Fotókon a következő VW Touareg

2010.01.28. 17:36

Két meglehetősen kis felbontású kép került nyilvánosságra az új modellről, de ez is csoda így, legalább másfél hónappal a premier előtt.

A második generáció egy kicsivel gömbölydedebb tetőt, és szögletesebb, a VW aktuális egyen-arckifejezését hordozó orr-részt kapott, sőt, mintha egy hangyányival szélesebb és alacsonyabb is lenne az elődjénél. Az összhatás mégsem különbözik jelentősen attól, amit megszoktunk: az autó arányai nem változtak sokat, és olyan részletet sem látni rajta, amely feltűnőbbé tenné. Az eddig kiszivárogtatott hírek szerint a lemezek alatt azért sokat fejlődik a Porsche Cayenne Volkswagen-emblémás testvérmodellje. Állítólag 150 és 300 kg közti felesleges súlytól szabadították meg karosszériát, és a jelenleginél hosszabb tengelytáv miatt belül tágasabbá válhat az utastér is. A motorválaszték várhatóan csupa ismerős elemből áll majd: 3,6 literes V6-os és 4,2 literes V8-as benzinmotorokkal, illetve többféle hathengeres dízellel is kapható lesz a típus. A nagy és nehéz 5 literes V10-es dízelmotorral hajtott csúcsmodelltől végleg megszabadul a Volkswagen, a helyére egy hibrid hajtású, benzines változat érkezik, hasonló átlagfogyasztással, de alacsonyabb nitrogén-oxid kibocsátással, ami Észak-Amerikában is eladhatóvá teszi.

Az új Touareget állítólag más szerepre is szánták, mint az elődjét. Időközben megjött a nagyobb, és már a márkajelzése miatt is sokkal több presztízst hordozó Audi Q7-es, és házon belülre került a Porsche Cayenne is, így a Touareget, ha egy hajszálnyival is, de lejjebb pozícionálhatják: az sem kizárt, hogy az eddigieknél jelentősen olcsóbb, négyhengeres változat is készülhet belőle.

Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy a Touareg második generációját hol és mikor mutatják be. Egyes források szerint már márciusban, a Genfi Autószalonon látható lesz, de az is elképzelhető, hogy csak áprilisban, New Yorkban rántják le róla a leplet.