 CP")
2009.12.08 20:14:00Szabbbika
tomekka@index.hu
Azt írtam "ocsmány".
De tőlem lehet szar is..
2009.12.08 20:14:31audigarage
A sör nem ital,az asszony nem embör,a medve és a dácsia nem játék.
2009.12.08 20:17:04chrisbv
nem hiszem el hogy ti arrol beszeltek hogy a roman igy a roman ugy...bla bla bla.Ez nem a Total car, vagy mi a fene.14 evig eltem Magyarorszagon de par eve Londonban elek.el se hiszem hogy egy csomo paraszt tanulatlan bunko(tisztelet a kivitelnek)azon ar szintenagadtak hogy"ti elvetitek tolunk erdely"es "minden ami roman rossz".Inkabb beszeljetek a kocsikrol,tapasztalatokrol, hogy ha mar ezen az oldalon vagytok.roman vagyok es az nem jelenti az hogy minden tetszik es minden jo ami roman.tudom hogy van nagyon sok rossz velemeny Romaniarol de ne felejtsetek el hogy most Romania megelozte Magyarorszag sok szempontbol.most a magyarok jarnak att dolgozni...stb. a Dacia Dusterrol cska az tudom mondani hogy jol nez ki de attol meg lehet hogy egyu szar auto.az ido majd eldonti.kelemes unepeket mindenkinek!!!!!
2009.12.08 20:20:54ElZáróvonaL
volt dákóm, kettő is; szépen sorban egymás után.
gondolom nem kell mondanom, hogy biztos vagyok benne, a kommentezők nagy része akkor még zazsiban volt. vagy ott sem.
röviden: ócsó húsnak híg szokott lenni a leve. ez dáciáékra fokozottan áll.
egy terepgépnek viszont strapásnak illik lenni. ha az, akkor valahol tök mindegy hogy néz ki.
nagyarcú "ismerősöm" a Tuareggel három bírt menni - addigra ásta el magát, majd össze is szarta magát némi erőltetés után az elektronika -, ott ahol az ütött-kopott, közel húsz éves, hótt szakadt, ronda kocka merga vígan tovább ment a dolgára (vadászni vitt)
na ott ahol ez a jószág terem, majd hamar kiderül mire is lesz jó. úgy is tervezek egy erdélyi kiruccanást
2009.12.08 20:40:26jelentéktelen alak
Iriszi: Akkor ki venne bármilyen Rönót is? :-)
A koncepció autó nekem is nagyon megtetszett. Az igazi, nem az én ízlésemnek való..
2009.12.08 20:43:27kmernok
Ha valakinek ciki a Dácia, az Orosz piacon Renault jellel is meg tudja majd venni. A promotor.ro szerint 11000 és 17000 euro között lesz az ára, ezek szerint az 1.6-os kb.2,9 M-tól indul, a legdrágább dízel olyan 4,5-nél áll majd meg. Szerintem ez versenyképes, még egy ilyen sznob országban is...
2009.12.08 20:59:39mondeo_v6
De tényleg, tudom, hogy ez az ország, ahol az 1.2 tfsidcpdi Audi A8 a lenne a slágerjárgány csak mert audi. De 15 éve még az ezeröcsi király volt, csak mindenki igyekszik elfelejteni..
Nekem tetszik, a hűtőmaszkot leszámítva.Nem kéne, de nem azért mert dácsia. Semmire nem becsülöm ezeket a Q7, x6 stb. Terepre niva kell, uaz, gaz, L200. A többi meg 2-3 tonnás péniszpótlék.
2009.12.08 21:11:21princza
duster: porrongy, táblatörlő rongy.
:O
2009.12.08 21:25:18Roadkill
Szerintem ronda, de en alapbol minden SUV-ot utalok :)
@chrisbv: Top Gear elso epizodjat lattad-e? :)
2009.12.08 21:43:10X Thomas X
jcs
akkor vegyél magadnak ilyet.
dacia szar volt, most is szar és szar is lesz.
2009.12.08 21:44:24iteresante
Miértkell fikázni, sztem nemrossz! Simán ringbeszálhatna a magyar terepjárokkal! "vagyolyanok nincsenek"?!..
2009.12.08 21:47:07kopasztelefonálósbéemvésparasztállat
Már látom magam előtt a sok, széleskarimás oláh gáborcigányt, ahogy a zebra közepén leparkol ezzel a szépséggel. Bár lehet, hogy a kiköpött szotyihéj gellert kap majd az alulméretezett ablakok keretén...
