Ferrari Challenge: Válint Tibor duplázott

2010.05.23. 18:13

A hétvégén a portugál Portimaóban rendezték a Ferrari Challenge versenysorozat soron következő futamait.  Válint Tibor, a Warm Up Racing pilótája mindkét alkalommal a dobogós, második helyen fejezte be a versenyt, megerősítve 2. pozícióját a bajnokságban.

Szombaton két időmérőn bizonyíthatott a magyar versenyző. Válint Tibor 1:54:119-es idővel az elsőt megnyerte, ezzel a vasárnap reggeli versenyen a pole pozícióból indulhatott és a bajnokságban plusz egy pontot szerzett. A második kvalifikációs futamon második lett mindössze két tizedmásodperccel lemaradva a korábbi bajnok Oliver Morleytól.

A futamok is kettőjük között dőltek el. Az első verseny rajtja után Válint előnytelenebb pozícióban érkezett a kanyarhoz és kénytelen volt átadni vezető helyét az angolnak. Nagy csatát vívtak végig, hol jobban elszakadtak egymástól, hol kevésbé. Válint Tibor a 20. körben szerette volna dűlőre vinni a dolgot, ám megpördült. Szerencsére a 2. helyre jött vissza és meg is őrizte azt futam végéig.

A délutáni összecsapáson fordított rajtsorrendben indultak. A távolság végig hasonló volt közöttük és a pozíciók sem változtak. Morley így az első, Válint Tibor pedig a második helyen végzett. A magyar pilóta feljött a bajnoki tabella 2. pozíciójára. Mögötte Marco Galassi, hét pontra leszakadva követi őt. Az első a volt Ferrari Challenge bajnok Morley.

A következő összecsapás 3 hét múlva a németországi Hockenheimben lesz.

A versenyekről bővebben a www.warmupracing.hu oldalon olvashatnak.