Hírek Hírek

Rekord-üzemanyagár 2010-re

2010.01.01. 15:51 - Hírszerkesztő

320 forint fölé emelkedett egy liter benzin ára – így fizetjük meg a költségvetés falánkságát, és ez még csak a kezdet.

Az egyik árnövelő tényező a jövedéki adó növelése: a kormány döntése alapján a benzinre 10%-kal, a gázolaj 8%-kal több adót vetnek ki, ami a benzin esetében 14, a gázolajnál 9 forintnyi azonnali áremelkedést jelentett. Így már az év első napjaiban érezhetően drágább lett a benzin, mint bármikor korábban: kb. 320 forintot fizethetünk literjéért, míg a gázolaj ára 295 forintig emelkedik. Eddig 2008 júniusában volt a legdrágább egy liter 95-ös, de akkor is csak 317 forint volt a Mol által közölt hivatalos kiskereskedelmi ár.

Egyes elemzők szerint azonban később még ennél is többet fizethetünk a kútoszlopoknál, mivel több gazdasági tényező is ezt a lehetőséget teszi a legvalószínűbbé. Egyrészt maga a nyersolajár is növekedhet, mivel a világgazdaság 2-3%-os várható növekedése a kereslet erősödését eredményezheti, másrészt a forint gyengülése is felfelé hajthatja az árakat. A legvalószínűbb változatnak az tűnik a GKI Energiakutató Kft. előrejelzése szerint, hogy az újév során 15-20%-kal lesz magasabb a benzin és a gázolaj előállítási ára, mint 2009-ben volt, ami könnyen jelenthet az év közepére 350 forint feletti literenkénti árat a kutaknál.

Ha a bizonytalan előrejelzéseket nem nézzük, csak az év eleji adóemelés hatását, akkor is több tízezer forinttal drágul a közlekedés az átlagember számára éves szinten. Számoljunk 15 ezer kilométeres átlagos futással, 8 literes fogyasztással 100 kilométeren, és a tavaly októberi 290 forintos, illetve az év eleji 320 forintos benzinár különbségével – ez éves szinten 30 ezer forint többletkiadást jelent, ha valaki benzines autóval jár. Ugyanilyen paraméterek mellett, az októberi 274 forintos, és az év eleji 300 forintos gázolajárral számolva dízelmotoros autóval is 26 ezer forinttal több marad a kútnál. Ráadásul az egyes töltőállomásoknál 10-30 forintos eltérés is előfordulhat a Mol bázisárához képest.

Emlékszünk még, néhány éve megérte átruccani Szlovákiába, Romániába vagy Ukrajnába tankolni, ha a pesszimista jóslat bejön, 2010-ben is gyakran látott vendég lehet a magyar autós a határközeli kutakon. Azonban a mostani adóemelés nem fogja radikálisan átrendezni a helyzetet, hiszen ahogy az Index és a Portfolio megírta, ezzel az emeléssel is csak erős középmezőnyben szerepel a hazai üzemanyagár. Furcsa módon a környező országok közül mindössze Ausztriát előzzük meg most az adóemeléssel, de ott sem olcsóbb a benzin annyival, hogy túlságosan sokaknak érje meg átmenni tankolni. Romániában például eddig is olcsóbb volt az üzemanyag, a különbség most egy picivel még nagyobb lett.

Ha 350 forint lesz a benzin

Fogadják szeretettel 2010 autósokat nyomorgató rendelkezései között a jövedéki adó emelését, az új kresz és a teljesítményadó mellett.

Kommentek

  • 2010.01.02 09:45:56stars7726

    UltimateUbul:bazdmeg te.te gyökér.

  • 2010.01.02 09:45:57stars7726

    UltimateUbul:bazdmeg te.te gyökér.

  • 2010.01.02 10:06:07Feco12

    Kedves orbán cigány takarogggyyyyyy
    Ha mi vagyunk csőlátásúak akkor te nem is látsz. Az elmúlt években nem a jobboldalnak köszönhetjük hogy az ország idejutott ahová. Beszélj inkább a komcsik bűneiről mivel nekik köszönhetjük ezt a sok mindent. Érdekes hogy minden ember a Viktort szidja! Tálán azért mert okosabb?

  • 2010.01.02 10:18:07nagyautós

    Ne menjünk szavazni! A fideszesektől kérdezem hogy 1998-2002 között 600-as mercivel jártunk? Mert 2002 óta sem! Akkor miről vitatkoztok? Jobb és bal oldal bizonyította hogy csak a saját zsebét tömi és minket a "pornépet" le..rnak!

  • 2010.01.02 10:21:43Feco12

    igen de ebből a bal oldalból nem kérek többet!

  • 2010.01.02 10:47:06Csaknorisz

    Mennyi agy mosott primitív fasz. Innen tényleg menekülni kell!

  • 2010.01.02 10:49:52Szsrobert

    Azért 320Ft a benzin, mert te, kedves orrodnál tovább nem látó állampolgár, ilyen áron is megvásárolod. Ezzel támogatod a politikai léhűtőket, és a dolgozni nem akarókat, valamint kimenekített bankszámlákat. Multikban vásárolsz, hogy még az általad megkeresett kis pénz is kiáramoljon hazádból. Utána panaszkodsz, hogy rossz a helyzet?
    Te magad alakítod ki, mert eltűröd, és támogatod.
    Ne állj be a sorba, nem kell neked vezér. Olyan emberek kellenek melléd, mint te magad.Saját magad, családod, és a téged segítő embereket támogasd, találj munkádban örömöt, ne segíts léhűtőket. És ezzel jobbra fordul családod, hazád sorsa is.

