Feltámad az első Alfa Spider
2010.03.04. 11:59 - Hírszerkesztő
A Pininfarina kétajtós sportkocsija hosszmotoros, hátsókerék-hajtású, és ugyanolyan könnyed megjelenésű, mint az 1966-os Spider Duetto – már csak meg kellene valósítani.
A tervezőstúdió az Alfa 100. születésnapjára készítette a tanulmányt, amely jól hozza az utóbbi 50 év talán legismertebb milánói modelljének karakterét. Az eredeti kétüléses, nyitott sportkocsit már a kezdetekkor közismertté tette az 1967-ben bemutatott The Graduate (Diploma előtt) című Dustin Hoffman-film, néhány frissítés mellett, de alapjaiban változatlanul egészen 1993-ig gyártották a típust. Azóta viszont fronthajtású modellek viselték a Spider típusjelzést, pedig a legendához a hátsókerék-hajtás – illetve a hozzá tartozó arányok – is hozzá tartoznának.
Az új tanulmány e tekintetben is hagyománytisztelő: az 1750 köbcentis, korszerű Fiat-Alfa turbómotort hosszában építették az autóba, így hosszú orr adódott, relatíve rövid első túlnyúlással és az utastér is viszonylag hátra került. A Pininfarina tervezői végletesen leegyszerűsítették az autó orrkialakítását: a klasszikus Alfa-pajzsot egy egyszerű fém ív jelképezi, a motorháztető síkjának pereme alatt elhelyezett, szinte jelzés értékű víszintes LED-fényszórókkal együtt azonban ennyi is elég volt a jellegzetes, fenyegető Alfa-tekintet kialakításához. Az autó méreteiben is egész közel áll a 66-os Duettóhoz: a hossza 4,213 méter, a szélessége 1,797 méter, a magassága pedig 1,28 méter, azaz 4 centivel rövidebb és másféllel alacsonyabb, igaz, 170 mm-rel szélesebb, mint szellemi elődje.
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy az Alfánál látnak-e lehetőséget a Pininfarina formatervében és átvesznek-e belőle valamit, de az az érzésünk, a 2uettottanta eléggé erőteljes karakter, hogy akár a jelenlegi Spider-Brera páros váltótípusának alapja legyen.




Kommentek
2010.03.04 12:10:45shagy
instant get?
kár h csak agyagból van (értsd nem használatra kész)
2010.03.04 12:20:00Dutch
gyomorba-rúgóan szép!
Pininfarináék nagyon tudnak valamit.
2010.03.04 12:25:15n0ky
na vegre! egy alfa, ami alfanak is latszik.
2010.03.04 12:26:356ai
kivigyorognék belőle szívesen...
2010.03.04 12:30:09Lolalal
tele van hibával a szöveg...
2010.03.04 12:31:00raplaaa
aztamindenit!!!!
2010.03.04 12:34:34rezolee
nem csak ez van tele hibával és elírással
hanem a C3-as cikk is
valahogy nem működik a korrektúra
2010.03.04 12:35:53vviking
Na, ez SAS lett!
2010.03.04 12:39:04roobert
Huh. Majdnem Ferrari. Rendben van nagyon.
2010.03.04 12:40:08partyface1973
Rühellem az alfát, de ez nagyon szép.
2010.03.04 12:43:19zyran
ha alfáéknak nem kell, igazán nekem adhatnák...
2010.03.04 12:51:49FunkTazmagora
kivertem rá... :) :)
2010.03.04 12:53:40Láryfáry
Nekem 20 éve német autóim vannak,de bármilyen fórumon azt mondom,hogy a LEGSZEBBEK az olasz autók.Nem véletlen ,hogy a német formák jobbik részét olaszok csinálják
2010.03.04 12:56:59megint
Láryfáry, szerintem a szerintem szebbikre gondoltál, nem a jobbikra.
2010.03.04 13:00:109zt57p
Hát erre lecserélném a Brera-mat. Tényleg elég Ferraris, megnézném zárt tetővel is...
2010.03.04 13:03:29joeramirez
Na ezzel lehetne robbantani az USA-ba visszatéréskor!
A Diva sem rossz tanulmány, de ez tényleg klasszikus vonalú
Pinninfarina Alfái tetszettek mindig is
A mostani Spidert, amit Giuggiaro tervezett ne is hasonlítsuk e gyönyörű remekműhöz
Hajrá Alfa, menjen a gyártósorra!
2010.03.04 13:19:48joeramirez
Dustin Hoffmann alfázik
http://www.youtube.com/watch?v=VVJtygbSZRU
2010.03.04 13:20:49snowman
Ez odab@sz!