2009.12.08 21:50:30GERI87
chrisbv
gondolom te a román asszimilációs politika "gyönyörű" példánya vagy. grat hozzá.....láttam már ilyet.
birom az ieneket! aki nem születik annak amivé lett annak mindig nagyobb a pofája....pl Napoleon.
2009.12.08 21:52:36GERI87
jcs
neked is hasonlókat.
2009.12.08 22:28:48csongiaparaszt
Hehe, csókolom, tessék mondani, ez itt a TC, vagy a kurucinfó?
Sok kicsi csonkamagyar iqnindzsa: nem elég, hogy az autókhoz nem értetek, de még gyökerek is vagytok.
Ha nem tetszik, járjatok magyar SUV-val.
Ja, hogy olyan nincs?! Mi is a "magyar autó", a Suzuki???
Sír a szátok.
2009.12.08 22:29:38Calyx
Nekem először a Nissan X-Trail jutott az eszembe a képek láttán. Dehát valójában rokonok.
2009.12.08 22:34:02Zahal
gyökérgumó: a hozzászólásod igazi magyarsoviniszta, szűklátókörű, klisékből felépülő tahóság. hogy a magyar már ősidők óta szekéren járt a most románnak nevezett földön, a román meg húzzon vissza Indiába.
elmondom neked, hogy Románia előrébb tart, mint Magyarország, mert ott van akarat, némi összetartás, és kevesebb gyűlölködés (ez élteti a magyart), meg kevesebb "dögöljön meg a szomszéd tehene", és bűnbakkeresés.
2009.12.08 22:36:52GERI87
nem az autoval van a baj.
csak utálom amikor egy "nemmagyar" ossza itt a dolgokat rádásul "szinmagyarul"..mer az kicsit furcsa...nekem.
2009.12.08 22:38:41GERI87
mert ott van akarat, némi összetartás, és kevesebb gyűlölködés"
ja a magyarok beolvasztását szivesen tekintik össznemzeti dolognak..abba öszetartanak télleg meg akarat is van rá...huuu de szép..
na végeztem off.
2009.12.08 22:52:42S. TommY
Hmm... Egész korrekt kis autót hoztak össze a Dacia-ék vagyis hát Renault ez... Ha kevés pénzért akarsz nem rossz autót jó választás a dákó' (bár a kopogós műanyaggal meg kell barátkozni).
2009.12.08 22:53:18chrisbv
Nem Roadkill ,nem latam a dacia a top gearben....Nem tudom hogy mire gondolsz Geri87.Mar regotta nem jartam magyar oldalon.Ma, a Volvomra kerestem valami hozaszolasokat mikor latam ez az egesz ami nekem tenyleg hihetetlen.Londonban nem erezni azt a rasziszmus ami Magyarorszagon van.es amit jobb,az hogy nem faj a fogad hogy a szomszednak milyen kocsia van mert te is vehetsz akarmilyen kocsi.ismerem olyan aki egy ocska nissan mikraval kozlekedik pedig nagyon gazdag....Remelem a tobbi hozaszolasokat a kocsikrol szolnak majd.nagyon szeretem regen a Total Car es tovabbra is szeretni fogom es punktum.
2009.12.08 23:08:47Roadkill
@chrisbv
Nagy kar, potold minnel hamarabb. Romaniaban forgattak, a Transfagarasan-ert utaztak (ami szerintem is az egyik legjobb driving road), de benne van a parlament alatti alagut is, meg sok mas. :)
2009.12.08 23:11:05nick2005
Egész jól néz ki ez a kocsi. Ha nem tudnám, hogy milyen márka, leginkább azt hinném, hogy valamelyik koreai gyártó - leginkább a Hyundai - egy új modellje. Kiváncsi leszek az árára. Ha jóval olcsóbb lesz, mint a Skoda Yeti, akkor nyerő lehet a kategóriájában. Nekem jobban is tetszik, mint a Yeti, de ugye kinek a pap, kinek a papné. Másrészt meg élőben is látni kellene. Van erről a kocsoról valahol olyan kép, amin a beltér is látható?
2009.12.08 23:11:22Rá Dios
Nekem tetszik és itthonra biztosan több, mint elég.
