Ilyen lesz a kínai Saab

2010.04.21. 13:54

Az öreg 9-5-ös támad fel először BAIC C71 néven, persze alaposan átfaragott orral.

baicsaab

A Beijing Automotive (BAIC) tavaly mintegy 200 millió dollárt fizetett a Saabnak – illetve akkori tulajdonosának, a General Motorsnak – a régi gépsorokért: a 9-5-ös mellett a 2006 előtti 9-3-as szerszámait is elhozták, illetve kétféle motor és kétféle váltó gyártási jogait, és az előállításukhoz szükséges eszközöket is hazavihették. A viszonylag régi modellekkel persze csak akkor lehet esélye a BAIC-nak komolyabban beleszólni a rohamléptekkel fejlődő kínai autópiacon zajló versenybe, ha nem húzzák az időt a gyártás beindításával. Így érthető, hogy a 9-5-ös átdolgozott változatáról már a napokban lerántják a leplet, és még az idén beindul a gyártás is.

A C71 lényegében csak az orrkialakításában tér el a svéd eredetitől: készítettek hozzá bumeráng-forma fényszórókat és egy eléggé semmitmondó hűtőmaszkot. Az új orr nem tartozik szervesen az alapformához, de ez már a 9-5-ös legutóbbi felújítása óta így volt, így nem lehet komolyabb hiányérzetünk a kínai Saab láttán. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy milyen hajtásláncot használnak a kínaiak, bár több mint valószínű, hogy a régi, még nem az Opeltől kölcsönzött 2 és 2,3 literes négyhengereseket kapta meg a BAIC, amelyeket a Saab egy ideje már nem használ.

Néhány napon belül, ahogy a Pekingi Autószalon lezajlik, nyilván több információhoz jutunk majd a típussal, illetve a kínai gyártó hosszabb távú terveivel kapcsolatban.