  • 2010.01.02 10:59:34orbán cigány takarogggyyyyyy

    UltimateUbul
    Menjél anyukádhoz, kérj tőle egy nyalókát attól talán megnyugszol!

    Feco12
    orbán bácsi nem okos, hanem rafinált, azt mondja amit hallani akarsz aztán a hátad mögött kiröhög, hogy na a suttyó (azaz te) beveszed a szövegét!
    A legjobb az volt amikor évek óta azért pampognak, hogy nem kellenek a reformok, minek azok, aztán meg azt ellenezték a 2010-es költségvetés tervezetben , hogy kevés a reform.Röhej az egész!

  • 2010.01.02 11:14:38Szsrobert

    Jól végezték munkájukat a "politikusok".
    Csak azt nem veszitek észre, hogy nem a mi érdekeinket képviselik, hanem pénzemberek által dróton rángatott bábuk.

    Tetszik az előre megírt színjáték megvalósulása?

    Anyázás, odamondás helyett fogjatok össze. Akkor nem lesztek kiszolgáltatottak, nem tudnak megeteni veletek minden maszlagot, és újabb terheket dobni a nyakatokba.

  • 2010.01.02 11:17:19Gerfild

    Üdv mindenkinek!
    Aki igazán magyarnak érzi magát, az nem megy külföldre, bízik egy jobb országban, nem lenyeli a sok sértést hanem fellép ellene! A magyarok csak akkor fogtak eddig össze a történelem során amikor már eléggé betelt a pohár és változást akartak. Most lehet hogy megint eljött az idő, és át kéne gondolni ezt a kormány dolgot, egyik politikus se jobb a másiknál, beszélnek, és megtévesztik az embereket... lássatok át rajtuk! tegyetek valamit! ...azért írok többesszámban, mert én még túl fiatal vagyok hozzá(idén még nem szavazhatok), de később nem akarom itthagyni ezt az országot!!!

  • 2010.01.02 11:25:34BlazeHun

    Jobb lenne az ingyen benzin, de addig is az vegyen autót aki tudja üzemeltetni! Oszt kész!

  • 2010.01.02 11:29:13-Gabi-

    UltimateUbul

    én csak egyszerűen megbaszlak;)

  • 2010.01.02 11:42:50nagyautós

    BlazeHun Azért mert csóró vagyok azért nekem ne legyen autóm? Tudod meguntam a tescoból cipekedést szakadjmeg szatyorral és (röhejes) hogy ha 4-en megyünk vidékre vagy külföldre olcsóbb mint a MÁV.

  • 2010.01.02 12:00:53orbán cigány takarogggyyyyyy

    nagyautós
    Ha olcsóbb akkor hol itt a gond, örülj neki!

  • 2010.01.02 12:06:48nagyautós

    OCTakarogggyyyyyy Nem arra a részére értettem hanem hogy nem tudok munkába járni vele mert 30-40 ezret nem tudok beletankolni havonta. Szerettem vonattal járni de így már nem.

  • 2010.01.02 12:19:53Balt

    "mennyi E85-t keverhetek a 95-s benzin melle, hogy gond nelkul eljarjon a vas mindenfele modositasok nelkul? 10-15-25%?"

    Az E85 ugye azért neveztetik így, mert 15% benzin van benne, (E)85% etanol. Kérdés, merre változik az etanol jövedéki adó a közel- és távoli jövőben, de azt számításba kell venni, hogy patyolattiszta üzemanyagrendszer kell hozzá, és 20-30%-kal több kell belőle, mert kisebb az energiasűrűsége a benzinénél. (Magyarul 2/3 áron kb. ugyanott vagyunk, mint benzinnel, csak mondjuk nem Putyin zsebéből tankolunk...)

  • 2010.01.02 12:22:19Balt

    Feco12:
    "Kedves orbán cigány takarogggyyyyyy"

    Én úgy látom, hogy inkább kedvetlen, vége lesz a "jó világnak" hamarosan. :))) Na de hadd élvezze ki, amíg teheti.

  • 2010.01.02 12:23:13Aszi

    A jövedéki adó nő, ellenben az szja, a tb-járulék csökken. Akinek van egy kis közgazdaságtani alapismerete, az tudja, hogy ez jó irányú adóátrendezés. Pont azért háborognak olyan sokan, mert a fogyasztási adót nem lehet megkerülni, míg az szja-t, tb-járulékot könnyű elsumákolni (ld. papíron minimálbérből élők, stb.).

  • 2010.01.02 12:24:50lagos

    Engem ebben az egész áremelésben az zavar, hogy jelentős mértékben gerjeszteni fogja az inflációt. Gondoljunk csak bele. Ha drágul a szállímányozás, akkor drágulni fognak az általános termékek is, ez az egész egy drágulási gyűrűt indít el, aminek ki tudja hol a vége. És ki issza meg a levét? Hát mi! Nade a kormányzatnek sincs esze, hiszen a dráguással a további keresletek is csökkennek és ezzel együtt a bevételek is, azaz hosszú távon mindenkinek rossz lessz. Tovább gerjesztik a recessziót és csak szívunk. Dilettáns kormány ez, de hát ha a komcsi időkben már bebizonyították hogy csak tönkretenni tudták az országot, akkor ki az a bolond aki megszavazta őket? Na persze a fityesz sem jobb, azok is kiárulnak minket a külföldnek...

  • 2010.01.02 12:28:24Balt

    Aszi:
    "Akinek van egy kis közgazdaságtani alapismerete, az tudja, hogy ez jó irányú adóátrendezés."

