Saab gépsorok, aprópénzért

2009.12.28. 12:31

A kínai Beijing Automotive két teljes gyártósorral, valamint két padlólemez és kétféle motor gyártási jogaival lett gazdagabb, és mindezért annyit fizetett a General Motorsnak, amennyiért egy átlagos autó gyártását sem lehetne előkészíteni.

A távol-keleti gyártó szerint az összeg 200 millió dollár, azaz mintegy 140 millió euró volt. Ezért cserébe megkapták a kifutó 9-5-ös és a modellfrissítés előtti 9-3-as teljes gyártósorait, két, valószínűleg még a régi Saab technológiát hordozó négyhengeres motor teljes dokumentációját, és az összes, ezekhez kapcsolódó jogot, így elvileg bármikor elkezdhetik ezek gyártását. A Beijing Automotive persze nem utángyártott Saabokat szeretne készíteni, de kiindulópontnak kiváló lehet a két régebbi modell, hiszen így is korszerűbbek, mint a legtöbb hazai tervezésű kínai autó. A cég 33 milliárd yüant – azaz mintegy 3,35 milliárd eurót – költ a következő három évben önálló típusválasztéka kialakítására, ami nem kis összeg autóipari léptékkel mérve sem, de a Beijing vezérigazgatója szerint a GM-től szerzett technológiával négy-öt évet spórolhattak a fejlesztési időn, és nagyjából megfeleződött az az összeg is, amelyet a versenyképes modellek kifejlesztésére kellett volna elkölteni.

Mindeközben a Saab sorsa továbbra is bizonytalan. Bár a GM korábban bejelentette, hogy egyszerűen megszünteti a márkát, az utolsó vásárlójelölt, a Spyker újabb ajánlatot tett, amellyel még megmentheti a svéd autómárkát. A labda most ismét a General Motors igazgatótanácsánál van, amely várhatóan már csak az ünnepek után dönt arról, hogy elfogadja-e az új ajánlatot.