Három henger elég egy Porschébe?

2010.01.05. 06:45

Elképzelhetetlennek tűnik, de lehet, hogy a következő Boxsternek ezres Suzukikat idéző varrógép-hangja lesz, egy kis turbós fütyüléssel.

Az autógyárakat elkapta a downsizing – méretcsökkentés – néven ismertté vált őrület: mindenhová apró, turbófeltöltős motorok kerülnek, hátha így sikerül lejjebb tornászni a fogyasztást – és vele a szén-dioxid-kibocsátást – a teljesítmény csökkenése nélkül. A Porsche sem kivétel, legalábbis ez derül ki Hans-Jürgen Wöhler modellválasztékért felelős igazgató szavaiból. „A Boxster egy négyhengeressel, vagy akár egy kicsi, háromhengeres turbómotorral is leadhatna 180-200 lóerőt, és a modell történetét nézve, amely egy 2,5 literes motorral kezdődött, a vásárlók valószínűleg el is fogadnának egy ilyen változtatást” – vélekedett Wöhler. Mi már nem vagyunk ilyen biztosak ebben – az a két és feles ugyanis hathengeres bokszer volt, ugyanolyan, csak kisebb hengerűrtartalmú, amilyen a 911-esben volt – de ez a Porsche döntése szempontjából irreleváns.

A háromhengeres motorokat az a tény helyezte előtérbe a motorfejlesztők számára, hogy nagyjából 1,5 literes hengerűrtartalomig ezzel az elrendezéssel lehet az ideális tartományban tartani az egyes hengerek méretét, ami most, hogy a fogyasztás csökkentése ilyen fontossá vált, előtérbe került a szempontok között. Ugyanakkor a hengerszám-presztízs összefüggés egyelőre olyan erősnek tűnik, hogy mi sem tudnánk megjósolni, a hatékony háromhengeresek a BMW-kben, Mercedesekben és Porschékben milyen fogadtatásra találnak a vásárlók körében.