Pedig dolgoztam olyan helyen, hogy az én Ford Explorerem volt mind közül a legkisebb autó.:-)
2009.12.08 23:23:12chrisbv
Ja,az latam Roadkill . kb kett hete volt ,de abban a ferrari ,aston martin es lamborghini volt a lenyeg.ja meg persze benne volt egy Dacia amelyknek nem tudom pontosan a tipusa.Hat nem tudom hogy hogy van az hogy mikor kulfoldiek filmeznek Romaniaban midig betevednek valami kis cigany faluban is.en sosem latam ilyen falu mint ami a top gearben volt,dehat ez van,romaniaban van azt is es kesz :).tovabbi szep napot mindenkinek
2009.12.08 23:38:55tekniq
chrisbv: Nyilvan a sztereotipiakra jatszanak ra, mert valahol ezt varjak el a nezok. Nyugaton valami ilyesmi kep el a romanokrol:
http://www.3sat.de/mediathek/?obj=15017
Nezd meg, ha van fel orad, erdekes.
2009.12.08 23:54:28Gringo
Szerintem baromi jól néz ki. ha a belbecs is hasonlatos lesz a külcsínhez, veszek egyet. lefeszegetem, vagy lefedem valamivel a Dacia feliratot, és a szomszédokat megüti a guta az irigységtől.
2009.12.09 00:02:42FalóNyúl
Vajon miből van ez ha csak 1280 kg ??? Hungarocell? Enyvezett papír?? Ennyi a súlya az én Toyota Aurisomnak....
2009.12.09 00:23:59ZasTempra
Hát kövezzenek meg, de ez nekem tetszik. Fogalmam sincs miért. Pedig a Sandero még annyira se tetszett mint a Logan. Ki kéne egy ilyet valamilyen nyílt napon próbálnom, aztán ha tetszik, 5-6 évesen használtba' megvenni (mert talán arra kp-ra is kifizethető lenne, és talán még nem amortizálódik le annyira). De ahogy magamat ismerem, inkább valami fiatalabb olaszra gyűjtenék :)
Jaa és nekem az ég világon semmi bajom nincs a Daciával, sem a Suzukival, csak az a furcsa hogy akinek ennél jobbra telt mint a Dacia vagy akármilyen olcsóbb újautó/használt autó, akkor az miért nem örül neki és miért érez ellenállhatatlan kényszert hogy ezeket az autókat mocskolja. Vagy lehet velem van a baj...
2009.12.09 00:27:41Petrochelli
nah most komolyan ez a kocsi jól néz ki, van tömege masszív, erőt sugárzó :D
És nem hasonlít semmire, nem a szokásos sablon design.
És helye is van, mivel alapvetően a gyártó keleti piacra szánta, ahol ugye nem a legjobbak az utak. Két kerékkel vagy néggyel, azért a magas hasmagasság sokat segít...
2009.12.09 00:39:08ZasTempra
Zed, elfogadom a véleményed, az ívek a kerékjáratnál tényleg randák, de nekem még egészbe' akkoris tetszik :D De a keletójrópéen tulkok szerintem nem fognak ilyenre átpártolni, mert még mikor ez az autó 18 éves lesz, még akkor se tudnák megvenni lehet :D
2009.12.09 00:39:58tamasz
Hi, Falónyúl!
Az Aurisod belefér egy Logan csomagtartójába.
2009.12.09 00:47:25tamasz
Néztem, nézegettem a Dustert és arra gondoltam,hogy inkább veszek egy AUDI Q7 6.0 V12 TDI quattro DPF-t vagy 37milláért,szerintem az sokkal jobb!
2009.12.09 06:23:16zsebi66
Sok okos hozzászólás van. Egy biztos hogy a Dacia majdnem az egyetlen gyár a válságban amelyik nőtt, nem is keveset. Természetesen a Német autócsere program is hozzátett rendesen. Manapság 3 hónapra lehet Logan MCV-t kapni. Ez nem azt mutatja hogy kuka lenne...
Hazájában a négykerekes "papucsdácsiák" nagy igénybevételnek vannak kitéve az utak rossz állapota miatt. Nem igazán akad ellenfelük árban és használhatóságban. Lehet fikázni, meg falloszhosszabbítókat párosítani vele, de állítom hogy ez is fel fog mászni a Hargitára. Nem lesz túl olcsó mert az elmult 3 évben felépítették valamennyire a piacot. A Skoda is a "kuka" volt angliában 15 éve-. Változnak az idők X-es urak...
2009.12.09 06:51:56tcom
Nem szerettem volna politikai témájú hozzászólással terhelni a fórumot, de azért mégis nevetséges, hogy egyesek szerint Románia megelőz minket. De miben? A gépgyártásban biztosan, de az életszínvonalban? Nem hallottam róla, hogy tömegesen telepednének magyarok Romániába, mint fordítva. Tessenek csak elmenni egy kicsit Romániába!!!