    Mély hálával tekintünk az elmúlt bő 7 évre, mely időszak alatt minden intézkedés következetesen ebbe a "jó irányba" hatott...

  • 2010.01.02 12:31:09Balt

    Lagos:
    "Na persze a fityesz sem jobb, azok is kiárulnak minket a külföldnek..."

    Itt már nincs mit kiárulni, csak a földet, vizet meg s levegőt. A föld kiárusításáról szó sem lehet; a vízről sem, ahogy Pécsett látjuk; a levegőt (Malévot) meg most készül visszavenni az állam, majd 3 nagyságrenddel többért, mint néhány éve eladta...

  • 2010.01.02 12:33:59gnme

    Kezdődik az egyik levelezőtársam által említett "..összeomlás minden téren.."
    Hamarosan jönnek az első utcai zavargások a fővárosban.

  • 2010.01.02 12:42:35KuKori

    Ott a pont Lexusnál, bár a helyében nem várnék még négy évig a cuccolással.
    Az egész ország romokban, idén sem várható bármilyen javulás és mivel az államkassza is teljesen üres lesz mire eljön a kormányváltás ideje, Orbánék sem fognak tudni túl sokat kezdeni az ország gazdaságával. Tolvaj mocskos rablóbanda volt az ország élén a sok majom ütődött és elvakult Mszmp-s szavazóbázisnak köszönhetően és teljesen leraboltak mindent, mi volt és nem volt lebetonozva. Nem. Nem az EU-t az IMF-t kell szídni. Ők csak kaptak az alkalmon, hogy a balos szarházik által leszedált országnak segítő(és profitatív) kezet nyújtsanak.
    Emlékeztek 2000 környékén amikor a MOL drágítani akarta a gáz árát, mert szerinte nem volt jövedelmező üzletág?
    Mit mondott erre Orbán? Rendben. 24 óra alatt államosítják a gáz-üzletágat ha annyira nem megy a biznisz mint kellene.
    Mi lett a vége? A MOL érdekes módon nem emelt gázárat 2002 őszéig...

  • 2010.01.02 13:04:00Balt

    "A MOL érdekes módon nem emelt gázárat 2002 őszéig..."

    200 után persze (talán nem függetlenül a további MOL pakettek értékesítése után) aztán végül csak eladták a gáz üzletágat az E-ON-nak...

  • 2010.01.02 13:04:46Balt

    200 helyesen 2002

  • 2010.01.02 13:07:34Aszi

    KuKori, igen emlékszünk, a MOL-nak olcsóbban kellett adnia a gázt, mint amennyiért vette, így sok milliárd forint veszteséget halmozott fel. Ezt vette volna meg Orbán, szerinted miből? Az adófizetők pénzéből.
    A rendszerváltás után húsz évvel már ideje lenne megtanulni, hogy piacgazdaságban élünk, és alapvetően nem az állambácsi mondja meg, hogy mi mennyibe kerüljön.

  • 2010.01.02 13:10:48Balt

    Aszi: Ebben az esetben: Putyin...

  • 2010.01.02 13:13:24KuKori

    Jah ezt hívják úgy, hogy állami gázártámogatás, hogy a minimálbérből tengődő szerencsétlen magyaroknak ne fagyjon meg a csecsemője télen a mínusz 20 fokban. Nem kellett olcsóbban adnia, mint a bekerülés, csak nem tudott akkora haszonra szert tenni mint szeretett volna. Most persze teljesen eltörölték a támogatást.
    'Node miért is idegesítem magam én ezen? 2 éve otthagytam azt a szemétdombot, csak azt sajnálva, hogy nem tettem meg hamarabb...

  • 2010.01.02 13:15:19KuKori

    Aszi! A vadkapitalizmus nem összekeverendő a szabad piacgazdasággal! Ahhoz több független résztvevő kell ne feledd. Nincs árverseny csak MONOPÓLIUM!

  • 2010.01.02 13:15:55bajnaikondom

    Az Isten bassza szájba ezt a tetves szabadkőműves, bilderberg-csoportos, trilateral-commisson-tag, seggnyaló, a bankok faszát szopó redvedékes ingyenélő népsanyargató politikai elit bagázst egytől egyig! IMÁDJÁTOK ŐKET ÉS SZENVEDJETEK!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.01.02 13:23:00bajnaikondom

    A Wall-streetet, a FED-et, meg a Council on Foreign Relationst kihagytam. Ezek is süljenek zsírjukra az OPEC tagjaival meg zsebputyinnal a pokol tüzén. Minden az övéké, ami emberileg uralható, megbaszható, felfalható, megiható, lakható, vezethető. Ez sem elég bazmeg. Mi a faszom kell még a vérszívóknak?

  • 2010.01.02 13:25:23Aszi

    KuKori, de igen, olcsóbban kellett adnia a MOL-nak a gázt Orbán idején, mint amennyiért vette, ezért volt százmilliárd nagyságrendű vesztesége. A szegényebbeket megcélzó gázártámogatást a szocik vezették be (Orbán nem az alacsony keresetűeket akarta támogatni, hanem mindenkit, mesterségesen alacsonyan tartva a gáz árát), és nem szűnik meg, csak átalakul a támogatási rendszer, a Robin Hood adóból fizetik ezentúl.

  • 2010.01.02 13:25:32bajnaikondom

    Ja, hogy klímacsúcson nem tudnak megegyezni, de a bolgyó mingyár kipusztul alóluk, az nem baj. Odáig nem jut el az eszük, hogy ha így lesz, nem lesz min-kin uralkodni, de nembaj, ha én beledöglök ebbe, legalább ők is és végre nyugalom lesz a Földön. A csótányok meg úgyse benzinnel járnak.

