4 forinttal lett drágább a kilencvenötös, 8 forinttal a gázolaj. Két hétig nem emelt a MOL, most viszont szép nagyot. Sose volt még ilyen drága az üzemanyag.
A 341 forintos benzin és 321 forintos dízel átlagárra sokan felhördülnek, mégsem jellemző, hogy kihalt utcákon közlekedjen az ember Budapesten az aranyáron mért szénhidrogén miatt. Közgazdászok úgy mondják: rugalmatlan a kereslet, vagyis tetszőleges magasságba emelhetné az olajtársaság az árat, akkor is megvennék az árut.
Persze túlzás lenne ezt állítani, de valóban nem érezhető a fogyasztás csökkenése az árak emelkedésének hatására. Morogva ugyan, de mindenki betolja a töltőpisztolyt a tanknyílásba, majd csenget a kasszánál.
Forintgyengülés, nyersolajár-növekedés, ilyen okokra hivatkoznak az olajtársaságok, de valójában a jövedéki adó teszi ki az üzemanyag árának legnagyobb hányadát. A környezetvédők pedig annak örülnének, ha hirtelen duplájára emelkedne a benzinár a kíméletes apró lépések helyett. Tanulmányok szerint ugyanis ekkor jelentősen visszaesne a kereslet, ezzel át lehetne törni a rugalmatlanságot.
Gondoljunk csak bele, melyik utópiában élnénk szívesebben: ha pusztán élvezeti luxusélmény lenne az autózás, üres utakon, miközben gyors, tiszta, regeneratív üzemanyaggal működő járműveken közlekedünk tömegesen, vagy ha ácskapcsot üt a tankunkba egy marmonkannás motoros, miközben araszolunk a dugóban.
Itt még azért nem tartunk szerencsére, de a tendencia okot ad ehhez hasonló víziókra.