Ahogy kell: Subaru STi négy ajtóval

2010.04.02. 07:58

A Subaru ralilegendájából csak a legújabb Impreza lóg ki: az igazi nagy sikereket a szedánok aratták. Lényegi különbség persze nincsen a kétféle STi között, de a nagy hátsó szárny mégis ennek áll jobban.

A Subaru új sportszedánját persze Észak-Amerikában mutatták be először, ahol a vásárlók fejében az igazi autónak még mindig négy ajtaja és különálló csomagtartója kell legyen, de az autó valószínűleg ebben a formájában is elérhető lesz a világ minden pontján. A négyajtósba ugyanaz a 305 lóerős, négyhengeres, boxer turbómotor kerül, mint az ötajtósba, de a szedán érdekes módon néhány kilogrammal könnyebb, mint a csapott hátú kivitel, így elméletben valamivel fürgébben gyorsulhat, bár ez aligha lesz érezhető. További különbség, hogy a hosszabb kipufogórendszer itt kétfelé oszlik, és négy csőben végződik, így nyilván eltérő lesz a két kivitel hangja is.

A szedán kerekein – bár a 18 hüvelykes felnik ugyanúgy a BBS-től jönnek, mint eddig – különös módon nem a megszokott arany szín bukkan fel: a keréktárcsák fémszürkék lettek, ennyi hagyománytörés azonban biztosan nem venné el a kedvünket egy néhány éves tartósteszttől.