  • 2010.01.02 13:41:04bajnaikondom

    Jacob Rothschild, Ben Bernanke James D. Wolfensohn, David Rockefeller, Henry Kissinger, Alan Greenspan, Richard Perle, Paul Wolfowitz. Köszönjük meg, és érezzük megtisztelve magunkat, hogy ilyen patinás és régi családok sarjait támogathatjuk a kiszolgálóbrigádjaik mellett, hogy megvalósíthassák magasztos céljaikat szerény rabszolgamunkánk igénybevételével. Faszom az összes fülébe.

  • 2010.01.02 13:44:52_DanieL

    :)
    LPG-vel járok literenként 170Ft -ért.. és azt is a cég fizeti..

    Komolyra fordítva: siralmas.. mármint nem az üzemanyagok ára, hanem a törekvés, hogy EU átlagra növeljék a tarifát az EU átlag 5ödét kereső országban.. :(

  • 2010.01.02 13:49:32Balt

    "A szegényebbeket megcélzó gázártámogatást a szocik vezették be (Orbán nem az alacsony keresetűeket akarta támogatni, hanem mindenkit, mesterségesen alacsonyan tartva a gáz árát)"

    Na persze... mert az 5% áfa az biztos "támogatás", és nyilván még Gyurcsány is ezzel fűtené a medence vizét. (Persze cégköltségként elszámolva.) De a távhőt azé' "támogattyuk", hátha a lapostelepeken elő 1,5 millió prolgár hátha még ránk szavaz. (Hát nem!)

  • 2010.01.02 14:19:51orbán cigány takarogggyyyyyy

    UltimateUbul
    Ha orbán seggéből kihúzod a fejed, bár ez nehéz lesz, mert már összenőttetek, akkor megtudod hova menj.....

  • 2010.01.02 14:37:28Kegyetlen

    Áfa-visszaigénylést megszüntetni és máris nem kell jövedéki adót emelni.

  • 2010.01.02 15:25:17FülesMackó

    Gyerekek,

    Nem anyázni kell, hanem alternatívát keresni. Persze az állam szar, de a politika még szarabb, aki meg foglalkozik vele az meg a legnagyobb szar. Élni kell akkor is ha nem hagyják. Megoldás, s alternatíva mindíg van.

    Ilyen az E85. Benzinesek előnyben!(Dieselnél BioDiesel) A Wikipedia E85re vonatkozó állítása egy hatalmas humbuk. Semilyen dölésszög meg marhaság nem kell. Bioetun kell bele és semmi más.

    http://www.e85tuning.hu/

    Nekem egy 9-3as Saabom van, sajnos nem gyári BioPower, de a Nordicnak hála E85 lesz az enyém is, s semmiféle örült szerelés nem kell hozzá. Azért Nordic és nem bioetun, mivel ez egy majdnem gyári tunning, s nem szeretnék megválni a 225le, 320Nm töl. Ez E85el több is lesz. :)

  • 2010.01.02 15:50:57Mongyonle

    Nate retek "orbán cigány takarogggyyyyyy", még mindíg itt lebzselsz? Hogy nem gyurcsánnyal szeretkezel? Vagy kihantolhatnád kádár haverodat, és befeküdnél a helyére...
    Ha nem váltasz nicknevet, az édes jó anyukád csuklásban fog elhalni.

  • 2010.01.02 16:26:50FülesMackó

    Hát Ti aztán nagykeményekvagytok :)

    Üdv, autós kollégáknak. :)

  • 2010.01.02 16:47:02FülesMackó

    Ennek bármi köze van a benzinárakhoz? :D

  • 2010.01.02 16:49:46orbán cigány takarogggyyyyyy

    UltimateUbul
    Hanem kire szavaztál?Erre se arra se, magadra szavaztál!?Nem kell rimánkodni senkihez, el kell menni dolgozni, ennyi!Na megvilágosodtál, á dehogy, sötét voltál és leszel.

  • 2010.01.02 16:51:02Mongyonle

    Az a köze Füles, hogy az állam újra lenyúzza a becsülettel dolgozó autóst a hülye jövedékiadóval, az ilyen szemét komcsik meg mint az "orbán cigány takarogggyyyyyy" kinyalják a kormány seggét, s örülnek az áremelésnek.
    Remélem több örömük nem lesz, a gyógyszervásárláson kívűl...

  • 2010.01.02 16:53:03FülesMackó

    Ez rendben is van. Lenyúlja, de nemcsak itt.
    De hogy egymást szidjátok, s politizáltok egy autós szakportálon az maximálisan felesleges. Találkozzatok, verjétek össze egymást a rendszerért. Tudomisén. De asszem ez nem felnőtt emberhez méltó!

  • 2010.01.02 16:57:53orbán cigány takarogggyyyyyy

    Mongyonle
    Ilyen hamar végeztél a húgoddal?Nem vagy kispályás,hír tv-n nevelkedtél?Nálad elvetemültebb jobbos barmot nem láttam még, majd kapsz gumilövedéket a pici agyadba, vagy igazit.

  • 2010.01.02 17:11:41tiramiska

    Ezt, az összes politikusnak: ..i.. Ti, mi a faszt csináltatok az elmúlt 20 évben? Jobb-Ball 1 kutya! A legrosszabb az egészben, hogy a bal a kisebbik rossz!
    Szavazáskor, reméllem minnél messzebb leszek...... hogy még a gyanu árnyéka se merüljön fel, hogy politikusra szavaztam....

  • 2010.01.02 17:14:03Detox

    orbán cigány takarogggyyyyyy!
    Mongyonle!

    Ezt légyszi ne itt csináljátok, ez nem erre van.

