Mercedes Shooting Brake: CLS, csak használható

2010.04.20. 17:40

Erőteljes stílus és kimutatható használati érték – ez a kettő mostanság nem igazán jött össze a Mercedes rétegmodelljeiben. Talán itt az első kivétel?

Egyelőre csak tanulmány a CLS Shooting Break, amelyet Pekingben leplezett le a Mercedes, de már az elnevezés alapján is sejthető, hogy nem véletlenszerű agymenés eredménye. Sokkal inkább a CLS második generációjának egy kései prototípusát fedezhetjük fel benne. Láthatóan igyekeztek megtartani a CLS lendületességét, ugyanakkor az aktuális Mercedes-arculatba is beleillik a végeredmény. Az összkép talán nem olyan meggyőzően egységes, mint az első generáció esetében volt, viszont a kombi-forma érzésünk szerint sokkal célszerűbb járművet eredményezhetne, mint a kupé-szedán hibrid. Ez persze nem jelenti azt, hogy a végleges CLS ilyen ötajtós kialakítású lesz, valószínűbb, hogy készül egy ilyen kivitel is a szedán mellett.

A Shooting Break persze ugyanúgy négy különálló ülést tartalmaz, mint a jelenlegi CLS, és a hangulata sem azt sugallja, hogy a csomagtér hűtőgép-szállításra termett volna, de – részben persze az üvegtető miatt is – jóval tágasabbnak tűnik a belső tér, és szükség esetén hosszabb utazásokkor sem okozhat gondot a négy utas holmijának elhelyezése. Ha a konkurenciát nézzük, hasonló ötletet valósít meg az Audi A5 Sportback és az Audi A7-es, illetve a BMW 5-ös GT is, azaz a Mercedes egy ilyen szériamodellel még az aktuális trendeknek is megfelelne.

A tanulmány érdekes módon alig vonultat fel műszaki újdonságokat: sem szuperkomplikált hibridhajtást, sem jövőbelátó baleset-megelőző rendszert nem építettek bele, egyedül a teljes egészében LED-ekből álló fényszórók tekinthetők szokatlannak, bár hasonlókkal már évek óta találkozhatunk a többi gyártó tanulmányautóin is. A motor például egy közönséges 3,5 literes V6-os, igaz, a sorozatgyártmánynál valamivel erősebb, 306 lóerős kivitelben.

A Mercedes a CLS Shooting Break tanulmányt a Pekingi Autószalonon mutatja be a napokban, de úgy néz ki, a CLS második generációjának sorozatgyártású változatáról is lehull a lepel még az idén.