Elnézést!
Viszont a SUV-juk az nagyon jónak tűnik. Persze az ár? Nyilván a tehetősebbje nem Daciát fog venni, inkább a feltűnési viszketeg részletes vevőké lesz. Hogy aztán bukjanak 2 misit 3-4 év alatt az autón, mint általában minden új autón.
2009.12.09 07:00:54cobra427
Jéézus!Ennyi márka b..zi!
Nézzetek meg egy RAV-ot vagy egy Grand Vitarát.Tiszta kopogós műanyag a belseje.A lemezek kívül egy erősebb oldalszéltől is huppognak.Nem beszélve az állítólagos megbízható technikájukról.
Mindkét típus előszeretettel jár a szervizekbe, általában elektronikai problémákkal.
Ezzel ellentétben a Renault szervizekben nem is találkozol a Daciával.Hogyan lehet ez?
Úgy hogy végtelenül egyszerű, de megbízható technikát építettek az autóba amit nem bonyolítottak sz..rá elektronikával.
És ha már a műanyagra van valaki rákattanva, akkor vegyen mondjuk Q7-et 25 misiért, annak a kötelező szervize csak 120 ezer lesz( ha nincs vele semmi probléma), az adójáról, fogyasztásáról és tényleges szervizköltségéről már nem is beszélek.(Egyébként szerintem jó autó).
2009.12.09 07:08:17cobra427
ZED! Neked biztos az új Z3-as A5-ös S500-as sem tetszik mer ha ennek játszik a fény a kerékjáratán akkor, ha a véleményed veszem figyelembe, ezek úgy néznek ki mint akiken átment az úthenger!
2009.12.09 07:11:03cobra427
Bocs! Az új BMW Z4 -re gondolam!
2009.12.09 07:29:58PathosVerdesIII
Jópofa ez a Dacia, ha elég olcsó meggondolom a cserét, de mindenképp összekeres kell. Vagy Skoda Yeti.
2009.12.09 08:03:41Zahal
A Dacia-val versenybe szállhat a magyar autógyártás. Ja, hogy nincs olyan? :-D
2009.12.09 08:12:57gigabursch
Nekem pl. tetszik...
2009.12.09 08:45:04Bodzaszedő Manager
Egy ilyen román csodának az árából már lehet veni használtan terepjáró AUTÓT is venni.
2009.12.09 09:17:20X Thomas X
48csongiaparaszt
a DACIA mióta román? már semmi közük nincs hozzá.
francia az egész. ne itt okoskodjál hülyegyerek
2009.12.09 09:17:25okta
"A Dacia-val versenybe szállhat a magyar autógyártás. Ja, hogy nincs olyan?"
Egy kis történelemismeret nem ártana, hogy miért nincs magyar autógyártás és mennyire román a mai Dacia... (magyarul mit gyártanának a Renyó NÉLKÜL most Pitestiben)
Az autó meg majd kiderül hogy milyen. Aki öt kép alapján megmondja hogy jó vagy rossz, az vagy zseni, vagy...
Oszt hibrid lesz-e belőle? :-P
:o))))))))))
2009.12.09 09:18:02X Thomas X
még a gyárat is viszik ki lassan romániából...még keletebbre
2009.12.09 09:21:41sien
cobra427
lovaskocsik és társzekerek is keveset vannak szervizben. te tényleg erénynek tartod a kevés elektronikát? azért ez kicsit rossz. 1300 kg. könnyebb mint egy mondeo, és nem hiszem hogy ezért mert carbonszálas a karosszéria és könnyített a motor. annyira pedig ne legyünk már álszentek hogy lesznobozzuk akinek fujj a dacia. mi lesz még? hülye sznob aki nem mleko reggeli italt vesz tej helyett?
2009.12.09 09:44:37razsa
Megint megkaptuk a szokásos TC fellengzős dumát, mert nem 15 milla és legalább 3 literes...
"Az autó formaterve nem különösebben eredeti, vagy érdekes, egyszerűen hozza a mini SUV-ok kötelező kellékeit:"
"Az egyetlen újdonságnak ható megoldás az összkerék-hajtás, amely használható automata üzemmódban, fixen összezárható, vagy akár teljesen le is kapcsolható a hajtásláncról."
Öcsém!! Ez egy DACIA! Persze rönyó meg minden, de ahhoz képest ez teljesen korrekt!Sőt nagy dobás.