  • 2010.01.02 17:22:00orbán cigány takarogggyyyyyy

    Detox
    Igaz, részemről befejeztem.

  • 2010.01.02 18:11:07WhiteEagle

    Azon gondolkozok, ha egyszer elterjednek majd az elektromos autók, pláne mondjuk ha az otthoni áramhálózatból is tölthető autók terjednek el, akkor mit csinálnak majd hőn szeretett politikusaink. Bizonyára kitalálják a "háztartási áram" és a "kocsitöltési áram" szétválasztását, hogy az utóbbira rárakhassanak kilowattóránként akármennyit, mert hogy is nézne ki hogy valaki autózik is abból állam bácsi nem kap pénzt... Csak ha otthon lehet majd tölteni a kocsikat, hogyan tudják ellenőrizni hogy ki mire használja az áramot. Szegény, szegény politikusok, mit találnak majd ki akkor? :-))

  • 2010.01.02 19:37:01orbán cigány takarogggyyyyyy

    UltimateUbul
    Már megint hülyeségeket írsz, de már megszokhattuk tőled!Ja és egy évben többet adózok, mint te az eddigi életed folyamán!

  • 2010.01.02 19:48:24SzLacika

    Azért talán van némi pozitív hatása is a magasabb benzinárnak...
    Tegnapi és mai autózásom alkalmával úgy láttam, mintha valamivel kevesebben száguldoznának. A szokásosnál mintha többen lettek volna rátapadva a 90-es sebességhatárra (sima főútvonalon).
    Ugyancsak főúton találkoztam egy 70-nel cammogó VW Touareggel is (egész kis sort csinált maga mögé) Na ezen már elég jól elmosolyodtam:)

  • 2010.01.02 20:02:53Balt

    tiramiska:
    "A legrosszabb az egészben, hogy a bal a kisebbik rossz!
    Szavazáskor, reméllem minnél messzebb leszek..."

    Ha így, akkor őszintén szólva én is remélem...

  • 2010.01.02 20:21:59szati77

    e85 el járok 1,5 éve :D

  • 2010.01.02 20:47:17zoee68

    Üdv!

    Látom van itt már minden. Csak annyit szeretnék mondani a cikk írójának, hogy meg kellene keresni azt a táblázatot, amiben az van kimutatva, hogy ki mennyit kénytelen dolgozni pl. egy liter 95-ösért vagy egy kg kenyérért nálunk, Ausztriában, Szlovákiában stb. Önmagában az, hogy kizárólag az ár alapján ill. az adótartalom tekintetében középmezőnyben vagyunk ez ugye kormányzati túlzás. Fogadni mernék, hogy az általunk lehülyézett országok polgárai egy órányi munkabérükből több benzint tudnak venni.
    Egyébként meg Ausztriában fogok tankolni, még akkor is ha ugyanannyiba kerül, csakazértis!!

  • 2010.01.02 21:18:53orbán cigány takarogggyyyyyy

    UltimateUbul
    Te már csak tudod, állandó nemi herpesz tulajdonosként!
    Saját magadat se támogatod?Legnagyobb ingyenélő adócsaló szar vagy!Remélem az APEH belenéz a seggedbe is, és lenyúzza rólad a bőrt!

    Ilyenkor eszembe jut a Korda Gyuri, kesergett az Aktívban, hogy 30ezer Ft a nyugdíja, a nyakkendő ami rajta volt az került kb annyiba, meg a Nagy Feró is mutogatta az akkor még elég drága N95 8GB-ján az utalási smst, a szerény kis nyugdíjáról.Nagyon tudom sajnálni őket, fizethettek vagy 5 Ft adót 40év alatt.

  • 2010.01.02 21:34:00robinzone

    zoee-nál a pont. az osztrák átlagkereset nagyon hiányzik ebből a cikkből, a miheztartás végett. vagy egy big mac index.
    elhúzhat ez a banda a búsba! vagy inkább a hűvösre.
    áprilisban majd segítek nekik egy szavazattal.

  • 2010.01.02 22:25:47donphobos

    http://www.karzoo.eu/en/petrol-prices

    Itt látszik pár EU-tag ország is egy táblázatban. Gondolom a legfrissebb árak még nincsenek benne, de betájolni a dolgokat elég ez is. Van pár ország, ahol azért még jóval drágább a benzin, tehát tud még hova drágulni az éltető nedű.

    A német, francia, olasz és skandináv árak például jóval magasabbak.

    Szerintem jobb felkészülni rá, hogy ez már csökkenni nem fog, tartósan magas lesz és nyárra felzúzzák a 400 alá nem sokkal.

    Nem sok lehetőség van: át kell értékelni az autó felhasználási módját. Munkába járásra valami takarékosabb megoldás kell lehetőleg, az autó nagyobb bevásárlásra vagy vidéki útra kell inkább.

    Értem, hogy vannak kivételes esetek, ahol a tömegközlekedés nem megoldás, de sokan meg tudják tenni ha nagyon akarják hogy leteszik az autót. Csak ezt nem könnyű meglépni, mert oda a kényelem...

  • 2010.01.02 22:34:59nagyautós

    "a német, francia, olasz és skandináv árak pl jóval magasabbak" A német, francia, olasz és skandináv FIZETÉSEK pl jóval magasabbak!!

  • 2010.01.03 02:24:49Zsoli

    Az biztos, sokkal szívesen tankolnék norvég benzint norvég benzinárak mellet norvég fizetésből.

