Csalásért ülnek börtönben a néhai autónepperek

2010.05.09. 15:45

Hét, illetve nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen azt a két férfit, akik nehéz anyagi helyzetben élő emberek nevére vásároltak hitelre új gépkocsikat, majd a járműveket röviddel később Szerbiában értékesítették.

Az eredetileg huszonöt ember ellen folyó per elsőrendű vádlottja korábban gépkocsik adásvételével foglalkozott, a másodrendű vádlott pedig autókereskedő volt Békéscsabán. 2006. szilveszterén elhatározták, hogy az elsőrendű vádlott új, hitelre vásárolt személygépkocsikat szerez olyan emberek közreműködésével, akik hajlandóak anyagi juttatás fejében a nevüket adni egy-egy hitelügylethez és gépkocsi vásárláshoz. A másodrendű vádlott pedig átveszi az autókat, azokat – bűnözői kapcsolatai révén – Szerbiában értékesíti, s a vételárból mindketten részesülnek.

Az elsőrendű vádlott nehéz anyagi helyzetben lévő embereket bírt rá arra, hogy hamis tartalmú munkáltatói igazolások felhasználásával önrész nélküli hitelre járműveket vegyenek. A gépkocsi vásárlással kapcsolatos költségeket a vádlott fedezte a társától kapott pénzből. A férfi a hitelfelvevőknek azt állította, hogy az autókat bérbe adja, illetve olyanoknak értékesíti tovább, akik – mivel szerepelnek a BAR-listán – hitelképtelenek, s a törlesztő részleteket a járművet ténylegesen használók fogják fizetni. Ezzel szemben a hiteleket sem a vádlott, sem a kölcsönök felvevői nem törlesztették.

A vádlottak tizennégy ember közreműködésével összesen harminckét autót vásároltak. Öt további autó megvételénél nem kapták meg a hitelt. A járműveket két társukkal Szerbiába vitték, ott értékesítették. Az elsőrendű vádlott társától minden megszerzett autó után 100 ezer forintot kapott.

A táblabíróság az elsőrendű és a másodrendű vádlottat bűnszövetségben elkövetett, többrendbeli, felbujtóként, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében és többrendbeli magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Az ítélőtábla a két férfit jogerősen hét, illetve nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta. A csalássorozatban közreműködő többi vádlott felfüggesztetett szabadságvesztést kapott. A bíróság továbbá a vádlottakat arra kötelezte, hogy fizessenek több millió forintos kártérítést több, a gépjárművek finanszírozásában részt vevő pénzintézetnek.

Az ítélet indoklása során Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró kifejtette: a büntetés kiszabásakor figyelembe vették a sértetti közrehatást is. A táblabíróság megállapította, a pénzintézetek nem mindig jártak el kellő gondossággal, előfordult, hogy munkáltatói igazolást sem kértek a hitelért hozzájuk fordulóktól.