2009.12.09 09:55:51S. TommY
Ehhmm... "Szerencsémre" nem vagyok abban a helyzetben, hogy új autóval járjak, de Fater igen, mit hoz az élet SUV-ja van. Amikor körbenézett a piacon alkudozni egy keveset ki ad olcsóbban jobbat. Bizony megnéztük a mindenki által nagyon fényezett Q7-est. Kimondani is szinte már félelmetes... Iszonyat nagy állat kívülről... Nemtudom ki nézett már meg egy Master v. Boxert vagy más áruszállítót belülről?? ... kábé az a látvány fogadott... ennyit a nagy isten 4karikásról... az ára meg a legkevesebb 14milla lett volna ezért 3-4 Dustert is vehetek akár...
2009.12.09 10:05:00GsiFan
Hát ha már nagyon választanom kéne akkor inkább ez a román ramaty, mint a Koleos...De ha beletették volna az 1,9dci-t akkor szerintem simán jó is lehetne, de a belső térre a Logané után inkább nem vagyok kíváncsi.
Egyébként szerintem az eleje kicsit hasonlít a Jeep Commanderrére, bár lehet hogy csak én gondolom így.
2009.12.09 10:15:28tomee-ka
Az érdeklődést felkeltette..
Amúgy formailag nem bántó,
mint a Logan, megkockáztatom,
egész jól sikerült..
De Dáciat soha nem vennék,
mert kedves jcs én "MAGYAR SZNOB"
vagyok, aki nem hajlandó egy
olyan autót venni, melyet a ti
"nemzetetek" (??) gyárt..
Nem ésszerű, de kit érdekel, ez a VÉLEMÉNYEM!!
2009.12.09 10:20:28konti10
Fosbarna dácsia, amit a franciák terveztek és románok szerelnek össze. Veszek egyet.
2009.12.09 11:08:57Tescosropi
Ha nem lesz olyan "büdös" belül mint a Logan akkor robbanthat a Dákó a piacon:D Elsőre korrektül néz ki, minden az árától fog függeni...
2009.12.09 11:31:53Zahal
okta: miért nincs magyar autógyártás, hajjjaj-jajj....(nagy sóhaj). jó kérdés. miért nincs magyar tenger, miért nem ér a magyar paszuly az égig?
másképp tegyük fel a kérdést: román autógyártás miért VAN?!
(az, hogy francia, naná, francia alapvetően, mert a Dacia mindig is Rönyó koppintás volt. Nade így is, akkor is VAN román autógyártás)
tomee-ka: sebaj, a te pénzed nélkül is bőven elfut a Dacia.
---------
olyanok vagytok, mint a karját-lábát vesztett lovag, aki benyögi, hogy "Egyezzünk ki egy döntetlenben!"
2009.12.09 11:46:48kiflis
sziasztok : igen első ránézésre a képek alapján jónak tűnik. Az idő majd meg mutatja ,hogy valóban olyan-e.Az embléma pedig csak egy dolog lehetne akármi is ,az autó a lényeg,az ára,és mindenki maga dönti el mibe ül nemzetiségtől függetlenül.
2009.12.09 18:38:28motyo87
Nekem bejön, lehet fikázni :) Azért van egykét érdekes komm. (1280kilóhoz 110ló már fikázódik, mert dácia... Kb. ugyan ekkora súlyú VW golfba igenüberfasza az 1,4 75le.) Vmi fenomenális ami itt megy... Mondhatni viszonylag nagy autóm van, és full-extrás, de Tetszik ez a dácia... és tényleg régebbi rönó technikát alkalmazva nem lehet rossz, műanyagot meg megkell szokni, bár gondolom azért normálisabb anyag lesz belül mint a loganban.
2009.12.09 21:00:45asdsadsad
A legolcsobb model 12000euro lesz es a legdragabb 15000euro lesz
2009.12.09 21:01:16Jahhny
ZasTempra csak annyit szeretnek toled kerdezni te milyen autoval is jarsz???mert lehet hogy minket akik romaniaban elunk keletójrópéen tulkoknak tartasz de szeretnem hoza fuzni hogy meg engedhetunk magunknak egy ilyen autot peldaul en egy 2004-es Mercedes Benz E 220-al jarok hoza teszem full extras ja es nem apukam vette mint peldaul a te autodat (bocs lehet nincs igazam)hanem en dolgoztam ra ja es 26 vagyok....mellesleg a fonokom az egy Mercedes Benz GL 420 CDI ami 2008-as!Szoval te milyen autoval is jarsz???