  • 2010.01.03 02:35:09santuzzzo

    Tudod ki a Santuzzo?? Aki mindenkit megtalál!
    Szóval ne Gyurcsányozál, vagy Orbánozzál, hanem dolgozzál és kussolj!
    Ez autós topic nem politikai!
    Egyébként sajnos mindegy ki jön a folytatás úgy is ugyanaz, hiszen nem mi diktálunk, hanem akiket utol szeretnénk érni.... Csak sokan még nem loptak annyit, hogy elég legyen.
    A jobbik csak most kezdené.. Átgondoltad?
    És, hogy kire szavazz? Ha rám hallgatsz, arra akire akarsz.
    Ezek a pártok semmire és senkinek sem jók.....

  • 2010.01.03 08:50:16Álomgyáros

    Szerintem ne lúzerkedjünk, és hagyjuk a politikát, mivel egyik oldal sem vétlen, és a jobbikról minden hülye azt hiszi, hogy egy valóban független alulról jövő kezdeményezés, holott a SzaDeSz átmentett pártja, akik nem riadnak vissza semmitől sem.
    Szerintem a valódi megoldás 2 dologban gyökerezne:
    egyik a mentalitás váltás, el kéne velejeteni a ruszkik széthúzó gondolkodását( erről az osztrákok jutnak eszembe, hogy mittudomén milyen szősötalpúak, meg h sokkal rosszabbak a lehetőségeik, mint nekünk, vagy akár a belgáknak, svédeknek, de mégis milyen sokra vitték, mert az ő nemzetüknek irigylésreméltó a mentalitásuk, PONT.
    a másik meg h tényleg össze kellene fogni, és bármelyik oldaltól kapunk pofont, igenis mindig ki kéne állni a magyarnak önmagáért, mivel gyáva népnek nincs hazája :( , sajnos
    Ne oldalakról legyen szó, hanem, hogy mi jó a magyaroknak, mi nem( a gyűlőlködés személy szerint nem jó, meg az sem, h egyes "magyar" államppolgárok jobb lehetőségeket kapnak mint a többiek :(
    Csak ezeken kéne elgondolkodni, tisztán szolidaritásból, és logikusan!

  • 2010.01.03 08:53:22Álomgyáros

    ui:
    tényleg nem politikai hanem autós topic
    Szerintem törvényszerű, hogy drágul az üzemanyag,hisz folyamatosan fogy, és ezt már megjósolták előre. Kár is ezen vitatkozni, vegyél inkább kisfogyasztású verdát!
    Aki fontos, azt megvárják mindenhol!!! :):):)

  • 2010.01.03 09:34:13pollucs

    Szaudarábiában kb 45 Ft/l a benzin ára.
    Hogy csinálhatják? :)

  • 2010.01.03 12:41:01donphobos

    Ahol olyan olcsó a benzin ott a víz nagyon drága. Én inkább iszom vizet nyugodtan, minthogy hektószám égessem el a benzint egy hófehér V8-as Land Cruiser volánja mögött a homokdűnéken csapatva. És mindezt konyharuhával a fejemen :-)

    Megértem, hogy a külföldi fizetésekkel "könnyű" tankolni a külföldi benzint a magas áron is akár, de azt is meg kell érteni hogy értelmesen megválasztva a közlekedés módját a rendlkezésre álló infrastruktúrával is lehet optimalizálni.

    Nem az a lényeg, hogy mindenki rohajon venni Honda Innova kismotort és Toyota IQ kisautót, mert az keveset fogyaszt. De az autózási szokásokat okosan megváltoztatva és esetleg több tömegközlekedést beiktatva lehet idomulni az árakhoz.

    Ami hibás szerintem az a struccpolitika és a hangos rinyálás hogy márpedig nekem az autózás jár.

    Sok esetben nem könnyű autó nélkül, de a nagyvárosokban és a fővárosban rettentő sok ember autózik úgy hogy igazából simán tömegközlekedhetne. Ők most meg kell lépjék a változást hamarosan.

  • 2010.01.03 13:46:57Szsrobert

    "Szaudarábiában kb 45 Ft/l a benzin ára.
    Hogy csinálhatják? :)"

    Amiből sok van, és nincs rá nagy kereslet, annak olcsó lesz az ára. (Szaud-Arábiában sok az olaj, és az üzemanyag, és kevés az ivóvíz.)

    A francia, az orosz, a magyar, és a cigány utaznak a kisrepülőn.
    A francia kidob egy üveg pezsgőt.
    -Miért dobtad ki?
    -Nálunk rengeteg van belőle.
    Rövid idő múlva a német kidob egy üveg sört.
    -Miért dobtad ki?
    -Nálunk rengeteg van belőle.
    Kis idő múlva az orosz kidob egy üveg vodkát.
    -Miért dobtad ki?
    -Nálunk rengeteg van belőle.

    Hirtelen a cigánynak nagyra nyílik a szeme, és hátrálva kiált a magyarra:
    "Hé, há észédbé né jusson válámi hülyéség, he!"

  • 2010.01.03 15:32:07kovi1970

    Nem akartok politizálni?
    Akkor ne rakjatok politikai cikket az oldalra. Ez az áremelés más mint a politikusok töketlenkedése.

    Mit lehet erre mondani? Naponta többezer kamion megy át rajtunk szarrá téve az útjainkat. De hála fszfej, üresfejű politikusainknak, még csak nem is itt fognak tankolni. Mint ahogy én sem.
    Ennyi ész sem szorul ezekbe a véglényekbe akik politikusnak nevezik magukat.

  • 2010.01.03 15:32:49kovi1970

    Bocs: Ez az áremelés NEM más mint a politikusok töketlenkedése.

