Michelisz 7 pontot szerzett Marokkóban

2010.05.02. 16:32 Módosítva: 2010.05.02. 16:45

Felemásra sikerült Michelisz Norbinak a vasárnapi két futam Marokkóban: az elsőn okosan versenyezve megszerezte a hetedik helyet, a másodikon viszont nem tudott elrajtolni az első sorból, így a 10. helyen végzett. Túl szűknek bizonyult a marrakech-i pálya - a két versenyen összességében többet mentek a pilóták biztonsági autó mögött, mint éles versenyben.

7T7Q5070

Michelisz a tegnapi első időmérőn zseniálisat autózott, ő futotta a leggyorsabb kört, viszont ezután nekiütközött a pálya betonfalának. Autója annyira megsérült, hogy nemcsak a második időmérőn nem tudott elindulni, de a mai versenyzése is kérdéses volt. A szerelők éjjel valahogy mégis összekaparták a Seatot, így Norbi ma a tizedik helyről indulva megmutathatta, mit tud.

Az első verseny furcsán kezdődött: a repülő rajtot engedélyező piros lámpa a felvezető kör után nem váltott zöldre, így még egy kört meg kellett tenniük a versenyzőknek. A malőr, aminek látható oka nem volt, megismétlődött, ezért összeszorított foggal csak három kör után taposhatták tövig a gázpedált a pilóták. Ennek megfelelően az első kör nem is zajlott esemény nélkül. A harmadik helyért küzdő Monteiro és Gené kivezették egymást a pálya szélére, de szerencsére ütközés nem történt. A kavarodásból Michelisz jól jött ki, feljutott a hetedik helyre.

Ezután Robert Huffnak jelenhetett meg a homlokán néhány izzadságcsepp, amikor második helyen autózva elnézett egy féktávot, és kilinccsel előre autózva vette be a kanyart, de ügyesen sikerült megfognia a gépet úgy, hogy nem vesztett pozíciót. A nyolcadik körben a mezőny hátsó felében küzdő Romanov forgott meg, és a marokkói pályaszemélyzet nem tudta eltakarítani a sérült autót a verseny végéig. Így a 13. körig nem is változhatott a sorrend a biztonsági autó mögött, ami Michelisznek 6 pontot jelentett a világbajnokságban, és második rajtpozíciót a második versenyen. A WTCC szabályai szerint ugyanis az első futam első nyolc helyezettje fordított sorrendben indulhat a második versenyen.

IS8C6232

Vagy műszaki hiba történt, vagy a rajtolásban még rutintalan Michelisz fullasztotta le a Seatot Andy Priaulx mellett, mindenesetre az egész mezőny Norbi álló autóját kerülgette a második futam rajtjánál. Többen megforogtak, és a lökdösődés eredményeként öten annyira összetörték az autójukat, hogy nem tudták folytatni a versenyt. A roncsok félrepakolása hét körig tartott, eddig megint a felvezető autó mögött kígyózhatott mindenki. Ha a versenybírók a futam újraindítása mellett döntöttek volna a rajtbaleset után, kaphatott volna Norbi még egy esélyt, de így már nem küzdhetett az élmezőnyben.

Az előzés szinte lehetetlen a marrakech-i pályán, Farfus mégis megpróbálta a manővert, miután kiment a biztonsági autó. Nagyot ütközött Menuvel, így fél kör után megint a safety car mögött gyülekezhetett a mezőny. Az ismételt takarítgatás egészen az utolsó körig tartott, úgyhogy egy egész körön át versenyezhettek is a pilóták. Priaulx nyert, Muller lett a második, Coronel előtt. Norbi a tizedik, pontszerző helyen futott be, így 10 ponttal várhatja a következő monzai futamot a világbajnokság 12 helyén.