2009.12.10 00:21:47Hondafan
Dacia dzsip Commanduster. Ahhoz képest, hogy mit szenvedtünk a régi dákóktól.... Szerintem sem rossz, a képek alapján (!). Azért én még várnék azzal, hogy megvegyem, de egyet szívesen kipróbálnék valami nagyobb benzinessel. Ha lesz.
Nagy magyar kommentelő nacionalistáknak meg kívánom, hogy legyen (a magyar autógyártás megindulásáig, felíveléséig) olyan nemzet által gyártott autójuk, akikkel nacionalizmusuk, idegengyűlöletük ellenére is szívesen járnak!
Csak lehetőleg olyan vidéken járjanak, ahol MAGYAROK élnek elkülönítve azoktól, akik elsősorban EMBEREK (értsd: nők, gyermekek, férfiak), s másodsorban magyarok. Nem elég még ebből a gyalázatos hozzáállásból? Itt szurkáljátok a román állampolgárságú magyarokat, aztán tavasszal mentek arra az oldalra szavazni, ahol magyarnak érezhetitek magatokat (akik az állampolgárságot megadták volna a román magyaroknak is)?????? Az iskoláját már, mikor fogunk az előrehaladással foglalkozni, amúgy magán és nemzeti szinten is? Jól mondják: "...aki hátrafelé néz, az seggel megy a jövőnek..."
Annak járhat(na) az orcája, aki tud jobbat gyártani. Annak viszont nincs rá szüksége. Magyar testvéreim.
S most nem azokkal szemben szóltam, akik szerint szutyok, remélem, érthető volt. Az ízlés dolga.
Nekem is jobban bejön a CR-V.
2009.12.10 00:52:17Sanyix
Az se véletlen, hogy Magyarországon nem fogy annyira a román autó. Talán ha tennének gesztusokat pl. autonómiát Székelyföldön, akkor jobban sikerülne megnyerniük az emberek bizalmát. Így el lehetne hitetni, ők is európai ország, európai gondolkodással és ennek megfelelő színvonalú autógyártással.
2009.12.10 22:00:19sien
azért ez egyre melegebb. audi q7 et párba állítani egy dácsiával:D és a dácsiát kihozni győztesnek. hát ehhez kell egy elég fura világnézet. vagy inkább vicces...
akinek nincs pénze suv-ra annak minek? nem fér el egy kombiban? mindenképpen suvot kell venni mert anélkül nem élet az élet? terepre úgyis szar. de venni kell, ha mást nem dácsiát.
2009.12.14 14:51:38Logansatya
A Logant is fikázzák itthon.
Akinek van szereti, és strapabíró, megbízható, tágas autó, nem egérkamion, mint ártársai.
A németeknél teret tudott nyerni a nácizmus, nagy árat fizettek érte, mégis újra nagyhatalom.
Veszik a Dáciát mint a cukrot miért?
Mert racionálisan gondolkodnak.
Ja és hogy a német presztizsverdákat kik szerelik össze???
A sznobságot jól tükrözi a Daciák eladási mutatói szerte az EU-ban.
Ha a Duster csak annyira lesz megbízható, ár-értékarányos mint a Logan tarolni fog a világban.
2009.12.15 10:03:09csaba722
Mostanában inkább a cseh-szlovák autókat kellene bojkottálni!Lásd Benes dekrétumok,szlovák nyelvtörvény,Sólyom kiutasítása stb.
2010.01.15 23:09:49PivoLogan
Sziasztok!
Beleolvastam pár hozzászólásba, érdekes vélemények jelentek meg.
Nekem Dacia Loganom van és teljesen elégedett vagyok vele. Eljutok vele egyik helyről a másikra, gond nélkül és az összes cuccomaz is magammal tudom vinni. Mindezt családos emberként...
Jó fogyasztás, megfizethető adó. Ár érték arányban talán a Dacia a legjobb.
Továbbá ezeket az autókat a kelet-európai utakra tervezték. Tanúsíthatom, hogy így van. Erdélyben sok vacak úton jutottam át gond nélkül a Logannal.
Sőt, alkalmasint még a román rendőrök is elnézőbbek egy magyar rendszámú Daciassal szemben.
A román ipart egyszerűen nem szabad lebecsülni. Tetszik-e vagy sem, megelőztek minket. Jó politikusok...tudják hova helyezkedjenek. Egyre több erdélyi költözik haza...
