Tetőablakkal a Pikes Peakre

2010.05.14. 08:39 Módosítva: 2010.05.14. 10:19

Nagy tettre készül Antal Krisztián. Benevezett a Pikes Peak hegyiversenyre. Jövő héten fel kell tennie az autót a hajóra, hogy odaérjen a június 27-i felfutóra, de még a motor sincs kész.

Krisztián gokartosként kezdte mintegy húsz éve, és a Formula-1 volt a célja. Kezdőként határtalan leleményességgel, lehetetlent nem ismerve küzdötte fel magát az Astra-kupán át amerikai pályaversenyekre, de be kellett látnia, hogy a nagy célhoz kevés a lelkesedés, pénz is kell.

Ha a Formula-1 nem is jött össze, a Pikes Peaken ott lesz a borsodnádasdi srác. Eredetileg úgy tervezte, hogy nulláról épített, összkerékhajtású, nyitott kerekes autóval indul, de az idő szűke és a korlátozott anyagi lehetőségek miatt végül egy átépített Toyota Celicával áll rajthoz.

Olyan álom ez, amiért sokan tettek fel mindent egy lapra. Ami a túraversenyeknél a Le Mans, az a Pikes Peak a hegyi felfutók között. 2800 méter magasságból indul és 4300 méterre kígyózik fel a 156 kanyarból álló, vegyesen aszfalt és murva borítású pálya, amely egy káprázatos nemzeti parkon vezet keresztül, és az év 51 hetében normál közútként szolgál. Nincs bukótér, sok helyen még szalagkorlát sem - hibázni nem lehet. Ennek ellenére viszonylag nyitott a verseny. Ha kezdőket nem is engednek indulni, nem kell Formula-1-hez hasonló szuperlicenc, kisebb kategóriákba megfelelő versenytapasztalat birtokában be lehet nevezni.

A Celicával Krisztián a kétkerék-hajtású osztályban indul. Ebben a kategóriában állította fel tavaly Rhys Millen drift-világbajnok a legjobb időt egy Hyundai Genesis Coupéval.

A Toyota sajnos nem kelt olyan benyomást, mintha komoly ellenfél lenne. Lehet, hogy csak még nem készült el, de az inkább csinos, mint masszív alufelnik alatt még szériának tűnő fékek virítanak. Ezek állítólag le lesznek cserélve, de csodával határos lenne, ha a jelenlegi állapotból ütőképes autót faragnának egy hét alatt. A motoron még dolgoznak a műhelyben – állítólag 450 lóerőre húzzák fel a Celica GTS motorját egy turbóval –, a váltóba egy Quaife diffi kerül, a futómű az állítható magasság érdekében légrugós. Nagyjából ennyi a műszaki arzenál a kötelező biztonsági felszerelésen kívül. Hazai szinten is látni ennél igényesebben megépített autókat – még a gyári tetőablak is megmaradt a tetőlemezben.

Lehet, hogy az idő szorítása miatt kényszerült Krisztián a döntésre, hogy ezzel az autóval vágjon neki élete nagy kihívásának, de a tavalyi pályabejárás óta eltelt egy évet kihasználva, valószínűleg szerencsésebb lett volna egy kidolgozottabb konstrukciót megvalósítani, és kiadósan tesztelni a megmérettetés előtt. Ettől függetlenül nagy dolog, hogy ott lesz egy magyar a világ egyik leghíresebb versenyén – sok sikert kívánunk neki.