Ezer lopott autót talált meg egyedül

2010.05.16. 10:31

Ellophatatlan autó nincs. Eszükkel tudják ezt az autótulajdonosok, mégis döbbenten áll mindenki az üres parkolóhely előtt, amikor bizonyítják e tételt a tolvajok. Ha ezután megkerül az autó, nagy az öröm. Ezért dolgozik Sánta László megszállottan – nem kis sikerrel: eddig 2527 autót találtak meg autóvadász csapatai, amiből 1093-at ő egymaga fedezett fel. A kezdeményező pünkösd hétvégéjére olyan akciót szervez, amelyen bárki részt vehet.

autotolvaj

Németh Kristóf, a Barátok közt szereplője népszerűsíti a programot, amelyre ezen a honlapon lehet jelentkezni. A regisztráltak közül hárman ülhetnek be rendszámfelismerővel felszerelt autókba, hogy a hétvégén lopott járművekre vadásszanak.

A rendőrség listáján több mint százezer eltűnt kocsi szerepel, amely eddig nem került elő. Ha ezeknek a rendszámát egymás mellé raknánk, ötven kilométeres átlót készíthetnénk egy Budapest körüli képzeletbeli körhöz. Azért szemléletes ez a példa, mert a tolvajok nagy része nagyjából ebben a körzetben tevékenykedik. Az autók 90 százalékát ugyanis Budapesten tulajdonítják el, vidéken inkább csak az üdülőhelyek jelentenek kiemelt célpontot.

Igazolják a statisztikák azt a városi legendát is, hogy a Volkswagenek a legkapósabbak az autótolvajok körében, bár az utóbbi hónapokban a BMW is nagy keresletnek örvendett. Megfigyelhető az a trend is, hogy egyre értékesebb autókat visznek el, így a hatezer alá csökkenő éves darabszám egyre nagyobb anyagi kárt jelent.