A Dardo óta ( http://www.conceptcars.it/carrozzieri2/pininfarina/dardo4.jpg ) az egyik legszebb Alfa.
2010.03.04 13:25:49mennyi
BRAVO!!!!
Eltüntek a hegedűtoknyi lámpák!!
2010.03.04 13:27:47mennyi
Így talán helyesebb a megfogalmazás: eltűnőben a hegedűtoknyi lámpák a járműtervezésben!
Remélem, hogy hamar lesz követője más autógyáraknál is.
2010.03.04 13:35:48asdfgffg
Hogy lehet ily szarul megírni egy cikket??
2010.03.04 13:55:14motyo87
ezt igazán gyártósorra dobhatnák így ahogy van :)
2010.03.04 14:08:40torma99
Nagyon durván tetszik!
2010.03.04 14:12:21új év, új név
Azt se bánnám, ha üresen kapnám és a saját Alfámból kéne belepakolnom a cuccot... Megjegyzem, a Bertone tanulmány is gyilkos. Az Alfa úgy látszik bele ad anyait-apait.
2010.03.04 14:20:06japanfun
Csatlakozom a tetszésnyilvánítók táborához. És végre nem csak esztétikailag, hanem műszakilag is remekmű lesz.
2010.03.04 14:27:51Nyomek
Azért az első rendszámtábla rendesen elbassza azt az alapos, letisztult tervezést.
:-(
2010.03.04 14:41:46fortinbras
Nem csípem az olasz autókat, de ez valami meseszépre sikerült. A Pininfarinánál nagyon tudnak, ez nem vitás.
Bár a rendszámtábla szerintem is kényes pont :(
Mindenesetre változatlan formában gyártósorra vele! :)
2010.03.04 14:43:24hoqxpók
oszt ki nem carja a cikket???
Az autót nézzétek!!
Ezé a kocsié a fél kezeteket
odaadnám!! :DD
2010.03.04 15:35:46Zsoli
Szerintem vállalható.
2010.03.04 15:58:23G.GABOR
Nem nagy durranás,az autó.Nekem jobban bejönnek a keményebb formák,mint a Bugatti vagy a 918 Spyader.Ez az autó nőnek való inkább, mint férfinak.
2010.03.04 16:02:32G.GABOR
Spydert akartam írni.
2010.03.04 16:06:43Agent Cooper
Ennyire félsz, hogy egyébként melegnek néznek?
2010.03.04 16:52:20kultúrpesszimista
Egy igazi Alfa! Hiába, az Alfa már csak Alfa marad... Vér nem válik színtelen-szagtalan vízzé. Hajrá Alfa Spider!
Instant get.
2010.03.04 17:15:05Bozdurgán
A rendszámtáblát hova képzelték el amúgy?
2010.03.04 17:29:46Sausage
Matricara?:)
2010.03.04 17:46:14Ungraren
Oldalról egy gyönyörüség viszont sztem elöl, föleg a lámpáknál elcseszték
2010.03.04 20:13:58Tommy30
Jo a verda
2010.03.04 20:16:48Csabby
Nem csípem az olasz autókat, de formailag tényleg a legjobbak!!!
2010.03.04 21:58:46szamarhegy
Annyi,de annyi tanulmányautót látni ma már, de ez nem a túlzásokkal, a nagyzolással, az überséggel, hanem a minimalizmusával hódit, úgy tökéletes, ahogy van. Gyártásba vele, mert gyönyörű arányai, vonalai vannak!
2010.03.05 02:17:29Udo von Raumschiff
Tökéletes. Csak a felnijei nem tetszenek. Ezek mondjuk egy Nissan Micrához valók. Ide a Giulietta turbinakerék-szerű, vagy a mostani Spyder drótküllőst idéző felnijei jobbak lennének:
http://itwildcats.net/wp-content/uploads/2009/12/Alfa-Romeo-Giulietta-1.jpg
http://www.thesupercars.org/wp-content/uploads/2009/05/2006-alfa-romeo-spider-back-view.jpg
Amúgy meg nem kéne. Megszakadna a szívem, hogy elől-hátul belerondítsak a rendszámtáblákkal...
2010.03.05 02:19:57KuKori
Ez atom, ide vele!!! Pedig nem vagyok olasz fan. Letisztult, karakteres = WIN! Már csak az a kérdés, hogy mennyire búcsúsítják le a szériakivitelre... :(
2010.03.05 10:35:22keszatveres
Utoljára az 8C ütött ekkorát nálam. Suna!
2010.04.27 10:12:01vmaast
Nagyon komoly