Jön az új Toyota Auris Európába

2010.01.25. 10:08

Ismét Corollásan unalmas, de így talán többeknek kell majd az átdolgozott Toyota kompakt. Ahogy korábban is sejtettük, a külső átalakítások ugyanazok, amelyekkel a típus Japánban már tavaly ősz óta kapható, csak a motorválaszték igazodik az európai ízléshez.

A legmarkánsabb változás az autó orrát érinti: átrajzolták a fényszórókat, kiegyengették a motorháztető homorú részeit, és átalakult a hűtőmaszk is. Összességében sokkal semlegesebb az összhatás, de ez talán nem is baj: az Auris eddig túl fura volt ahhoz, hogy a régi Corolla-hívek számára vonzó legyen, viszont nem volt elég vonzó ahhoz, hogy új vevők áradatát nyerje meg a Toyotának. Most legalább a régi Corollásokat vissza lehet édesgetni, akiknek elég volt, ha az autójuk nem vág fura pofát. A többi változtatás lényegében elenyésző: átszínezett hátsó lámpaburákkal, új anyagokkal és más, hasonló fajsúlyú kozmetikai beavatkozásokkal próbálták vonzóbbá tenni az autót.

A motorválasztékban hiába keresünk új elemeket, sőt, a két csúcsváltozatot a 2,2 literes dízelmotorral, illetve az 1,8 literes benzinessel egyelőre törölték a programból, így maradt az 1,3 literes 99 lóerős és az 1,6 literes 132 lóerős benzines, valamint az 1,4 literes 90 lovas, és a 2 literes 126 lóerős dízel. Az erősebb motorok mellőzése alighanem a hibrid változat érkezését készíti elő, amelybe a Priuséhoz hasonló, de várhatóan valamivel erősebb 1,8 literes benzinmotor kerül elektromos segédhajtással.