Tisztelettel,
Pivo
2010.01.22 10:43:31annyátok
Logan fikázók! Amit nem próbáltatok ki nem kéne leszólni.Ja és nem román hanem FRANCIA!!
Lehet,hogy nektek egy szaros ocska vasastok van!!
2010.01.31 18:26:06Nick1001
Sziasztok!
Végül is én a Duster miatt kerestem fel ezt az oldalt és sokat gondolkoztam, hogy írjak e?
A Román-Magyar ellentéttel kapcsolatban!
Aki magára veszi azt sajnálom! De a véleményem a következő:
Két éve magyarként válalkozom Romániában és azt vettem észre, hogy ez az egész gyülölet csak fel van fújva! Legalábbis ROMÁN - MAGYAR gyűlölet! Az úgymond igazi románok nem gyűlölik a magyarokat, csak sajnos a székely társadalom miatt, akik nem hajlandóak az országuk hivatalos nyelvén megszólalni, akik a románokat azért gyűlölik, mert románok, a magyarokat, minket meg azért mert magyarok! Szóval nincs Román -Magyar gyűlölet! Székely - Magyar gyűlölet van! Tisztelet a kivételnek, de majd meglátjátok a reakciókat erre a hozzászólásomhoz és azt kell mondjam, hogy nem sok kivétel van!
Hozzá teszem, nagyon jól érzem magam az országotokban!(székelyek), bár nem székelyföldön válalkozom, hanem teljessen ROMÁN területen! Honfitársaimnak pedig: Ha hiszitek ha nem a Román -Román rész sajnos valóban megelőzött minket!
De ez van, majd egyszer vissza előzünk!
Az üzlet jól megy, nincs magyar gyűlölet ....!
Ennyit erről!
Az autót pedig meg látjuk milyen lesz!
Egy Magyar válalkozó Romániából!
2010.02.09 16:32:12tony montana
Üdv mindenkinek!!!Szerintem nem rossz így kívülről nézve!A belsejét ma néztem meg egy fotón az sem vészes annyira.Ha tényleg egy Fiesta ára lesz akkor sok ember fogja ezt választani!!!Amúgy Németországban a legfrissebb ADAC listán a Dacia az első 5-be van:)))))))Lehet fikázni a sok nagyképű hülye gyereknek!!!!
2010.02.27 22:01:37dacia_forever
Ti sok hülye magyar (tisztelet a kivétel) fikázátók a dáciát de ti mien kocsit gyártotok? Suzukit de az se a tiétek.Én erdélyi vagyok és a dacia lehet nem a legjobb nem luxus auto de nekünk van egy 1988-as dacia 1310 és még mindig jó.És egyébként a dacia már nem is dácia renault alkatrészekből van csak a neve az.Magyarok akkor fikázátok a daciat mikor saját jobb autótok lessz.És az alkatrészre sem megy rá a gatyád.Mehetsz a BMW-vel lámpája eltörik több száz euro.Szerintem a dacia jó autó.Aki szerint nem kapja be.
2010.03.05 19:23:41Gördülő tonna
Egyetértek az előttem szólóval!!! Igaz én itt élek Magyarországon, de lássuk be a "buszokon" kívül nincs járműgyártás magyar színekben, mármint ha a CREDO nevű cseh tervezésű köpedelmet busznak nevezhetjük. Szép ez a DUSTER és szerintem mai DACIAK megállják a helyüket minden téren. STRAPA BÍRÓAK és EGYSZERŰEK!!! Azt kellene megnézni, milyen céllal gyártották őket!!! Ezek a kocsik még akkor is mennek majd, amikor a többi gyártmányról csak beszélnek, milyen jó volt. :-) Lehet BMW-d Mercedesed, Volkswagened, Audid, Bentleyd, ezek használata csak múló gyönyör, és presztizs. :-)) A DACIA pedig a használhatóságot tartja szem előtt, ezt ne felejtsd el, és ilyen szemszögből próbáld nézni, főleg vékony pénztárcával!!!
2010.06.06 11:44:27Toyotásember
Én Toyota Hi-Lux terepjárón nőttem fel, több ezer kilométert raktam bele hegyi utakon, túrista ösvényen, vízparti ingoványokban túrakísérő autóként, de mindennek a megbízhatóságnak, kezelhetőségnek, és terpjáró képességnek az ismeretében is azt mondom hogy az adatok, és a videók alapján a Duster 4x4 egy igen jó családi-hétvégi autó, amivel én személy szerint simán ki mernék menni terepre.
