Renault Wind: törpe-roadster Ferrari tetővel

2010.02.02. 10:55

A Twingón alapuló kupé-kabrió a gyártó szerint nem csak hobbiautózásra, de mindennapi használatra is alkalmas.

A Renault viszonylag későn hódolt be a Peugeot 206 CC által elindított mini-kabrió divatnak, viszont talán épp ezért megpróbáltak valami eredetivel előrukkolni. A Wind nem a szokásos, többrészes összecsukható keménytetővel készül, mint legtöbb riválisa, hanem a Ferrari 575 Superamerica típuson használthoz hasonló, egy forgáspont körül elforduló panellel oldották meg a tető nyithatóvá tételét. Ennek a megoldásnak köszönhetően a tető nem vesz el helyet a 270 literes csomagtartóból, viszont hosszirányban meglehetősen helyigényes – nagyrészt ennek köszönhető, hogy a Wind 3,83 méteres, és az arányai alapján akár középmotoros modellnek is nézhető.

Az autó persze orrmotoros, hisz a műszaki alapjai a Twingóéval egyeznek meg. A motorválaszték – bár a gyártó hivatalosan még nem közölt róla semmit – várhatóan a Twingo RS 1,6 literes 133 lóerős szívómotorjából, illetve a Twingo GT 1,2 literes, 100 lóerős turbómotorjából áll majd, így minden változata meglehetősen dinamikusnak ígérkezik.

A Wind premierjét a Genfi Autószalonon tartják, így a típus várhatóan már elérhető lesz az idei kabrió-szezon kezdetére.