918 Spyder: vérbeli Porsche egy kis villannyal

2010.03.02. 11:49

Van benne három villanymotor, de azért egy tisztességes V8-as is jutott az alacsony kétülésesbe, így egyszerre takarékos és villámgyors a 918-as.

A külseje alapján a Carrera GT utódjának is nézhetnénk a Porsche tanulmányautóját. Az autó formája és arányai a gyártó legszebb hagyományait elevenítik fel. Egy picit emlékeztet az utolsó Porsche versenygépre, amelyből még utcai kivitel is készült, a nagyszerű 906-osra, de van benne valami a Boxster vonásaiból is. A látványos formatervnél azonban sokkal izgalmasabb a műszaki tartalom. A Porsche elkészítette saját hibrid rendszerét, amelynél eddig nemigen találkozhattunk komplikáltabbal.

A rendszer mind a négy kereket hajtja, és ehhez összesen négy motort használ. A hátsó kerekeket egy 500 lóerős V8-as és egy nagyobb villanymotor hajtja a dupla kuplungos PDK váltón keresztül, a két első kereket pedig egy-egy különálló, kisebb teljesítményű motorral hajtják, közvetlenül. A villanymotorok összesen 218 lóerőt adnak le, azaz az összteljesítmény rövid időre akár a 718 lóerőt is elérheti – ennek köszönhető, hogy az autó elvben 3,2 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-t, csúcssebességnek 320 km/h-t adnak meg, és a gyáriak állítása szerint a Nürburgring Nordschleife bő húsz kilométerén is végigszáguldhat az autó 7'30” alatt – gyorsabban, mint a Carrera GT.

A bonyolult hajtásrendszer többféle üzemmódban is működhet: rövid távon tisztán villanyautóként is használható a 918-as, ezen kívül van normál hibrid üzemmód, ahol a villanymotorokat a fogyasztás csökkentésére használja az autó, van sport hibrid mód, ahol már az összteljesítmény növelése is cél, és verseny hibrid üzemmód, ahol a legnagyobb teljesítmény elérése az elsődleges cél. Normál hibrid üzemmódban a sportkocsi abnormálisan étvágytalan: a gyáriak szerint szabvány vegyes ciklusban 3 liter benzinnel is elpöfög száz kilométert, ami egy ilyen teljesítményű gép megszokott fogyasztásának nagyjából az egyötöde.

Egyes pletykák szerint a 918-as már a VW-nel közösen fejlesztett új, középmotoros padlólemezre épül, ugyanarra a platformra, amelyet az Audi R4, az egyelőre még név nélküli Volkswagen roadster és a következő Boxster-Cayman páros fejlesztésénél is felhasználnak. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy a tanulmányból néhány éven belül szériamodell lehet, a Porsche új csúcsmodellje, amely a Carrera GT nyomdokaiba léphet.