Ui: Ha az elektronikákkal, és az 1.5 DCi motorral nem lesznek bajok, könnyen lehet hogy a Toyotám utánn néhány év múlva ilyet veszek, persze csak az összkerekes jöhet szóba.
A benzines gyári fogyasztási adata nem tűnik vészesnek, de egy gázinjektor rendszert beszerelve egyből annak is barátságos üzemeltetési költségei lehetnek.
Ui: A nagy magyar Dacia fóbia miért él még mindig, amikor mindenki Skodával jár, bezzeg azt is hogy leszólta mindenki, most meg a Fabia, és az Octavia igen előkelő helyen van a hazai eladási listákon is.
Az is VW technika, és azt is a csehek gyártják nem a németek. Látni a párhuzamot????
Jut eszembe Suzuki, na annak is annyi köze van magyarországhoz hogy mi gyártjuk, és a minősége teljesen jó, mert jó a gyártási technológia!
Üdv
2010.06.06 11:57:53Toyotásember
Nem tudom kinek volt már szerencséje Lada Nivához, na annaál puritánabb, rondább stb autót én nem nagyon tudok elképzeli, pedig igen jó a fantáziám.
Ja jut eszembe baromi megbízhatatlan is tud lenni.
De vannak autók amiket nem a szépségükért, nem a hűtőmaszkon levő casiilogó logóért szeretünk,hanem mert egyszerű, olcsó, és tökéletesen ellátja azt a feladatot amire szánták, ha mindezek mellett még jó a formája is, mint szerintem a Dusternek akkor az nyert ügy!
Ja kopogós műanyagok, be lehet ülni egy átlagos felszereltségű néhány éves japán Pick-Upba, vagy egy Landrover-be, és csodák csodája pont ugyanúgy kopog benne minden műanyag, illetve kopogna, de normális ember az autót vezetni és nem kopogtatja.
Mindezt szerintem
2010.09.03 12:46:39schofer
Daciagyűlölő Románfóboknak!
Néhány adat a Dacia múlt évi és idei teljesítményéről:
1.
311 332 db. eladott autó, Romániában piacvezető, 29%-os piaci részesedéssel. Ez az autómennyiség 6 évnél nem idősebb, hiszen 2004. évben debütált az első Logan. (http://www.renault.com/en/Groupe/marques-du-groupe/Pages/dacia.aspx)
2.
2004 óta 6 típusát gyártják a Dacianak (Logan, Logan MCV, Logan Van, Logan Pick-up, Sandero és Duster) a világ 3 kontinensén. (http://www.renault.com/en/groupe/renault-dans-le-monde/pages/renault-dans-le-monde.aspx)
3.
Németországban például a 2010. év első félévében 17 107 db. Daciat adtak el. A teljesség igénye nélkül még néhány adat: Franciaország: 64 287 db., Olaszország: 13 755 db., Spanyolország: 12 144 db., Törökország: 6 667 db., Belgium: 5 400 db., Ausztria: 2 766 db., Hollandia: 2 693 db., Svájc: 2 517 db. eladott autó. (http://daciagroup.com/en/sales/)
Következésképp a fenti birkanemzetek között, minket, magyarokat természetesen nem jegyeznek, hiszen a Magyarországon eladott Daciák száma elenyésző. Vegyetek használt nyugati autót a szomszédotoknak, közben rinyáljatok, hogy magas a svájci frank és elszálltak az autóhiteleitek. Csomó hűje nyugati meg Daciát vesz (nemcsak második autónak) és röhög rajtunk, hogy a széthajtott roncsaikat tízezer eurókért elhordjuk tőlük (mindegyik csak 120 ezer km-t futott).
Ps.: Azért nem tesznek a Dusterbe 1.8-as motort, mert akkor a Nissan Qashqait nem tudnák eladni. Ez ilyen egyszerű.
2010.09.07 13:08:08kyanzes
Az importőr szerint ha most rendelem meg, akkor 2011 májusa környékén várható a Duster. Köszi! Egyébként Renault Fluence dettó.
2010.09.08 19:36:26kerkuska
Én meg már meg is rendeltem még áprilisban és október 18.-án mehetek érte.1.5 dci 4x4 110 lovas változat Exeption kivitel fulos bőr belsővel vonóhoroggal 4.720e forint.Ezt az autót lehet fikázni de hasonló kivitelt 7-8 milla alatt nem igen árulnak .Én munkára fogom használni és nálam már a Rönó márka többszörösen bizonyított benzines és dizel kivitelben is.