Idén jön a szupertakarékos Suzuki Swift

2010.05.14. 15:03

A japánok nem vacakoltak, a tavaly ősszel bemutatott benzin-elektromos kiskocsiból már az év végén készítenek egy kisebb sorozatot.

Külsőre egyszerű, széria Swiftnek látszik az autó, de a benne rejlő technika sokkal komplikáltabb, mint megszoktuk. A Sanyo szállítja a Li-ion akkumulátorcsomagot, amely az otthoni elektromos hálózatból is feltölthető indulás előtt. Így mintegy 15 kilométerre elegendő energiát vehet magához a jármű, majd ha ez elfogy, egy 660 köbcentis háromhengeres révén haladhat tovább. A megoldás jelentős átlagfogyasztás-csökkenést hozhat, sőt, elvben egy rövidebb belvárosi túra, vagy bevásárlás esetén tisztán elektromos járműként is működhet a Swiftnek ez a változata.

Az akkumulátorok persze még elég drágák, és a kétféle motor közös vezérlésének programját is időbe telik tökéletesre csiszolni, de az első 60 darabos próbaszériát egészen biztosan elkészítik az év második felére. Ezeket az autókat elsősorban tesztelésre használják majd: a japán Suzuki kereskedők kapják meg az összeset, napi szaladgálásra. A cél persze a nagyszériás gyártás, de elképzelhető, hogy erre már csak a Swift következő generációjának bemutatása után kerülhet sor.