Volkswagen NCC, a Jetta jövője

2010.01.11. 17:56

A kétajtós, lépcsős hátú autó egyértelműen a Golf családhoz tartozik, bár egyelőre tanulmányként tálalják, különleges hajtáslánccal.

A Volkswagen eddig csak Európában kínált ilyen korlátozottan hasznos modellváltozatokat, amilyen a Scirocco, vagy az Eos, és ezzel teljesen átengedték a piaci szegmenst a konkurenciának, amilyen a Honda Civic kupé vagy a Scion tC. A New Compact Coupé, azaz NCC tanulmány azonban azt mutatja, hogy a németek is érzik, újítani kell. Az autó nem különösebben érdekes – leginkább egy lépcsős hátú hatos Golfra emlékeztet, két ajtóval és kellemes arányokkal – de épp ezért egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy akár hónapokon belül elkészül a szériaváltozat is. A stíluselemek ezen kívül a következő Jetta generáción is felbukkanhatnak – így van rá némi remény, hogy nem csak egy újabb puttonyosított Golfot kapnak a kompakt szedán-vásárlók, hanem egy hasonlóan egységes küsejű – netán kifejezetten vonzó – négyajtóst.

A VW minden tiltakozása ellenére lassan behódol a divatnak: az NCC-be hibrid hajtásláncot szereltek, amelybe az 1,4 literes TSI turbómotor 150 lóerős és 220 Nm csúcsnyomatékú változata kerül, hétsebességes DSG váltóval, de a két szerkezet közé egy 27 lóerős villanymotor is bekerül, amelyet egy 1,1 kWh kapacitású Li-ion akkumulátorról táplálnak. A gyáriak szerint az autó átlagfogyasztása így kb. 4,2 liter benzin 100 km-en, ami 98 g/km-es szén-dioxid-kibocsátással jár. Ugyanakkor a legjobb gyorsulási ideje 0-ról 100 km/h-ra 8,6 másodperc, a végsebessége pedig 227 km/h.

Az NCC szériaváltozata, ha lesz ilyen, egyike lehet annak a több tucatnyi modellnek, amelyekkel a VW megpróbálja megtöbbszörözni az eladásait Észak-Amerikában, de a bele épített hibrid hajtáslánc is lényeges szerephez juthat a cég terveiben, mivel elvben alkalmas rá, hogy akár a Golf, akár a Passat család modelljeibe viszonylag kis ráfordítással beépítsék.