  • 2010.01.03 15:36:28kovi1970

    2010.01.03 08:53:22 Álomgyáros
    "Szerintem törvényszerű, hogy drágul az üzemanyag,hisz folyamatosan fogy, és ezt már megjósolták előre."

    Na persze! Biztos ennyire drágán tudnák adni az olajat, ha mindenki tudná még rengeteg van belőle, mi?
    Azt meg biztos forrásból hallottam, hogy messze nem fogy még el.

  • 2010.01.03 16:09:11ave

    Meg mindig olcso a benzin, fogadok hetfon megint dugo lesz.

  • 2010.01.03 16:25:43The Good Boy

    a válság elött közel 150$ volt egy hordó brent olaj, és akkoriban volt 300 felett a magyar benzinár (tudom, akkor nem volt 180 a dollár, de pár hónapja még az is 200 felett volt, de mégsem volt a benzin 300 közelében sem). Most viszont csak 70$ körül van az olaj hordója. mi lesz itt, ha ismét 100 fölé viszik az árát a spekulánsok. Érdekes módon a mol (aki egyébként nem is az áraknál számukra irányadó brent olajat vesz, hanem olcsóbb oroszt) valahogy az olajár emelkedést duplázva követi, az árcsökkenést pedig megfelezve... Az megint egy érdekes sztori, hogy államunk drága vezetői miért nem kértek további mentességet az üzemanyag adótartamának emelésére. Mondjuk az megint érdekes kérdés, hogy pl. osztrákiában, ahol magasabb (elvileg) az adótartalom, miért olcsóbb az üzemanyag (hiszen nekünk az adótartalom kiegyenlitődése miatt kell uniús szintre hoznunk az adótartamot, azaz elvileg osztrákiában magasabb adóval árusitják olcsóbban)

  • 2010.01.03 16:34:48Szsrobert

    Várjuk az 500Ft-osd benzinárat.
    A lámpavasak is türelmetlenül várakoznak.

  • 2010.01.03 16:50:51Mongyonle

    2010.01.03 08:53:22 Álomgyáros
    "Szerintem törvényszerű, hogy drágul az üzemanyag,hisz folyamatosan fogy, és ezt már megjósolták előre."

    pollucs
    "Szaudarábiában kb 45 Ft/l a benzin ára.
    Hogy csinálhatják? :)"

    Nos, nem a benzin ára nőtt hanem az adó, tehát valóban a plitikusok töketlenkedéséről van szó, illetve a 45 Ft/l-ben nincs 120 Ft/l jövedéki adó.
    Mindezek tekintetében nem csoda ha politikai síkra terelődik az ügy.
    Aki meg ilyen nicknevekkel lépked be hogy "orbán cigány takarogggyyyyyy" vélhetően nem ember. Szánalmas teremtménye lehet az Istennek.

  • 2010.01.03 16:52:33Mongyonle

    Szsrobert
    "A lámpavasak is türelmetlenül várakoznak."

    Igen. Például "orbán cigány takarogggyyyyyy"-ra... :D

  • 2010.01.03 17:01:03ekin_su_ocha

    Semmi baj nem lenne azzal, hogy növelik a benzinárban az adóterheket, ha viszontlátnám valahol azt a pénzt. Pl. nem olyan úton kellene közlekednem, ami jobban hasonlít a szántóföldre, mint aszfaltra. Ha a 10-20 centi mély kátyúkat szakszerűen és időben kijavítanák ebből a pénzből, hogy ne törjön ki az autó kereke ha bevásárolni indulok, és ne 60-nal szlalomozzak egy órán keresztül, amíg odaérek, ahová indultam. Szerintem ez is van olyan balesetveszélyes, ha nem még inkább az, mint a gyorshajtás, ittas vezetés vagy bármi. Mert, ha éjjel folyton azzal vagyok elfoglalva vezetés közben, hogy árgus szemekkel figyeljem a 20 centi mély kátyúkat az úton, akkor nem vagyok benne biztos, hogy az út szélén közlekedő gyalogost időben észreveszem. Erre miért nem fordítanak pénzt a fene nagy adótartalomból? ( vagy más, az autózáshoz kapcsolódó terhekből )

  • 2010.01.03 18:19:57Szsrobert

    A kivilágítatlanul közlekedő kerékpárost is írhattad volna, miközbern szemből egy rosszul beállított lámpával egy téged elvakító autzó közelít.
    A kerékpáros abban bízik, hogy észreveszik a kivilágítatlan kerékpárján fekete ruhában, fényvisszaverő mellény nélkül.

  • 2010.01.03 18:29:48orbán cigány takarogggyyyyyy

    Mongyonle
    Mi a gondod a nicknevemmel?orbán, igen az!Ha Kolompár lenne a "becsületes" neve akkor azt írtam volna.cigány, mint az állat!Minimum annyira, mint te!A lámpavasat meg anyukádba told bele, ja hogy megse érezné a 46 gyerek után!

  • 2010.01.03 18:32:50orbán cigány takarogggyyyyyy

    Máskülönben van itt bajnaikondom nevezetű "úrismber", az nem felháborító?

  • 2010.01.03 18:55:55Izo

    Lassan anyagilag is megéri környezetbarát autót venni.

  • 2010.01.03 20:54:31Szsrobert

    Vagy építeni, átalakítani a meglévőt.

  • 2010.01.04 10:54:19newtehen

    Útban van a sok kis ember autója, amikor az elvtársak száguldanának valahova.

  • 2010.01.04 12:50:12vivax

    ezt én már nem bírom anyagilag, E85 lesz ebből asszem. egyszerűen rákényszerítenek jó néhányunkat.
    utána meg jól megemelik a jövedéki adóját...

