Pontokat szerzett Michelisz

2010.03.07. 21:50

totalcar
008newssize

Új autó, ismeretlen pálya, szeszélyes időjárás. Ha címszavakban kéne összefoglalni Norbi hétvégéjét, nagyjából ezekről lehetne beszélni; na meg arról, hogy már az első világbajnoki hétvégén sikerült pontokat szereznie, ráadásul mindkét futamon. Baumgartner Zsolt 2004-es forma1-es szereplése óta nem volt magyar, aki világbajnoki pályaautós versenyen erre képes lett volna.

Épp csak pár perccel az első futam előtt esett le az eső – a mezőnyt csak a biztonsági autó mögül engedték el. Az egész futam alatt az Yvan Muller, Rob Huff és Alain Menu által vezetett Chevrolet-trió dominált: ők már az első körökben előnyt tudtak kovácsolni, így kimaradva a lökdösődésből, tiszta versenyt futhattak. Michelisz sajnos kisodródott az első kanyarban, így a toppilótákkal esélye sem volt csatázni. Norbi Fredy Barth-tal vívott nagy meccset, utóbbi végül az utolsó körben verekedte át magát a magyar fiún. Michelisz tízedikként haladt át a célvonalon.

A második futamot már száraz felületen teljesíthették a versenyzők. Ezúttal az aktuális világbajnok, Gabriele Tarquininek és csapattársának, Jordi Genének jött ki legjobban a lépés: Seatjukkal az első-második helyeket szerezték meg. Harmadikként a chevrolet-s Alain Menu zárt. Michelis a végére már egyedül autózva a kilencedik helyen jött be.

Első verseny végeredménye:

1. 6 Yvan MULLER FRA Chevrolet Cruze 26:57.181

2. 7 Robert HUFF GBR Chevrolet Cruze 26:58.234 +1.053

3. 8 Alain MENU SUI Chevrolet Cruze 27:02.763 +5.582

4. 1 Gabriele TARQUINI ITA SEAT Leon TDI 27:04.317 +7.136

5. 11 Andy PRIAULX GBR BMW 320si 27:08.806 +11.625

6. 10 Augusto FARFUS BRA BMW 320si 27:09.279 +12.098

7. 4 Jordi GENE ESP SEAT Leon TDI 27:11.560 +14.379

8. 2 Tom CORONEL NED SEAT Leon TDI 27:11.828 +14.647

9. 18 Fredy BARTH SUI SEAT Leon TDI 27:15.954 +18.773

10. 5 Norbert MICHELISZ HUN SEAT Leon TDI 27:17.540 +20.359

11. 3 Tiago MONTEIRO POR SEAT Leon TDI 27:18.872 +21.691

12. 17 Michel NYKJAER DEN SEAT Leon TDI 27:19.826 +22.645

13. 25 Sergio HERNANDEZ ESP BMW 320si 27:32.154 +34.973

14. 15 Franz ENGSTLER GER BMW 320si 27:35.273 +38.092

15. 20 Darryl O'YOUNG HKG Chevrolet Lacetti 27:41.873 +44.692

16. 19 Harry VAULKHARD GBR Chevrolet Lacetti 27:47.186 +50.005

17. 26 Stefano D'ASTE ITA BMW 320si 27:47.923 +50.742

18. 21 Mehdi BENNANI MAR BMW 320si 28:18.006 +1:20.825

Második verseny végeredménye:

1. 1 Gabriele TARQUINI ITA SEAT Leon TDI 20:13.311

2. 4 Jordi GENE ESP SEAT Leon TDI 20:14.587 +1.276

3. 8 Alain MENU SUI Chevrolet Cruze 20:18.718 +5.407

4. 6 Yvan MULLER FRA Chevrolet Cruze 20:19.296 +5.985

5. 7 Robert HUFF GBR Chevrolet Cruze 20:21.606 +8.295

6. 10 Augusto FARFUS BRA BMW 320si 20:21.907 +8.596

7. 3 Tiago MONTEIRO POR SEAT Leon TDI 20:23.730 +10.419

8. 17 Michel NYKJAER DEN SEAT Leon TDI 20:25.119 +11.808

9. 5 Norbert MICHELISZ HUN SEAT Leon TDI 20:30.887 +17.576

10. 25 Sergio HERNANDEZ ESP BMW 320si 20:37.555 +24.244

11. 15 Franz ENGSTLER GER BMW 320si 20:37.954 +24.643

12. 21 Mehdi BENNANI MAR BMW 320si 20:43.383 +30.072

13. 19 Harry VAULKHARD GBR Chevrolet Lacetti 20:44.234 +30.923

14. 18 Fredy BARTH SUI SEAT Leon TDI 20:53.091 +39.780

15. 26 Stefano D'ASTE ITA BMW 320si 20:53.639 +40.328

16. 20 Darryl O'YOUNG HKG Chevrolet Lacetti 20:53.792 +40.481