Itt az új Volkswagen luxusautó

2010.04.22. 11:55

A Phaetonról mára mindenki lemondott a szakmában, csak a VW vezetői nem: még egyszer megpróbálják sikerre vinni, ezúttal Kínában.

Második generációról persze szó sincs, csupán egy alapos felújítás fért bele a költségvetésbe, hiszen kicsi az esély, hogy ez a befektetés valaha is megtérül. Lényegében az autó orr- és farrészét szabták át látványosabban. A Phaeton is megkapta a vízszintes rácselemekből álló hűtőmaszkot, LED-sorral kiegészített fényszórókat és hátsó lámpákat, illetve új lökhárítókat. Az összkép persze ettől sem változott sokat, de a típus legalább nem üt el a többi Volkswagentől. Nehéz megmondani, hogy ez jó-e vagy rossz, hiszen a Phaeton és a Golf vagy a Polo között ismét elmosódik a különbség, ami egy luxusmodellnek nem feltétlenül tesz jót, viszont a Phaeton így legalább nem tűnik ottfelejtett őskövületnek.

Az autó felszereltségét is modernizálták, aktív fényszórókat, távolságtartó tempomatot és a közlekedési táblákra figyelmeztető programot kapott a biztonság, valamint átdolgozott négyzónás klímaberendezést, 18 memóriás elektromos üléseket, multifunkciós kormányt és egy új navigációs és multimédia rendszert a kényelem javítása érdekében. Mindez persze már felbukkant a VW-csoport más modelljeiben, így a Phaeton lényegében ezeken a területeken is csak egy alapos aktualizáláson esett át. Érdekes, hogy a motorválaszték még ennyit sem módosult, pedig a vállalatcsoportnak több kategóriában is volna mire cserélni a jelenlegi motorokat. Ez azonban többe került volna, mint a régieket beszerelni, így marad többek között a 3,6 literes, 280 lóerős, V6-os benzinmotor és a régebbi, 6 literes, 450 lóerős W12-es.

A Phaetonhoz alighanem csak presztízsokokból ragaszkodik már a Volkswagen vezetősége. Amerikában olyan kevés fogyott a típusból, hogy be is szüntették a forgalmazását, és Európában sem nagyobb siker – gyakorlatilag évi néhány ezer példánynál többet nem tudnak eladni belőle. Az új változat pekingi bemutatója azt mutatja, hogy az utolsó reménysugár Kína lehet, ahol a Volkswagen valamivel jobb hírű márka, mint bárhol másutt, és ezen a bővülő piacon meglepően nagy a kereslet az efféle sofőrös nagykocsik iránt.