  • 2010.01.04 16:51:52stars7726

    Megint emelnek a rohadékok.foglaljunk el néhány mol kutat.hol van a vége ennek????

  • 2010.01.04 18:05:47donphobos

    Keddtől alighanem BKV sztrájk lesz, ezek szerint a tömegközlekedés sem jó ötlet most.

    Egyébként végigolvastam az eddigi bejegyzéseket. Egy nagyon jó hozzászólásra szeretnék utalni: a legkisebb közösségek és egyének szintjén is össze kellene fogni és azon munkálkodni hogy jobb legyen az, amihez a kis közösség vagy egyén hozzáfér, amire van ráhatása. Ha mindenki vagy legalábbis egy kritikus tömeg ezt követné, akkor megjavulna az egész ország morálja.

    Persze a politika pont ez ellen dolgozik, az eredményül kapott megosztottság és egymás ellen acsarkodó gyűlölködés pedig jól lekövethető itt is.

    Nagy bölcsességet nem tudok mondani én sem. Fletó szavai jutnak csak eszembe arról az országról, hogy "el lehet menni". Aki megpróbálja az alighanem rájön hogy "fingér' máshol sem adnak lovat" és hogy ami magától értetődik otthon azért máshol nagyon meg kell küzdeni. Szóval elég szép lemorzsolódási aránnyal lehet számítani. De persze Szlovákia és Ausztria nincs messze, akár gyalog is haza lehet menni ha baj van és összehasonlíthatatlanul jobb az élet. Legfeljebb ki van írva a boltban, hogy "Magyarok ne lopjatok!"...

    :-)

  • 2010.01.04 22:41:55ColtCzT

    Csak azt bánom, hogy nem voltam itt mikor kierult az cikk....1 kommnetnek ugyanis nagyon megfelelt volan, hogy :
    3.....2.....1..... FIGHT ! :D

  • 2010.01.05 03:42:35Ördög001

    Kezdésnek:Utálom a politikát és a politikusokat párttól függetlenűl!
    De azt bekell lássuk több eszük van mint nekünk mert ők ülnek ott nem mi.
    Ahelyett,hogy egymást mardossátok-köpdösitek ÖSSZEKELLENE FOGNI!
    Tehát evvel le is zárnám a politikai részét a dolognak!
    De azon kellene elgondolkodni pár hozzászólónak,hogy az MIVEL JÁR az üzemanyag drágulás!Minden drágulni fog emberek,ébresztő!Maga az ÉLET lesz drágább!
    Én még nem láttam szántani BKV buszt,vagy búzaföldet arató villamost,de a tejet sem a MÁV szállítja ki a boltokba...
    Egyébként spec 4,5 km-re a szomszéd városban,kell bejárni feleségemnek a munkahelyre,ha nem autóval teszi többet kellene gyalogolni a vasút állomásra,majd a másikról a munkahelyre az elfecsérelt időről nem is beszélve...nem térek ki a MÁV áraira,"pontosságára" és "komfortjára"...
    Üzemanyag megtakarítási mószereim vannak ami elég hatásosak mert én hazai benzin kúton csak akkor tankoltam 86' óta amikor 3 évig sofőr voltam egy cégnél...természetesen az "utazási hozzájárulást" saját magamnak intéztem ;-)))
    I the devil

  • 2010.01.05 10:18:22kanagi

    Hu de sokk a be írás ,látom milyen okosak is vagytok,lázadás..no ja biztos münködne,végül is most csak 100 pénz a benzol..strike..okksa tegyétek+3 ft jövedéki,blokád ok +2 ft jövedéki,parasztok,ti szavaztátok meg ezt az ügyi csapatot nem én,két szomszédodból az egy ezekre voksolt,az emberek,mármint aki nem gondolta úgy,hogy leszarom fele ezekre szavazott,úgy,hogy pofa be és legközelebb gondolkodjatok,a gond csak az ,hogy a sok hujje kocsog,miatt mi szopunk,nem gond,beszélgesstek legyetek hatékonyak,találjatok ki valamit,valósítsátok meg,terjesszétek,ja nem találtatok ki semmit,bocsi,csak a szátok jár bocsi,ja nem kellene teli gázzal szágudani,rögtön minusz 15 %!!!fogyi csökkenés...kitaláltuk,terjezd..vezess eko..várj,lélegezz nyugodtan,és a Szavazáskor emlékezz,ja nem ártana egy közgáz dipi valakinek..a neve tök mindegy.Ez a saját véleményem,ja és nem tudsz olyan cifrát káromkodni,úgy hogy nyugi..

  • 2010.01.05 18:35:24másik fa..fej

    már bánom hogy nem tudok ennyire jól káromkodni ugyérzem sokkal több trágár hozzászoló van itt mint értelmes (tisztelet a kivételnek)De már mit is várhatnánk el 50 év komonizmus után a sok agymosott komcsitol,megisszák a jó tablettás borukat és irnak pár sort elkeseredésükben MOST HOGY MÁR MEG VANNAK SZÁMLÁLVA A NAPJAIK megértem őket de elmehetnek a ...........(ki ki izlése és stilusa szerint pótolja a kimaradt szavakat)És hogy a témához is hozzszoljak nem az a baj hogy a bezin ugyan nem pontossan de az EU s átlag körül van.Aprobléma a bérekkel van 3000EUR bol kit érdekelne.

  • 2010.01.05 18:51:23másik fa..fej

    orbán cigány takarogggyyyyyy te miért nem iszol inkább a kocsmába a komcsi haverokkal.Itt rontod a szinvonalat.Te Gyurcsánbérenc .

1 | 2 | 3 | 4 | 5

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass